JavaScript must be enabled in order for you to see "WP Copy Data Protect" effect. However, it seems JavaScript is either disabled or not supported by your browser. To see full result of "WP Copy Data Protector", enable JavaScript by changing your browser options, then try again.

Archive for szeptember 13th, 2017

Tényleg a klímaváltozás fújja a szuperhurrikánokat?

szerda, szeptember 13th, 2017

Harvey alig öntözte meg az évezred özönvízével Houstont, máris érkezett Irma, hogy egész szigetországokat taroljon le, majd több millió embert üldözzön el Floridából – és a nyomában már ott van José, az újabb négyes erősségű hurrikán. Ez így normális, korábban is volt már ilyen, vagy a klímaváltozás hatására minden korábbinál pusztítóbbak lettek a trópusi ciklonok? A válasz kicsit összetett, úgyhogy összefoglaljuk, amit a legújabb apokalipszisjelenetek kapcsán most mondani lehet az emberiség kilátásairól.

Tényleg a klímaváltozás fújja a szuperhurrikánokat? - ClimeNews

Mennyire erősek a mostani hurrikánok?

Nem véletlenül telepítettek ki 6 millió embert Floridából az Irma miatt. A karibi szigeteket letaroló hurrikánt a Saffir–Simpson skálán a legmagasabb, ötös fokozatba sorolták. Ez a szélerősséget méri, az ötös fokozat 150 mérföldes felszíni szélerősségnél kezdődik, de az Irma a 185 mérföldet is elérte, ami miatt már azt is felvetették, hogy az ilyen erejű ciklonok kedvéért egy újabb, hatodik kategóriát is be kellene vezetni.

Ezzel holtversenyben ő lett a második legerősebb hurrikán az Atlanti-óceán fölött, csak egy 1980-as, a 190 mérföldet elérő Allen előzte meg. Az Irma ráadásul 37 órán keresztül tartotta a csúcssebességet, a mérések kezdete óta még egyetlen hurrikán nem bírta ilyen sokáig ilyen erővel. Irma több mint három napig tombolt ötös kategóriájú szuperhurrikánként. A két héttel ezelőtti, ugyanezen a skálán négyes erejű Harvey a járulékos hatásaiban emelkedett ki: olyan özönvizet (több mint 1200 mm csapadék néhány nap alatt) zúdított Houstonra, ami miatt az évezred esőjének nevezték – igaz, az ilyen figyelemfelhívó címkék az utóbbi időben kicsit elinflálódtak: az elmúlt két évben ez konkrétan a negyedik évezred esője Amerikában.

Sose volt még ennyire durva?

De, utoljára 12-13 éve. 2004-ben öt nagy erejű hurrikán csapott le az Egyesült Államokra, közülük négy ugyanúgy Floridára, mint most az Irma. A rá következő évben aztán jött a New Orleanst elöntő Katrina, de rajta kívül négy másik hurrikán is lecsapott akkor az amerikai partvidékre. A nagyjából hitelesnek tekintett mérések kezdete, vagyis a negyvenes évek óta ez a 2005-ös a rekordév: annyi nagy viharrendszer jött, hogy a megjelölésükre elfogytak a betűk az angol ABC-ből, és a görög betűkhöz kellett nyúlni. Azóta viszont szokatlanul nyugodt évek jöttek, az USA-t például egyetlen ilyen igazán erős (a skálán legalább hármas besorolású) hurrikán sem találta el – egészen mostanáig.

Mentőalakulatok dolgoznak az elárasztott New Orleans-ban a Katrina után | Fotó: James Nielsen / AFP

És milyen az idei szezon?

Még csak a közepén vagyunk, úgyhogy véglegeset nem mondhatunk róla. Az észak-atlanti térségben augusztustól novemberig tart a csúcs, ilyenkor keletkezik a legtöbb nagy hurrikán. 2017-ben idáig hat hurrikán volt, és közülük három is nagyon erős – ezzel máris megvan az éves átlag (6,4 hurrikán, közülük 2,7 legalább hármas erejű), és még messze a vége. Pedig néhány hónapja az illetékes amerikai szervezet, a Nemzeti Éghajlati Adatközpont (NOAA) még nyugodalmasabb évadra számított. Ezt az előrejelzését augusztus elején módosította: eszerint idén nagy eséllyel a „normális feletti hurrikánszezon” várható, ami akár „szélsőségesen aktív” lehet.

De mire föl ez a nagy aktivitás?

Bár a hurrikánok előrejelzése már középtávon is nagyon nehéz, abban vannak minták, hogy milyen feltételek kedveznek a kialakulásuknak. Az egyik ilyen az El Niño, pontosabban az El Niño hiánya: azokban az években, amikor a Csendes-óceán normális áramlási rendszere megfordul, ott több hurrikán lesz, az Atlanti-óceán felett viszont kevesebb. Idén ez végül mégsem következett be, nincs érdemi El Niño – ez pedig az Atlantikumban több trópusi ciklussal jár – ahogy azt most tapasztaljuk is. De nem csak ez számít.

Mi még?

Az, hogy túl meleg a tenger: a Mexikói-öbölben, ahol a Harvey is kialakult, 31 fokos volt. Ez a víz felszíni hőmérséklete, ami itt máskor is tud fürdővízszerű langymeleg lenni, de most a sok éves átlagnál is legalább egy, de inkább másfél fokkal több, egyes kisebb területeken pedig 4 fokkal is meghaladta azt.

Miért érdekli a szelet, hogy jó-e a víz?

Ehhez egy kicsit bele kell menni abba, hogy hogyan keletkeznek általában a trópusi ciklonok. Lényegében három dolog kell hozzá: nagy páratartalom, meleg (a mondás szerint minimum 26-27 fokos) tengervíz, valamint a Föld forgásából eredő Coriolis-erő. Utóbbi hozza forgásba a felszálló meleg levegőt, ezért van az, hogy az Egyenlítőnél (mivel ott a Coriolis-erő nem érvényesül) nincsenek trópusi ciklonok. Az igazi hurrikánövezet a a 8. és a 20. szélességi körök között van mindkét féltekén.

Az észak-atlanti térségben főleg az afrikai eredetű passzátszelek gerjesztik a folyamatot: a meleg levegőt felhajtva keletről nyugatra mozgó nagy viharrendszereket hoznak létre, ezekből alakulhatnak ki a hurrikánok. Az alacsony légnyomású, meleg levegőjű pont körül keringő légtömegekben ilyenkor öngerjesztő folyamatok indulhatnak be: a felhőképződéssel energia szabadul fel, ami miatt tovább nő a hőmérséklet és még gyorsabb lesz a felfelé áramlás, további kondenzációt és energiatöbbletet okozva. Ehhez a pozitív visszacsatoláshoz szükség van a tengerből felszálló párára (ezért gyengülnek meg a szárazföld fölé érve a hurrikánok), vagyis a víz hőmérséklete kulcsfontosságú: a hurrikánok tulajdonképpen az óceánból nyerik a hőenergiájukat, amit szélerővé alakítanak át.

Tudjuk egyáltalán, hogy régen mekkora hurrikánok voltak?

Inkább csak a legutolsó 40 évről. Miközben a klímatörténet részletes eredményekkel rendelkezik sok ezer évvel ezelőtti, akár gyorsan végbemenő változásokról is, a hurrikánokról csak a hetvenes évek óta vannak megbízható adatok. A II. világháború előtti nagy viharokról főleg a hurrikánokba bekerülő hajók mérőeszközei tudósítanak, ezek azonban már csak azért is hiányosak, mert a legbrutálisabb viharokat a hajók nem élték túl. A későbbi időszakból főleg repülőgépek szolgáltatták az adatokat, de azok igazából csak azóta megbízhatóak, hogy rendszeres műholdas mérések is vannak. A hurrikántörténetben, ha van ilyen altudomány, így sok a módszertani-mérési bizonytalanság, és csak a legutóbbi néhány évtized kapcsán lehet megalapozottabban beszélni esetleges folyamatokról – ez azonban lehet, hogy nem elég hosszú időszak ahhoz, hogy komoly trendeket olvassunk ki belőle.

A Harvey Texasban pusztított Fotó: Adrees Latif / REUTERS

Jó, de mégis, több lett a hurrikán, vagy nem?

Az Atlanti-óceán fölött igen, a Csendes-óceán fölött (ezeket már tájfunnak hívjuk, de ugyanolyan trópusi ciklonról van szó) kevesebb, összességében azonban nagyjából konstans mennyiségű hurrikán van: egy átlagos évben nagyjából 80 trópusi ciklon keletkezik a világon, ezeknek pedig a harmada éri el a hurrikán fokozatot. Van ugyanakkor egy évtizedes ciklusossága a dolognak: a hetvenes és a kilencvenes évek között viszonylag kevesebb hurrikán volt, azóta pedig több – de hogy ez minek tulajdonítható, történelmi véletlennek, netán korábban is rendszeresek voltak az ilyen ciklusok, csak ezeket még nem mértük, vagy pedig egy lineáris folyamatról van szó, ami a klímaváltozással is összefüggésben állhat, az vitatott.

Akkor van egyáltalán bármi alapja ennek a hurrikánparának?

Simán lehet, csak éppen nem a hurrikánok összmennyisége aggasztó elsősorban. Hanem az erejük. A már többször hivatkozott skálán legalább hármas kategóriába sorolt hurrikánból a hetvenes és a nyolcvanas években 16, illetve 17 volt, a kilencvenes évektől azonban egyre több: 27, a kétezresekben már 36 (ez az évtizedes történelmi rekord), a 2010-es években pedig egyelőre 22, de ugye ezekből még hátra van két és fél év.

De Amerikában például jó ideje nem is voltak durva hurrikánok, nem?

Oké, ez a két hurrikán egymás után most tényleg durva volt, de egy rossz év nem jelent semmit, hiszen 2005-től mostanáig a szuperhurrikánok elkerülték az Egyesült Államokat – hangsúlyozzák most a klímaváltozás-szkeptikusok. Ez valóban így volt (a Sandy, bármilyen nagy kataklizmát okozott is, az ötös skálán alig egyes fokozatúnak számított, a szél ugyanis nem volt olyan erős), de egy modell szerint tényleg egyszerűen szerencse dolga volt: eszerint minden évben 40 százalék esély van arra, hogy az Egyesült Államokra lecsap egy legalább hármas erősségű hurrikán; hogy az ezredforduló után erre kilenc egymást követő évben sem került sor, olyan véletlen, amire statisztikailag 177 évente kerül sor.

Még valami rossz hír?

Ezek a mai hurrikánok nem csak erősebbek, de hamarabb is erősödnek meg. Míg 25 éve egy észak-atlanti hurrikánnak átlagosan 60 órára volt szüksége, hogy elérje a (178 km/h-nál kezdődő) 3-as kategóriát, ma már 40 óra alatt felgyorsul erre a sebességre.

Ez azért is fontos, mert arra szintén vannak adatok, hogy a gyorsan megerősödő viharokból nagyobb eséllyel alakulnak ki nagyon erős hurrikánok, mint a lassabban kifejlődőkből. És mivel nagyobb hőmérsékletnél több nedvességet szív fel a levegő, a szárazföldre érve nagyobb esély van arra is, hogy özönvízszerű eső jöjjön – mint az most a Harvey-val is történt.

És a tengerszint-emelkedés?

A szélerősség és a hurrikánná erősödés sebessége egy dolog, a tényleges pusztító potenciál másik. Ez nem csak azon múlik, hogy a hurrikán sűrűn lakott területeket kap-e telibe; a nagy pusztítást gyakran a vihardagály hozza. Ez az a jelenség, amikor a szél a szárazföldre torlaszolja fel a tengervizet, emiatt lett a Katrina is annyira brutális New Orleans-ban, és emiatt volt olyan a Sandy is New Yorkban, annak ellenére, hogy az a hivatalos besorolás szerint még csak nem is volt hurrikánnak tekinthető. A megemelkedő tengervíz értelemszerűen még nagyobb bajt csinál, ha a tengerszint már nyugalmi helyzetben is magasabb, és a gleccserolvadások miatt most ugye éppen ez a helyzet. Ez így önmagában inkább a jövőre nézve aggasztó, nem a világtenger 1900 óta mért 17 centiméteres megemelkedése miatt, de az már akut probléma, hogy egyes adatok szerint a vihardagályok ereje különösen érzékeny a hőmérséklet-változásokra: egy kutatás szerint a Katrináéhoz hasonló vihardagályokra kétszer akkora esély van a meleg években, mint a hűvösebbekben.

Saint Martin az Irma pusztítása után | Fotó: Handout / REUTERS

De miért erősebbek a hurrikánok?

Sok tényezőn múlik, de a legfontosabb az óceán melegedése. Ez a diagram azt mutatja, hogy a tengerek hőmérséklet-emelkedése hogy függ össze a trópusi ciklonok számával (mint arról már volt szó, lényegében sehogy), az alatta lévő pedig ezek erejét veti össze a melegedéssel. Ha melegszik az óceánok hőmérséklete, hosszú távon több szupererős vihar lesz.

De mennyivel melegebb a tenger?

A hetvenes évekhez képest úgy 0,7 fokkal. Globális éves átlagban ennyivel emelkedett a felszíni vízhőmérséklet. Ez nem kevés: az elmúlt fél évszázad globális felmelegedésének a 9/10-ét nyelte el a világóceán, nagyrészt annak is a felső rétege.

Amellett, hogy a változó tengerhőmérséklet a nagy áramlásokat, és ezzel az egész globális klímát meghatározza, a csapadékképződésre is direkt hatása van: a nagyobb hőmérséklet intenzívebb párolgást, ergo nedvesebb légkört eredményez. És emiatt a bevett modellek szerint a trópusi ciklonok is súlyosabbak lesznek – sokak szerint ezt tapasztaljuk meg most.

Szóval elméletileg minden tiszta?

Nem éppen. A hurrikánok például többet erősödtek az elmúlt húsz évben, mint ami a modellszámításokból következne. A kalkulációk eltérnek, van olyan, amelyik úgy számol, hogy a tengervíz hőmérsékletének egy foknyi emelkedése 16 százalékkal teszi intenzívebbé a hurrikánokat, mások szerint az eddigi melegedésnek csak egy csomóval kellene növelnie a legnagyobb szélsebességet – ez pedig olyan nagyságrend, ami ma még a mérési hibahatáron belül van. Kutatási szempontból azonban a fő probléma, hogy a modellekben jelzettnél valójában jóval gyorsabban erősödnek a hurrikánok.

Akkor rosszak a modellek?

Az is lehet. A megfigyelések mindenesetre az elmúlt húsz évben intenzívebb erősödésről szólnak, mint ami az elméleti kalkulációkból következne. Ennek több oka is lehet. Ott van például az örök mérési hiba (itt megint főleg a történelmi adatok bizonytalansága merülhet fel), de a történelmi véletlen is: a trendvonalnak még nem volt elég ideje, hogy a természetes folyamatok normális változékonyságán felül emelkedjen – vagyis a meglévő adatok alapján még nem bizonyítható, hogy az elmúlt két évtized több hurrikánja nem csak történelmi véletlen-e, ahogy a 2005 utáni „hurrikánaszály” is jelzi, hogy pár jó vagy rossz évből nem nagyon lehet még következtetéseket levonni. És igen, az is lehet, hogy a hurrikánok tényleg érzékenyebben reagálnak a tengerek felmelegedésére és más klimatikus változásokra, mint amivel idáig számoltak.

Mégis a klímaváltozás okozza?

Könnyen lehet, de hogy ezt mennyire állíthatjuk biztosan, vitatott. Abban a kiszivárogtatott jelentésben, amit 13 amerikai kormányzati szervezet szakértői állítottak össze (és Trumpék bosszúságára egyértelműen kiálltak benne amellett, hogy a klímaváltozást az emberi környezetpusztítás okozza), erről az áll, hogy „közepes bizonyossággal állítható, hogy az emberi tevékenység hozzájárult az észak-atlanti megnövekedett hurrikán-tevékenységhez a hetvenes évek óta”.

És az Irmát akkor ki fújta ide?

Miközben abban azért a kutatók nagy része egyetért, hogy a klímaváltozás potenciálisan ront a helyzeten, a közkedvelt hasonlat szerint egy adott időjárási szélsőségről ugyanúgy nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy a klímaváltozás okozta-e, mint ahogy a sportban sem lehet konkrétan megmondani, hogy pont ezt az elfutást most a dopping csinálta, vagy csak most jött ki a lépés. A klímarendszerünk mindenesetre olyan tempóban írja át a rekordokat, „mint egy szteroidokon lévő baseballjátékos”.

Miami 2017. szeptember 11-én | Fotó: The Washington Post

Hogy a hurrikánok okozta pusztításban mennyi az ember felelőssége, így pontosan nem mondható meg – bár mostanában egyre inkább próbálkoznak ilyesmivel is, Kevin Trenberth klimatológus például a Harvey esetében úgy 30 százaléknyi emberi hozzáadott-értékkel kalkulál.

De mit szól ehhez a politika?

Bár egy-egy konkrét természeti katasztrófát legfeljebb valószínűségi alapon lehet összefüggésbe hozni a tágabb környezeti folyamatokkal, a katasztrófáknak így is nagy szimbolikus értéke van: a közfigyelmet kihasználva most sok klímakutató próbálja ráirányítani a figyelmet a klímaváltozás következményeire – akár olyan médiaérzékeny fogásokkal, mint a csapadéktérkép átszínezése, vagy egy minden eddiginél durvább hurrikánfokozat létrehozása.

A párizsi egyezményből kilépő Trump alatt pozícióba került „klímaszkeptikus” republikánus keménymag közben kissé átlátszó álfelháborodással azt tolja, hogy még csak felvetni is illetlenség a klímaváltozás hatását: a mentőakciók idején a viharok okait taglalni „nagyon, nagyon érzéketlen dolog” Florida népével szemben – mondta az amerikai környezetvédelmi ügynökség, az EPA élére kinevezett Scott Pruitt. Ezzel Miami republikánus polgármestere sem ért egyet: Tomás Regalado szerint

pontosan ez az az idő, amikor beszélni kell a klímaváltozásról. Itt az idő, amikor az elnöknek, az EPA-nak és mindenkinek, aki döntési pozícióban van, a klímaváltozásról kell beszélnie.

Persze ventilátorokkal is meg lehet próbálni elfújni az egészet, hátha sikerül.

Forrás: Index | Kolozsi Ádám