Hetesi Zsolt: „Összeomolhat az emberi civilizáció”

Hetesi Zsolt fizikus, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója szerint hamarabb összeomolhat az emberi civilizáció, mint gondolnánk.

Hetesi Zsolt: „Összeomolhat az emberi civilizáció” - ClimeNews - Hírportál

Ha minden így marad, a mai generáció nemcsak az időjárás-változást fogja megtapasztalni, de fajok kiha­lásának, a hagyományos értelemben vett mezőgazdálkodás végének és annak is szemtanúja lesz, hogy emberek százmillióinak kell elhagyniuk a jelenlegi lakó­helyüket – mondta el a szakember a Vasárnap Reggel munkatársának.

Egyre riasztóbb előrejelzéseket hallani. Meddig lesz még jó hely a Föld?

Sajnos az emberek nagyobb részének már most sem jó hely. Már most sincs jelentős tömegek számára elég víz, vagy nem tudnak megfelelő mennyiségű élelmiszert előállítani olyan helyeken is, ahol korábban ez nem volt ekkora probléma. Különféle tudományos jelentések szólnak arról, hogy a mostani életvitelünk mellett, ha nem változtat az emberiség az alapvető tevékenységformáin, főleg az energiahasználaton, nagyon gyorsan összeomolhat az emberi civilizáció, hamarabb, mint gondolnánk. A mi nemzedékünk ezt megérheti. Közel vagyunk hozzá, vannak ugyanis olyan rejtett folyamatok is, amelyekre az embernek egy ponton túl már nincs is ráhatása. 1992-ben 15 ezer tudós egy felhívást intézett a világ népeihez és vezetőihez, amelyet most, 2017 novemberében megismételtek. Az 1992-es felhívás a Föld élőrendszerének pusztulására, a katasztrofális éghajlatváltozásra, a fajok kihalására, a Föld javai­nak túlhasználatára figyelmeztetett, és a mostani körlevélben megállapítják, hogy nincs idő halogatni a cselekvést, mert gyakorlatilag minden téren romlott a helyzet.

Mi rejti magában a legnagyobb veszélyt?

Az, ha a felmelegedés olyan mértékűvé válik, hogy a kéreg alatti metántelepek felszabadulhatnak. A szibériai fagyott altalajban – amely nyáron sem enged fel –, illetve a tengerek kontinentális talapzatán jelentős metánlerakatok vannak. Ezt úgy képzelhetjük el, mintha a fagyott vízmolekulák kosárkájában ülne a metánmolekula. A tengerben pedig metánhidrát található, amely azért nem esik szét vízre és metánra, mert a tengervíz nyomása és az alacsony hőmérséklet egyben tartja. Ha azonban tíz-tizenkét fokra emelkedik a vízben a hőmérséklet, akkor a metán kiszabadul. Napjainkban a levegő metántartalma két milliomodrész, de jelenléténél sokkal nagyobb mértékben felelős az üvegházhatásért. Ha a kötött állapotban – metánhidrát formájában – jelen lévő metán felszabadul, az rendkívül gyorsan bekövetkező és a mostaninál sokkal nagyobb mértékű üvegházhatást fog kiváltani, amelyre már képtelen lesz válaszolni az emberiség, mert nincs hozzá eszköze.

A felmelegedésről szóló előrejelzések pedig egyre riasztóbbak. Egy évtizede még 2100-ra jósoltak egy-két fokos felmelegedést, ma már 2050-re várnak ugyanennyit.

Lehet, hogy még ennyit sem kell várni. Mióta mérések léteznek, az elmúlt év volt a legmelegebb. 1,1 fokkal volt magasabb az átlaghőmérséklet, mint az elmúlt 120 évben, tehát már most nagyon közel vagyunk ahhoz a két fokhoz. Eközben 2017-ben több szén-dioxidot bocsátott ki az emberiség, mint ennek előtte bármikor. Nemhogy csökkenne bármi az éghajlati egyezmények hatására, vagy mert megijedtünk, hanem inkább rosszabbodik. Ha realista akarok lenni és azt vesszük figyelembe, hogy nem teszünk semmit, akár már 2030-ra összejöhet az a kétfokos emelkedés. Sőt, vannak olyan vészforgatókönyvek is, amelyek szerint 2050-re akár öt fokkal nőhet az átlag­hőmérséklet. Ez pedig már az a tartomány, amivel az emberi civilizáció nem fog tudni mit kezdeni. Az élővilág is nehezen – kihalási hullám is elképzelhető –, de a társadalom semmiképp.

Felgyorsult a folyamat, változott a prognózis?

Szó sincs róla, nem, és a klíma­kutatók ezt ugyanilyen riasztó módon és erélyesen jelzik már harminc éve. Az emberiség nem akarja meghallani, mert így kényelmes és semmiféle erőfeszítést nem tesz. Egyetértek Gyulai Ivánnal: ha az emberiség gondolkodásmódja az anyagi javakra fog irányulni a jövőben is, és nem egy magasabb rendű, a természetet és az embert is megőrző erkölcsiség jegyében akar eljárni, pusztulásra vagyunk ítélve. Ez persze nem feltétlenül az ember mint faj eltűnését jelenti, de többféle tudományterület képviselői szerint is megroppanhat az ipari alapú civilizáció.

Magyarország szempontjából mi az, amire számítani lehet? Egyszerű nyelvezetre úgy szokás lefordítani, hogy 2050-re olyan lesz az időjárás nálunk, mint Olaszországban.

Nem, ez nem így van. A tengereknek komoly éghajlat-­kiegyenlítő hatásuk van. Nekünk nincs tengerünk, tehát az várható, hogy átlagban melegszenek ugyan az évszakaink, de erőteljesen növekednek a szélsőségek is. A tél megmarad, de enyhébb lesz, viszont későbbi és korábbi komoly fagyok is lehetnek. Gyakori 40-41 fokos hőhullámok lesznek nyáron, több mint amennyit eddig tapasztalhattunk. Ezt egészséges emberek is nehezen viselik. Mondok mást: a mezőgazdaság is alig-alig tud alkalmazkodni: 2014 eléggé csapadékos év volt, azok a gazdák jártak jól, akik gomba­betegségeknek ellenálló gabona­fajtákat vetettek, mert csapadékos időben az egy jellemző betegség. Permetezni kell ellenük, csapadékos időben kétszer is. 2015 száraz év volt, ha valaki ilyenkor ugyanazt a gabonát vetette, nem járt jól. Egymást követő két évben két homlokegyenest eltérő stratégia vált volna be a gabona­termesztésben. Ha a legrosszabb forgatókönyvek válnak be és 4-5 fokos lesz a felmelegedés, az már azt jelentené, hogy Magyarországon lehetetlenné válna a hagyományos értelemben vett és most megszokott földművelés.

Eközben egyre hangosabbak azok a vélemények, hogy ez csak szélsőséges időjárás, nem az ember okozza, mindig voltak kiugróan forró nyarak és nagyobb telek. Ráadásul nagy hatású politikusok is legitimizálják ezt a témát, gondoljunk csak Donald Trump ezzel kapcsolatos megnyilvánulásaira.

Ez nagyon veszélyes. Igazi komoly természettudóst persze aligha talál azok között, akik az éghajlatváltozás emberi eredetét tagadják. Akik ezt tudományos szinten vizsgálják és értik, azok nem vitatják. Ha összegyűjtjük a Föld légkörére vonatkozó legfontosabb adatokat, ha feljegyezzük az átlaghőmérséklet alakulását, megfigyeljük a sarki jég olvadását és mindezt beleillesztjük egy éghajlati modellbe, akkor az meglehetős pontossággal képes megmondani nekünk, hogy ez emberi eredetű, és azt is, hogy mi várható. Akik tagadják az éghajlatváltozás emberi eredetét, azok nem veszik figyelembe, hogy 1750 óta zajlik valami a Földön, ami előtte nem volt. Tüzelünk: szenet, olajat, gázt. 150 millió évre visszamenően­ nem volt annyi szén-dioxid a légkörben, mint most. Persze, lehet mondani, hogy voltak már hasonló éghajlatváltozások a Földön, csak azok százszor meg ötvenszer lassabb idő­skálán játszódtak le. Lehet ezt tagadni, csak ebben az esetben a tagadás számomra a butaság szinonimája, és olyan emberektől származik, akik soha egy pillantást sem vetettek azokra az adatokra, tanulmányokra, amelyekből világosan kiolvasható mindez.

Éppen a minap figyelmeztetett arra az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága a bonni nemzetközi klímavédelmi konferencia után, hogy évente 25 millióan kényszerülnek elmenekülni otthonukból az éghajlat változása miatt. Ez háromszor annyi földönfutó ember, mint a háborúk és a politikai üldöztetés miatt menekülők száma.

Sok intézet foglalkozik ezzel. Furcsa kettősség, hogy a nyugati döntéshozói elit nem vesz komolyan egy olyan jelenséget, amellyel egyébként a kutatóintézetei, védelmi minisztériumai foglalkoznak: az éghajlat, rossz körülmények miatt­ menekülők várható sokaságát. Az éghajlatváltozás Afrikában érinti a legnagyobb népességet. Az aktuális népességrobbanás a Száhel-övezetben zajlik. Ennek döntő következménye, hogy nem lesz elegendő víz és élelem, mert az éghajlat egyre szárazabb, egyre magasabb lesz a páratartalom, a sivatag pedig terjeszkedik. A Földet nagyon gyorsan ki lehet meríteni. Ha nem állítjuk meg ezt a folyamatot, akkor onnan több százmillió ember menekülni fog, elviselhető, alkalmas éghajlat és gazdasági körülmények felé indul, amilyen Európában van.

Amióta ennyit foglalkozik ezzel a témával, másként él?

Sosem volt jellemző a családunkban a pazarlás, engem eleve így neveltek, de talán még tudatosabb vagyok ebben, mint a kisparaszti elődeim. A mi családunk egy évben kétszer annyi szén-dioxidot von ki a légkörből, mint amennyit beletesz, mert olyan talajmegújító gazdálkodást folytatunk, van ugyanis egy kis családi gazdaságunk. Energiatakarékos autóval járok, de ha csak lehet, a tömegközlekedést választom, a házunk szigetelt, megújuló energiával fűtünk, takarékosan használjuk az áramot, napelem van a tetőn, ami élelmiszert tudunk, azt magunk állítjuk elő, szelektíven gyűjtünk hulladékot, minden évben legalább 10-15 gyümölcsfát ültetek. Ezzel a mi kibocsátásunk a harmada lenne az átlagos magyar kibocsátásnak – még a talajmegújító gazdálkodás kivonó hatása nélkül is –, és mindezek nagyobb részét bárki megteheti. Nem nagy áldozat, semmiféle megrázkódtatással nem jár, a környezettudatosság lényege az, hogy át tudom-e hangolni a gondolkodásomat, és tudok-e változtatni a magatartásomon. Ha a világban mindenki így viszonyulna hozzá, azzal harmadára esne a kibocsátás, ami a nyolcvanas évek szintje lenne.

Sokan biztosan azt gondolják, hogy de mire megyek én egyedül? Egy átlagember tehet valamit a klímaváltozás ellen?

Magyarországon a lakosság egy főre jutó kibocsátása a világ első harmadába esik, tehát lenne miből megfogni, és eredménye is lehetne az erőfeszítéseknek. Az átlagember nagyrészt a takarékoskodás fegyverével tud hatni ezekre a folyamatokra. De az a baj, hogy ebben a sok kicsi tényleg nem megy sokra. A sok nagy mehetne valamire. Ha ezt mindenki csinálná a nyugati világban, már azzal felére eshetne a szén-­dioxid-kibocsátás. Ha korszerűbb hűtőket, klímákat gyártanánk, ha a mezőgazdálkodás mindenütt átállna a talajmegújító gazdálkodásra, negatívba is lehetne fordítani a légköri kibocsátás mértékét.

Ezzel mire juthatnánk?

Tíz év teljes kibocsátását tudnánk így kivonni, és nyernénk öt-tíz évet gondolkodni, hogy mi a legjobb technológia, amire át tudnánk állni. De borúlátó vagyok ebben a tekintetben. Az ember a rövid távú, gyors nyereségre van kihegyezve evolúciós szempontból is, emehhez pedig hosszú távú tervezés kellene, és lassan lenne eredmény. Ráadásul a fejlődő világban most kezd robbanni a globalizáció és a fogyasztás.

Névjegy:

Hetesi Zsolt
1979-ben született Dombóváron.
2003-ban szerzett diplomát fizika–csillagászat szakon.
2008-ban doktorált részecs­ke­fizikából és csillagászatból. 2005 óta foglalkozik környezeti-energetikai és fenntarthatósággal kapcsolatos kutatásokkal. Tudományos főmunkatársként a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen dolgozik, a Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport egyik vezetője, óraadó tanár az ELTE-n.

Borítókép: Hetesi Zsolt / Vasárnap Reggel /