1000 megoldás a Föld körül

A lehetetlen az a szó, ami nem létezik a szótárában. Úttörő, felfedező és – ahogyan ő fogalmaz – inspirátor. Bertrand Piccard leginkább arról ismert, hogy ő az első ember, aki megkerülte a Földet egy általa épített, napenergiával működő repülőgéppel.

 

Most nekilátott eddigi legnagyobb kalandjának, ami valójában 1000 kaland. Ezek mindegyike más és más módszert mutat be az éghajlatváltozás elleni küzdelemre és mindeközben a profitszerzésre. Szülővárosában, a svájci Lausanne-ban találkozunk Bertrand Piccarddal.

Isabelle Kumar: Bertrand Piccard, nagyon köszönjük, hogy csatlakozol hozzánk a Disruptedban. Felfedező vagy, kalandor, de úgy tűnik, ez több mint szükséglet. Talán inkább kényszer, hogy az ismeretlenbe vesd magad?

Bertrand: Nem, ez egyáltalán nem kényszer. A felfedező az, aki nem elégedett a kialakult helyzettel, mindazzal, amit lát, amije van. Valami mást, valami jobbat akar. Azt keresi, ami jobbá teheti a világot, vagy önmagát. Az ismeretlennek természetesen óriási a szerepe. Ha csak arra összpontosítunk, amit tudunk, minden mást elveszítünk. Éppen ezért érdekel, hogyan tudnánk másképp csinálni a dolgainkat.

Isabelle: Nézzük végig a pályádat: azt hiszem, az első nagy fordulópont akkor következett be, amikor hőlégballonnal körbejártad a világot. Majd jött a Solar Impulse, amely eddigi egyik legnagyobb eredményed. Mit akartál bizonyítani vele?

Bertrand: Be akartam bizonyítani, hogy tiszta technológiával és a megújuló energiával el lehet érni a lehetetlent. Alapvetően azt akartam megmutatni, hogyan lehetséges, hogy egy napenergiával működő gép éjjel, üzemanyag nélkül repül.

Isabelle: Amikor elindultál erre a csodálatos kalandra, mi járt a fejedben? Féltél a kudarctól? Tisztában voltál a kockázatokkal?

Bertrand: A példaképeim űrhajósok, felfedezők, búvárok, környezetvédők voltak, apám és nagyapám, a két nagyszerű felfedező mellett. Mindig is ilyen életet szerettem volna. A múlt század végén léggömbbel körberepülni a világot, ez volt az utolsó nagy kaland. Ha Richard Bransonnak és Steve Fossettnek ez kihívás, arra gondoltam, nekem miért ne lehetne? Szóval megpróbáltam. Kétszer kudarcot vallottam, harmadszorra sikerült és ez volt a maximum, amit üzemanyaggal elérhettünk. 20 nap a levegőben, 45 000 kilométer, ez volt a leghosszabb fent töltött idő a repülés történetében. 40 kiló maradt a 3700 kilónyi üzemanyagból, amivel elindultunk. Tehát arra gondoltam, hogy ha jobb akarok lenni, változtatnom kell. Újra fel kell rúgnom a szabályokat és üzemanyag nélkül kell megcsinálnom, mert nem az ég, hanem az üzemanyag a határ. Így jött a Solar Impulse, ami klasszikus üzemanyag nélkül repült a világ körül. Erre akkor az egyetlen lehetséges mód a napenergia volt.

1000 megoldás a Föld körül | ClimeNews - Hírportál

Isabelle: A légiközlekedés kénytelen újra feltalálni magát, nemcsak Covid, hanem a környezeti nyomás miatt is, hiszen a légitársaságok óriási mértékben szennyezik a környezetet. Szerinted a hidrogén lesz a megoldás? Esetleg az elektromos energia? Vagy lehetséges, hogy napenergia a befutó?

Bertrand: A napenergiának még nagy fejlődésen kell átesnie, ha hosszú távú utakra akarjuk használni. A Solar Impulse szárnyfesztávolsága 72 méter volt, óránként 45 kilométert repült és csak egy ember tartózkodott a fedélzetén. Így volt annyi energiánk, hogy repülni tudjunk, de 200 utas számára ez nem túl praktikus. A kereskedelmi célú repülések esetében a hibrid repülőgépeket, illetve a hidrogént látom megoldásnak. Talán a kis repülőgépekbe akkumulátorokat is építhetnek, de a napenergia így is csak kiegészítő lehet. Tudod azt gondolom, hogy ha egy Airbus 380 szárnyait napelemek borítanák, az is csak a fedélzeti szórakoztató rendszerre lenne elég, a hajtóműveknek már nem.

Isabelle: A légiipar egyértelműen térdre kényszerült a Covid-19 miatt. Gondolod, hogy ha a légitársaságok újból repülni kezdenek, akkor visszatérnek a fosszilis üzemanyaghoz? A pénzügyi nyomás az erősebb, vagy eljött már a pillanat, amikor az iparág újra feltalálja magát?

Bertrand: Nos, ez az a pillanat, amikor elkötelezik magukat. Az Airbus vállalta, hogy 15 év alatt nulla kibocsátású repülőgépeket fejleszt. 15 év alatt ez lehetséges. A repülés annyira innovatív, hogy ezt megteheti. Ha visszatekintünk a történelemre, 15 év volt a teljes életciklus az új repülőgépek számára. 15 évente forradalom zajlott le. Ahhoz, hogy meg tudják csinálni, újra szükség lesz 15 évre. Ezt meg kell értenünk, de addig is cselekednünk kell.

Isabelle: Beszéljünk az 1000 megoldás kezdeményezésedről, amelynek megvalósításához közel állsz. Miután hőlégballonon, majd a Solar Impulse-szal is körberepülted a Földet, miért volt szükség erre a harmadik, meglehetősen nagy kihívásra?

Bertrand: Mert az 1000 megoldás kihívása is ugyanarról szól. A Breitling Orbiter Three, a ballon, amivel körberepültem a világot, az álmom volt. A világ körüli repülés napenergia hajtotta repülővel pedig egy nagyon szimbolikus törekvés. Most ragaszkodom a földhöz. Nagy kihívás, hogy 1000 olyan technológiai megoldást válasszak a világból, amelyek megvédhetik a környezetet, de pénzügyileg is nyereségesek. A harmadik utazás a világ körül ezzel a portfólióval, az 1000 megoldással zajlik. Célja, hogy a kormányoknak, a nagyvállalatoknak, az intézményeknek megadhassuk azokat az eszközöket, amelyekre szükségük lehet környezeti céljaik eléréséhez. Mindenkinek vannak célkitűzései, mint a szén-dioxid-semlegesség 2040-ben vagy 2050-ben, de senkinek sincs fogalma arról, hogyan kell eddig eljutni. Azt akarom megmutatni, hogy ezek a megoldások már léteznek, kis kezdő vállalkozásoknál, nagyvállalatoknál, multinacionális cégeknél. Száz és száz ilyen megoldás alkalmazható az ambiciózusabb környezetvédelem és energetikai célok elérésére.

Isabelle: Tehát az 1000 megoldást a jövőbe történő befektetésnek tekinthetjük. Milyen messze vagy az ezres határtól? Be tudsz mutatni nekünk két olyan lehetőséget, amelyek felkeltették a figyelmed és amik a nézők számára is világossá teszik, miben gondolkozol?

Bertrand: Az általunk kiválasztott 1000-ből 830-at már feldolgoztunk, tehát már majdnem célba értünk. A technológiai megoldások között vannak olyanok, amelyek vizet takarítanak meg, segítenek a víztisztításban, hullámokkal termelnek energiát, hatékonyabban szigetelnek épületeket, hogy okos épületekké váljanak, amikben hőszivattyúk működnek. Megvan a módja annak, hogy sokkal olcsóbb napenergiát használjunk, amely az olaj, a gáz, a szén vagy az atomenergia által előállított villamos energia költségének negyedébe kerül.Vannak olyan rendszerek, amelyek tisztábbá teszik az autókat. Egy kis modul, amelyet 500 dollárért építenek be, megtakarítja az üzemanyag 20 százalékát és leköti a mérgező részecskék 80 százalékát. Az emberek olyan megoldásokra várnak, amik csodát tesznek. A csoda inkább a sok apró megoldásban rejlik, amelyek mindegyike kis eredményt hoz. Ezek együtt változtatják meg a világot, a technológiát, a környezet védelmét.

Isabelle: Egy dolog remek ötleteket gyűjteni és egy másik megvalósítani azokat. Ezek közül a megoldások közül hány működik, hánynak van ipari felhasználási módja, hányat lehet azonnal használni?

Bertrand: A megoldások 100 százaléka ilyen, hiszen a kiválasztásnál ez volt az egyik kritérium. Nem akarjuk a Solar Impulse Foundation címkéjét ragasztani egy zseniálisnak tűnő feltaláló homályos elképzelésére, amely 50 év múlva talán működni fog. Az általunk összegyűjtött megoldások olyanok, amelyek már a piacon vannak, vagy piacképesek. Ezek egyértelműen jövedelmezőek az ipar számára, munkahelyeket teremtenek és a környezetet is védik. Ha a három feltétel teljesül, akkor szakértői csoportunk áldását adja.

Isabelle: Mi a helyzet a befektetés megtérülésével, különösen a hagyományos befektetésekhez képest? Hogyan viszonyulnak ezek egymáshoz?

Bertrand: Ugyanolyan vagy jobb. Mindez a megtérüléstől is függ, ami néha hat hónap, de legfeljebb öt év. Amikor a pénzedre negatív kamatot fizetnek, akkor ez jó befektetés. Olyan új infrastruktúrába fektethetsz, ami védi a környezetet és ez megtérül.Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy fel kell hagynunk a korábbi gyakorlattal. Nem igaz, hogy csak a társadalmi káosz, vagy a folyamatos növekedésre épülő gazdaság között válogathatunk, hiszen az ökológiai katasztrófához vezet. Létezik egy harmadik út is, amit kvalitatív növekedésnek nevezek, ahol munkahelyeket teremtenek és pénzt keresnek a szennyezés helyett a környezet védelmével. Ma, amikor a hitelválság sokkjának enyhítése érdekében sok milliárd euró és dollár árasztja el a piacot, eljött a tökéletes pillanat az infrastruktúra cseréjére. Így sokkal modernebb rendszerekbe fektethetünk, amelyek megtérülnek. Ezzel fogunk munkahelyeket teremteni és pénzt keresni.

1000 megoldás a Föld körül | ClimeNews - Hírportál

Isabelle: Ironikus, hogy a szavaidból azt veszem ki, ezek a megoldások már léteznek. A környezeti nyomás, amellyel szembesülünk, már létezik, ott van a küszöbön. Miért nem változtatunk?

Bertrand: Mivel a legtöbb ilyen megoldás olyan vállalatoktól származik, amelyek nem eléggé ismertek. Esetleg nagyvállalatoktól, és az emberek azt hiszik, hogy ez csak marketing. Egyszerűen nem hiszik el, hogy csodálatos módon akár igaz is lehet.

És van még egy jelenség, ami nagyon aggasztó. Az a tény, hogy a jogi keretek lehetővé teszik a szennyezést. Ma lehetséges bármennyi szén-dioxidot kibocsátani, bármennyi műanyagot engedni az óceánba, bármennyi vegyszert a talajba. Ez ma legális. Tehát sok olyan cég van, amelyik azt mondja, hogy amit csinál, az megengedett, törvényes, miért kellene változtatnia? De ha nagyon ambiciózus, korszerű a szabályozás, amely valóban a ma létező technológiákra épül, nem pedig az 50 évvel ezelőttiekre, akkor szükség lesz arra, hogy ezek az új technológiák piacra kerüljenek. És ez vonzza az összes induló vállalkozást, akik virágozni fognak, munkahelyeket teremtenek és nyereségesek lesznek. Ebben az értelemben a környezeti átmenetnek sokkal több nyertese lesz, mint vesztese.

Isabelle: Te is pszichiáter vagy és figyelembe véve, amit nekem mondtál, megkérlek, hogy most te feküdj a pszichiáter kanapéjára. Úgy képzelem, hogy amikor körbejártad a világot, hogy 1000 megoldást keress, jutott időd az önvizsgálatra és az emberi természet rejtelmeinek kutatására. Mit tanultál magadról az út során?

Bertrand: Megtanultam kitartónak lenni, mert fiatalabb koromban nagyon türelmetlen voltam. A Solar Impulse háromszor hosszabb és ötször drágább munka volt, mint gondoltam, szóval nagyon keményen kellett dolgoznom a siker érdekében. Megtudtam, hogy soha nem kell félni a kudarctól, különben nem jutsz előre. Nagy újdonság volt számomra, hogy megtanultam valamit a lehetetlenről. Lehetetlen nincs a valóságban. A lehetetlen azoknak az emberek gondolkodásában van, akik azt képzelik, hogy a múlt alapján következtethetnek a jövőre. Nem élhetsz a múltban, ha a jövőt akarod látni.

Isabelle: Bertrand, annyi hihetetlen élményben volt részed életedben, a levegőben és a földön. Ha lenne tanácsod a nézők számára, mi lenne az?

Bertrand: Azt hiszem az lenne, hogy keressék tovább a bölcsességet. Keressék tovább a tiszteletet. Keressenek együttérzést az életben, mert bármit teszünk is, tiszteletet együttérzést, bölcsességet kaphatunk. Azt gondolom, hogy ezek olyan értékek, amelyeket valóban be kell építenünk minden tettünkbe. És ennél is tovább megyek: be kell építenünk saját magunkba.

Isabelle: Bertrand Piccard, nagyon köszönöm.

Bertrand: Öröm volt itt lenni, Isabelle.

Isabelle: Nos, ez fantasztikus beszélgetés volt.

Bertrand: Nagyon élveztem.

Írta: Isabelle Kumar & Euronews

Ahogy az éghajlati válság fokozódik...
... a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről, a légköri szennyezésekről, és a járványokról szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva. Ezekben a viharos és kihívásokkal teli időkben milliók támaszkodnak már a ClimeNewsra, amely független az igazságot és a feddhetetlenséget képviseli.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Az önök segítségével továbbra is olyan nagy hatású tudósításokat fogunk nyújtani, amelyek képesek ellensúlyozni a félretájékoztatást, és hiteles, megbízható hírforrást nyújtanak mindenki számára. Mivel nincsenek részvényeseink vagy milliárdos tulajdonosaink, mi magunk határozzuk meg a napirendünket, és kereskedelmi és politikai befolyástól mentes, igazságkereső újságírást nyújtunk. Amikor még soha nem volt ennyire fontos, félelem és szívesség nélkül tudunk nyomozni és megkérdőjelezni gyanús ügyeket. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát és az azzal kapcsolatos összefüggéseket.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. A ClimeNews újságírói tevékenységét ön is működtetheti, és segíthet fenntartani a jövőnket. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Ha teheti, kérjük, fontolja meg, hogy havonta rendszeres összeggel támogasson minket. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.