Kiszáradt az Aral-tó – Természeti katasztrófa az űrből

Idén nyáron történt meg először a modern időkben, hogy az egykor szebb napokat látott közép-ázsiai tó keleti medencéje teljesen kiszáradt.

Az Aral-tó kiszáradása az elmúlt évek-évtizedek alatt olyannyira felgyorsult, hogy a rendszeresen készített űrfelvételek sorozatának egyik legtöbbet bemutatott, látványos példájaként szerepel számos helyen. 2014 nyarára új mélypontjához ért a szomorú folyamat: teljesen eltűnt a víz az Aral-tó déli felének keleti medencéjéből is – mutatta be a tényt feltáró fotókat az Űrvilág.hu.

Közép-Ázsia valaha volt nagy kiterjedésű vízfelülete Kazahsztán és Üzbegisztán határán fekszik. A múlt század közepén még bolygónk negyedik legnagyobb felületű tava volt. Később, ahogy a lefolyástalan, sós vizű tavat tápláló folyók, az Amu-darja és a Szir-darja – részben az intenzív öntözéses földművelés, részben a klíma változása miatt – fokozatosan elapadtak, az egyre csökkenő vízszintű tó több különálló részre szakadt. A folyamat az 1960-as években gyorsult fel, és azóta tart.

Az alábbi képpár a NASA Terra műholdjának MODIS (Moderate Resolution Imaging Spectroradiometer) műszerével készült. A felső a 2000. augusztus 5-én, az alsó a 2014. augusztus 19-én érvényes állapotot dokumentálja.

Fotó: NASA EO / Jesse Allen / LAADS | Kiszáradt az Aral-tó - Természeti katasztrófa az űrből - CNFotó: NASA EO / Jesse Allen / LAADS | Kiszáradt az Aral-tó - Természeti katasztrófa az űrből - CNAz űrfelvételeken fekete körvonallal feltüntették az Aral-tó 1960-as partvonalait. Ebből jól látható, hogy már a 14 évvel ezelőtti műholdfelvételen is messze volt a tó kiterjedése egykoritól. A 2000-es és a 2014-es képek összehasonlítása további döbbenetes változást mutat. (Aki a 2000 és 2014 között, minden évben augusztusban készített űrfelvételek sorozatára is kíváncsi, látogasson el a NASA földmegfigyelő programjának honlapjára.) A modern időkben most tűnt el teljesen a víz a tó déli felének keleti medencéjéből, sőt a kutatók valószínűsítik, hogy az elmúlt 600 évben sem volt erre példa. 2009-ben már majdnem bekövetkezett ez az esemény, de 2010-ben nedvesebb év jött, újra feltöltődött egy kicsit a keleti rész. Hasonlóra lehet számítani a közeljövőben is, így a víz bizonyára nem végleg tűnt el innen. Az idei kiszáradás közvetlen oka a megszokottnál kevesebb csapadék volt az Amu-darja vízgyűjtő területén, miközben az öntözési célú vízkivétel sem szűnt meg.

Forrás: mno.hu

Verified by MonsterInsights