Újra a felhők között a napelemes repülőgép – Solar Impulse 2

Újra a levegőben a Solar Impulse 2 napelemes repülőgép, hogy 16 órányi utazás után Phoenixbe érjen. Az új szakasz pilótája André Borschberg, aki az előzetes számítások alapján magyar idő szerint holnap hajnali ötkor száll majd le.

André Borschberg pilóta magyar idő szerint ma 14:05-kor ismét felszállt a Solar Impulse fedélzetén. Egy heti pihenő után a kaliforniai Moffett reptéren Mountain View-ban, a Solar Impulse 2, fedélzetén André Borschberggel, készen áll a következő kalandra.

Megint a felhők között

André magyar idő szerint 14.05-kor szállt fel, hogy folytassa világkörüli útját ezúttal az Egyesült Állomokon keresztül. Az időjárás jelenleg alkalmas volt a felszállásra, és arra, hogy a gép szerencsésen

elérje célállomását a Phoenixben,

a Mojave sivatagbantalálható Goodyear repterén. Az út hozzávetőlegesen 16 órát vesz igénybe, több mint 1100 kilométert tesz meg majd a gép és magyar idő szerint reggel 5.05 körül ér földet. Kövesse nyomon a gép útját élőben ide kattintva!

“Körberepülni a világot kizárólag napenergiával hajtott repülőgéppel – egész addig szinte elképzelhetetlennek tartották, amíg a tavaly levegőbe emelkedett Solar Impulse fel nem állította a leghosszabb nonstop repülés új világrekordját” – mondta el Claudio Facchin, az ABB Energetikai Hálózatok divíziójának elnöke. “A gép megszakítás nélküli, éjszakai és nappali repülését lehetővé tévő technológiák komoly szerepet játszanak a földi alkalmazásokban is, különösen a villamos hálózati csatlakozással vagy megbízható villamosenergia-ellátással nem rendelkező helyeken.”

Újra a felhők között a napelemes repülőgép - Solar Impulse 2 - ClimeNews

Több energia, mint amennyi kell

A világkerülő útját 2016-ban folytató Solar Impulse – többek között – arról híres, hogy a repülőútjának több mint felét eddig egyetlen csepp fosszilis üzemanyag felhasználása nélkül tette meg. A gép áramellátásáról és hajtásáról a fedélzeti energiahálózat gondoskodik, amely a gép szárnyaira és törzsére telepített 17 000 fotovoltaikus cella által előállított napenergiát alakítja át. A zavartalan napsütésben a cellák – köszönhetően a gép rendkívül hatékony villanymotorjainak

több energiát képesek előállítani, mint amennyi a repüléshez szükséges.

A többletenergia a repülőgép akkumulátoraiba kerül betárolásra, és ez szolgál energiaforrásul az éjszakai repülés során.  Az így kialakított fedélzeti energiaellátó rendszernek köszönhetően a kizárólag napenergiára támaszkodó repülőgép a nap mind a 24 óráját a levegőben töltheti.

Mikrogridek a környezetvédelem szolgálatában

Lent, a “szárazföldön” a Solar Impulse repülőgépéhez hasonló önálló energiarendszerek “mikrogrid” néven ismertek.

Újra a felhők között a napelemes repülőgép - Solar Impulse 2 - ClimeNews
A mikrogid (azaz a „mikro villamosenergia-rendszer”) a kis-, vagy középfeszültségű hálózatnak egy olyan jól körülhatárolható része, amely általában a fogyasztóknál vagy azok közelében lévő, vezérelten és összehangoltan működő villamosenergia termelő egységekből áll. Nagy előnyük, hogy gyorsan kiépíthetők, üzemeltethetők sziget üzemmódban, de csatlakoztathatók a fő villamosenergia rendszerre is.

Napos vagy szeles területeken a mikrogriden belüli energiatermelés megújuló energiára, így például kisméretű naperőműre vagy helyi szélturbinákra alapozható.

Szélturbináktól hajtott szigetek

A mikrogridek ideális megoldást kínálnak a szigetek és a távoli falvak és városok energiaellátására, mivel az itt élő közösségeknek akár évtizedeket kellene várniuk, amíg kiépül a csatlakozás a fő villamosenergia rendszerre. A mikrogridek alkalmazásának egyik figyelemreméltó példája látható az alig 15 000 lakosú Faial-szigeten (az Azori-szigetek tagja), amelynek mikrogridjét öt szélturbina és hat dízel generátor táplálja.

Hasonló energiaellátási megoldást választottak Nyugat-Ausztrália távoli, kieső részén található Marble Bar és Nillagine városok is. Az itt kiépített mikrogidekben az energiatermelést napenergia és dízel generátorok biztosítják. A napenergia nagyarányú piaci térnyerését lehetővé tevő hálózat-stabilizáló technológiának köszönhetően a két város az energiafogyasztásának

közel 60%-át napenergiából fedezi,

így évente kb. 400 000 liter dízel olajat takarítanak meg, és 1 100 tonnával csökkentik az üvegház hatású gázok kibocsátását.

Villanyáram a fejlődő országokba

Hatalmas lehetőségek rejlenek a mikrogrid alkalmazásában Indiában és Afrikában, ahol több mint 900 millió ember számára ma még elérhetetlen a villanyáram. Fekete-Afrikában, ahol a Föld villamosenergia-ellátással nem rendelkező népességének kétharmada, 620 millió ember él, a mikrogidek alkalmazása drasztikusan felgyorsíthatná a gazdasági fejlődés ütemét. Valószínűleg a mikrogrid jelenti a legjobb megoldást annak a 14 000 indiai falunak is, amelyet a tervek szerint az indiai kormány a “Power for all” program keretében villamosítani kíván.

A fejlődő országokban nagy szükség van a segítségre - Forrás: AFP/Jim Watson
A mikrogrid-alapú alkalmazások az ipari és a kereskedelmi telephelyeken is fontos szerepet játszanak. Segítségükkel javítható a villamos energia minősége és rendelkezésre állása. A gyakori áramkimaradással sújtott városok számára tiszta és jó hatásfokú alternatívát kínálnak az erősen környezetszennyező dízel generátorokkal szemben, amelyek üzemeltetése drága, és megnöveli a gazdasági tevékenység költségeit.  Kenyában például a gazdasági társaságok 57%-ának van generátora (áramfejlesztője).  A fő villamosenergia-rendszerre csatlakozó mikrogridek segítségével javítható a hálózat rugalmassága és megbízhatósága, különösen igaz ez például a rendkívüli időjárási események esetén.

Forrás: ORIGO