Áder János köztársasági elnök levelet küldött a világ tíz legjelentősebb szén-dioxid-kibocsátó országa vezetőjének

A párizsi klímamegállapodást Európában elsőként ratifikáló ország államfőjeként Áder János – összhangban az idén áprilisban New Yorkban tett kezdeményezésével – levélben fordult a világ tíz legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó országának vezetőjéhez.

Áder János - Köztársasági Elnök - tíz legjelentősebb szén-dioxid-kibocsátóMagyarország köztársasági elnöke levelében hangsúlyozta, hogy a világnak szüksége van arra az aktív szerepvállalásra és példamutatásra, amelyet a kibocsátás-csökkentésben leginkább érintett országok tanúsítottak mind az előkészítő tárgyalások, mind a klímamegállapodás aláírásakor. Ez reményt ad a ma élők és a jövőben születendők számára. Az elmúlt időszak fejleményei ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a párizsi vállalásoknál is gyorsabb és határozottabb lépésekre van szükség a közösen elfogadott klímacélok eléréséhez. Ebben döntő szerepe lesz a tíz legnagyobb kibocsátó országnak, melyek együttesen az emberi tevékenységgel összefüggő üvegházhatású gázkibocsátás kétharmadáért felelősek.

Áder János emlékeztetett arra, hogy önmagukban a párizsi vállalások nem teszik lehetővé a felmelegedés 2 Celsius fok alatt tartását. Így a jövőt veszélyeztető klímakatasztrófa megelőzése miatt indokolt a kibocsátáscsökkentés érdekében tett vállalások mielőbbi korrekciója.

A Párizsi Megállapodás ugyan maga is rögzíti a vállalások önkéntes felülvizsgálatának szükségességét 2018-ig, azonban a felmelegedés üteme gyorsabb a korábban prognosztizáltnál. Ezért nincs vesztegetni való ideje az emberiségnek, mert minden késlekedés könnyen visszafordíthatatlan folyamatok okozójává válhat. A magyar államfő ezért – levélben is megismételve a Párizsi Megállapodás New York-i aláírásakor tett javaslatát – arra kéri a világ tíz legnagyobb üvegházhatású gázt kibocsátó országának vezetőit, hogy követendő példát mutatva mielőbb kezdjenek konzultációt, és – a korábbi vállalásaikhoz képest – rövidebb idő alatt és nagyobb mértékű kibocsátáscsökkentést hajtsanak végre.

Forrás: Köztársasági Elnöki Hivatal

Ahogy az éghajlati válság fokozódik...
... a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről, a légköri szennyezésekről, és a járványokról szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva. Ezekben a viharos és kihívásokkal teli időkben milliók támaszkodnak már a ClimeNewsra, amely független az igazságot és a feddhetetlenséget képviseli.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Az önök segítségével továbbra is olyan nagy hatású tudósításokat fogunk nyújtani, amelyek képesek ellensúlyozni a félretájékoztatást, és hiteles, megbízható hírforrást nyújtanak mindenki számára. Mivel nincsenek részvényeseink vagy milliárdos tulajdonosaink, mi magunk határozzuk meg a napirendünket, és kereskedelmi és politikai befolyástól mentes, igazságkereső újságírást nyújtunk. Amikor még soha nem volt ennyire fontos, félelem és szívesség nélkül tudunk nyomozni és megkérdőjelezni gyanús ügyeket. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát és az azzal kapcsolatos összefüggéseket.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. A ClimeNews újságírói tevékenységét ön is működtetheti, és segíthet fenntartani a jövőnket. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Ha teheti, kérjük, fontolja meg, hogy havonta rendszeres összeggel támogasson minket. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.