JavaScript must be enabled in order for you to see "WP Copy Data Protect" effect. However, it seems JavaScript is either disabled or not supported by your browser. To see full result of "WP Copy Data Protector", enable JavaScript by changing your browser options, then try again.

A piacgazdaság egy zsákutcában rendezett autóverseny

Ez a cikk az önpusztító versenykultúrával, és az öngyilkos kultúrával foglalkozik, amiből az előbbi következik (ugyanis elsősorban a túlszaporodás miatt kezdtünk el egymással versengeni és háborúzni).

A piacgazdaság egy zsákutcában rendezett autóverseny - ClimeNews

Tágabb értelemben ilyen a zsidó-keresztény, és a muszlim kultúra, aminek alapjain kifejlődött a piacgazdaság. Ezek ugyanis mind azt a mitológiát hirdetik, hogy az ember különleges lény, érte van a világ, és hogy nem vonatkoznak rá a természet törvényei (talán nem véletlen, hogy mindegyik sivatagi vallás). Kb. 10 ezer éve az a gondolata támadt valakinek, hogy az ember kivételes faj az összes többi között, és ránk nem vonatkoznak a világ és az élet törvényei. Persze még ma is maradtak természeti népek, de ez a gőgös gondolat végigsöpört az emberiségen, mert sokan szerették volna azt hinni, hogy különlegesek. Ám ahogy kezdjük megtapasztalni, hogy tönkretesszük saját élőhelyünket a felelőtlen túlszaporodásunk és a mérhetetlen pazarlásunk révén, kezdünk ráébredni, hogy mi, emberek sem vonhatjuk ki magunkat az univerzum törvényei alól. Persze ezt nagyon nehéz beismerni, mert akkor azt is el kéne ismerni, hogy nem vagyunk különlegesek.

A tudomány felfedezései révén nagy nehezen eljutottunk oda, hogy elfogadtuk, nem a bolygónk a világ közepe, sőt még azt is, hogy mi is egysejtűekből alakultunk ki, mint az összes többi állat. Eleinte sokakat megégettek vagy börtönbe zártak ezekért a gondolatokért, aztán végül elfogadtuk, mert olyan sok bizonyíték összegyűlt, hogy már csak a bolondok tagadják. De hogy teljesen feladjuk a különlegesség gondolatát, az a legtöbbeket még mindig felháborítaná, mert ellenkezik mindazzal, amit gyermekkorunk óta hallunk. Pedig végső soron ezen múlik, hogy képesek leszünk-e fennmaradni, vagy társadalmaink összeomlanak két évtizeden belül. Aki nem hiszi, hogy a Mad Max filmek egy valószerű fogatókönyvet írnak le – méghozzá azt, ami a jelenlegi trendek mellett két évtizeden belül bekövetkezne,[1] az nézzen utána a Húsvét-szigetek történetének. Ott ugyanaz játszódott le kicsiben, mint ami itt az egész bolygón. Az emberek még az összeomlás előtti utolsó időkben is erdőt irtottak és egymással versengve egyre nagyobb köveket faragtak, mert ezt várta el tőlük a kultúrájuk.

Olyan, mintha rabságban vergődnénk, és a rácsok annyira megszokottak számunkra, hogy szinte föl se tűnnek. Ha feltűnnének, és át kellene vágni őket, nem akarnánk megtenni, mert ragaszkodunk hozzájuk. Elvégre saját különlegességünk gondolata hízelgő számunkra. Persze szerepet játszanak egyéb tényezők is abban, hogy miért nem változtatunk annak ellenére, hogy tudjuk, vagy legalábbis érezzük, hogy a vesztünkbe rohanunk (pl. megélhetési kényszer, mohóság, megalkuvás, stb.), de kétségkívül ez húzódik meg legmélyebben, így ez a legelső, amit helyre kell tenni.[2]

Sztella Nóra Kántor

[1] Limits to Growth was right. New research shows we’re nearing collapse
[2] Daniel Quinn, „Izmael”, Föld Napja Alapítvány, 1993