David Attenborough kiállt a nőkért

A szegényebb országok állampolgárai éppen annyira aggódnak a Föld sorsáért, mint a fejlett államok lakói. Igaz, hogy azoknak, akik a természet közvetlen közelében élnek, nincsenek romantikus álmaik azzal kapcsolatban, de ismerik az értékeit és törődnek a bolygóval. Éppen ezért „a környezetvédelem exportálása” nem hiábavaló küzdelem – hívta fel a figyelmet Sir David Attenborough.

david-AttenboroughA brit természettudós és dokumentumfilmes a Királyi Földrajzi Társaság eseményén szólalt fel kedd este. A Guardian tudósítása szerint a 87 éves tudós itt beszélt arról is, hogy a legaggasztóbb problémának a túlnépesedést tartja. „Bárki, aki azt hiszi, hogy a végtelenségig lehet növekedni egy véges környezetben, az vagy őrült vagy közgazdász” – mondta. Szerinte a fejlett országoknak harcolniuk kellene a női jogokért, hogy így mérséklődjenek a születésszámok és leálljon a túlnépesedés folyamata. „Ahol a nők írástudók és van politikai hatalmuk, ott a születésszám esik” – emlékeztetett. Éppen ezért a jogok biztosítását tartja az egyetlen hatékony megoldásnak.

Az ismeretterjesztő televízióműsorok egyik úttörője nemrég egy interjúban arról beszélt, hogy szakértőként egész életében kötelességének érezte, hogy őszinte legyen a globális felmelegedéssel kapcsolatban. Elmesélte, először a nyolcvanas években figyelt fel a globális felmelegedés és az emberi tevékenységek közötti összefüggésekre, attól kezdve érezte ezt. Az interjúban ezután elsősorban az esőerdők megmentéséért állt ki. Mint mondta, nem azért kell megvédeni az esőerdőket és az ott élő fajokat, mert egy napon talán azokkal fogjuk gyógyítani a rákot, hanem mert felelősek vagyunk a bolygónkért. „Mi vagyunk az egyetlen faj, amely uralja a Földet” – mondta.

Sir David Attenborough jövő év elején Borneóra utazik, hogy sorozatot készítsen a repülés evolúciójáról. A forgatás egy évig tart majd. Az idős tudós legutóbb a BBC2-nek forgatott A gerincesek diadalma címmel.

Forrás: index.hu