Az alábbi szöveg egy Dr. William Rees-szel készült interjú részletei (bio-ökológus, ökológiai közgazdász, az ökológiai lábnyom számítás egyik kitalálója és társfejlesztője).
Kapcsolódó hang
Népességrobbanás és ökológiai túlterhelés
Minden faj, beleértve az embereket, népességét tekintve képes exponenciálisan növekedni egy olyan környezetben, ahol bőségesen rendelkezésre állnak az erőforrások, és szinte semmilyen akadályozó tényező nincs. Példák: baktériumok, sáskák, egerek, nyulak, stb. Ugyan mindegyik fajban megvan ez a képesség, ezt a természetben számos tényező megakadályozza, amiket negatív visszacsatolásoknak hívunk.
Megjegyzés: Az emberre egyszerre igaz az, hogy nincs természetes ellensége, és magának termeli élelmiszerét (a többi állatra vagy az egyik, vagy a másik igaz, de mindkettő nem).
Az emberiségnek 200 000 évébe telt, hogy elérje az egymilliárdot, a 19. század elejére, majd csupán 200 évbe, vagyis ezredannyi időbe, hogy népessége felduzzadjon közel 8 milliárdra. (Megjegyzés: Az eddigi tudományos elméletek szerint az emberiség létszáma sosem csökkent néhány ezer alá.)
Ez egy népességrobbanás, amit az olaj felfedezése tett lehetővé, valamint az, hogy a bőségesen rendelkezésre álló olcsó energiát felhasználtuk a többi erőforrás kiaknázására. Legyőztük az élelmiszerhiányt, az erőforráshiányt, és persze a modern orvostudomány is segített azáltal, hogy számos betegséget legyőzött, amik megtizedeltek volna minket.
Az emberi népesség nagyon felszaporodott, ami egyszeri alkalom. Az emberiség túlterheli a környezetét. A túlterhelés azt jelenti, hogy gyorsabban használjuk föl a biológiailag termelt erőforrásokat, mint ahogy az ökoszisztémák elő tudnák állítani. Emellett gyorsabban ürítjük a természetbe a hulladékainkat, mint ahogy azt a természetes rendszerek és folyamatok asszimilálni tudnák.
Valójában ha ezek mentén gondolkodunk, a klímaváltozás is egy hulladékkezelési probléma. Minthogy a klímaváltozás elsődleges emberi okozója a szén-dioxid, ami tömeg alapján az összes ipari gazdaság legnagyobb hulladéka.
A globális túlterhelés minden tünetét megfigyelhetjük. A hulladékelnyelő rendszerek súlyos túlterhelése. A klímaváltozás súlyosbodása. Az óceáni halott zónák terjedése méretben és számban. A szárazföldi vizek elszennyeződése, a talajok mérgezése és pusztulása. A jelenlegi ütemben már csak 20-25 évig maradna talaj. Mindeközben a népesség tovább nő, évi 1%-kal.
Kulturális mítoszok és tudomány
Egy sajátos helyzettel állunk szemben. Az elmúlt 7-8 generáció rendkívül gyors növekedést tapasztalt népesség és gazdaság terén, akár a saját életében, és amit emiatt normálisnak tart. Ám az évi 2-3 százalékos gazdasági növekedés azt jelenti, hogy 25-35 évente megduplázódik, ami történelmi viszonylatban extrém növekedésnek számít. Mégis, ezt tartjuk normálisnak.
Szóval annak a néhány generációnak tagjai vagyunk, akik azt hiszik, hogy ez a gazdasági-, és népességnövekedés normális, noha ez fajunk legabnormálisabb történelmi időszaka.
Fajunknak van egy további problémája. Igazából nem a valóságban élünk. Az embereknek van egy sajátos tulajdonsága, amit úgy hívunk, hogy a valóság szociális felépítése. Kulturális mítoszokat gyártunk (más néven kulturális narratívákat). És úgy teszünk, mintha ezek a mítoszok igazak volnának (pl. vallásos tanok, politikai ideológiák, akadémiai paradigmák). Mindegyiknek megvannak a maga követői, akik közül sokan olyan erősen hisznek bennük, hogy adott esetben ölni is képesek azért, hogy megvédjék.
Az ökológiai krízis (vagy fenntarthatatlansági krízis) az egész emberiséget egyszerre érinti. Ez egy kollektív probléma, ami kollektív megoldásokat igényel. Minden minket érintő problémát meg kell oldanunk, együtt, egyszerre.
A klímaváltozás-tagadók, a növekedéspártiak és a szaporodáserőltetők példája azt mutatja, hogy még addig sem jutottunk el, hogy mind felismerjük a problémát. De még ha fel is ismernénk, mivel az embereknek annyi különböző hiedelmük, értékeik és előfeltételezéseik vannak, nagyon különböző irányból közelítenénk meg a probléma megoldását. (Például van, aki a népesedést tartja a legfontosabbnak, van, aki a fogyasztást, van, aki a rendszert.)
A tudósok, akik az adatokra és a lehető legpontosabb, objektív módon ellenőrizhető modellekre alapozzák elképzeléseiket, azt mondják, hogy bizonyos módon kell cselekednünk, ám ez számos vallás vagy politikai ideológia alaptételeivel ellentétes.
A klímaváltozás megoldásának kihívásai
A klímaváltozás egy sokkal alapvetőbb probléma tünete. Az emberiség ökológiai diszfunkciójának, ami túlterhelést eredményez, illetve a népességrobbanás tényének.
Ez elméletben egy megoldható probléma. Ahhoz, hogy a globális felmelegedést a század végére 1,5°C-ban maximalizáljuk, a következő 10 éven belül 50%-kal kellene csökkenteni a kibocsátásunkat, 2050-re pedig teljesen dekarbonizálnunk kellene a gazdaságokat. Szóval a tudomány szerint ezt kell tennünk. Ehhez fel kell adnunk a fosszilis tüzelőanyagokat.
Ugyanakkor először is nem mindenki hiszi, hogy a klímaváltozás valódi probléma. Másodszor, nem ismerünk megfelelő olcsó helyettesítőket (ez a kulturális mítoszoktól független probléma). Igazából a fosszilis tüzelőanyagok tették lehetővé, hogy hogy úgy éljünk, ahogy az elmúlt évszázadban éltünk. Ha visszafogjuk a fosszilis tüzelőanyagok használatát, akkor megfelelő helyettesítők híján vége lenne a jó világnak. Nem tudnánk elég élelmiszert termelni közel 8 milliárd embernek, nemhogy 10 milliárdnak. Nem tudnánk tovább bányászni, és lecsupaszítani a világot a nyersanyagokért, amikre szükségünk van a gazdaság növeléséhez.
Ez a klíma-energia probléma: Egyfelől ha feladjuk a fosszilis tüzelőanyagokat megfelelő helyettesítő nélkül, akkor tönkretesszük a gazdaságot, és társadalmi káoszba fulladunk. Másfelől, ha nem adjuk fel a fosszilis tüzelőanyagokat, akkor a természetet tesszük tönkre, és szintén társadalmi káoszba fulladunk.
Növekedésmánia és megújulók
Jelenleg a világ meg van győződve arról, hogy folytatnunk kell a gazdasági-, és a népességnövekedést. Ám még a megújuló kapacitások gyors növekedése ellenére sem képesek lépést tartani az elektromosság iránti igény növekedésével. Szóval először is fel kellene hagynunk a növekedéssel, ha egyáltalán némi reményt szeretnénk arra, hogy jelentős mértékben lecseréljük a fosszilis tüzelőanyagokat alternatív energiaforrásokra.
Másodszor, az elektromosság a teljes energiafelhasználásunk kb. 20 százalékát teszi ki. Szóval még ha a teljes áramtermelést átállíthatnánk szél-, és napenergiára, semmit sem kezdtünk a maradék 80%-kal, ami nehezen állítható át alternatív energiaforrásokra.
Harmadrészt pedig a megújulók valójában inkább ’újjáépíthetők’, minthogy nem maguktól nőnek; rengeteg ásványi anyagot igényelnek, amit fosszilis tüzelőanyagokat felhasználva termelünk. És húszévente újjá kell építeni őket, amikor is jelentős részük hulladéklerakókba kerül (pl. a szélerőművek lapátjai).
Megjegyzés: a tárolókapacitásokról nem is beszélve, melyekre exponenciálisan nő az igény a megújulók arányának növekedésével.
Szóval ha meg is oldanánk a problémát, nem a fosszilis tüzelőanyagok ma ismert alternatíváira való lecserélésével tennénk.
Van még valami, amit nem szabad elfelejtetnünk. Ez pedig az, hogy még ha találnánk is egy megfelelő helyettesítőt a fosszilis tüzelőanyagokra, mind mennyiségben, mind minőségben, attól még mindig az összeomlás felé haladnánk.
Ennek oka, hogy a klímaváltozás csak egy tünete a problémánknak. Ha az emberiség továbbra is egy olcsó, bőséges energiát használna a Földi ökoszisztémák kiaknázására, a nyersanyagok kitermelésére, a halak kihalászására, a talajok kizsigerelésére, az ugyanúgy egy végjáték.
Az ENSZ becslése alapján nagyjából két és fél milliárd ember költözne városokba 2050-ig. Ám az, hogy felépítsük azokat a városokat – főleg betonból és acélból – már önmagában felhasználná a karbonbüdzsénket, amit kibocsáthatnánk.
Szóval vissza kell vonulnunk, hogy hagyjuk regenerálódni az ökoszisztémákat, amiktől teljesen függünk. Ha nem vagyunk hajlandóak erre, akkor nincs értelme erről beszélnünk.
Tehát szembe kell néznünk a növekedés határaival. Egy véges környezetben élünk, amit úgy hívnak, Föld bolygó. Az emberi rendszerben minden, a saját testünktől az autóinkig olyan anyagokból készült, amiket a bolygóból nyertünk ki. És a bolygó nem nő.
Valójában az ökoszféra zsugorodik, mivel erodáljuk. Feléljük a természeti tőkét (pl. erdők, talajok, halpopulációk, stb.). Szó szerint átalakítjuk a Földet az emberi rendszerré, és a folyamat közben aláássuk a saját jövőnket. Mert ezen a földi ökoszférán múlik, hogy megmaradjanak a létfenntartó funkciók.
Megjegyzés: az erdők és a fitoplanktonok felelősek az oxigéntermelésért a bolygón, ám mindkettő rohamosan pusztul. Az erdőket kitermeljük és felégetjük, a planktonok pedig maguktól is pusztulnak a klímaváltozás hatására; a múlt század közepe óta 40%-uk eltűnt.
Népesedés és fenntarthatóság
Meg kell alkotunk és be kell vezetnünk egy globális termékenységi stratégiát, melynek segítségével az emberi népesség a természetes fogyás révén újra lecsökken 2 milliárdra, akik viszonylagos anyagi jólétben tudnának élni ezen a már súlyosan sérült Földön.
A népesedési kérdés már évtizedek óta tiltott téma, a környezetről és a fejlődésről szóló első ENSZ konferencia óta. Ez volt a híres riói konferencia 1992-ben. Volt egyfajta nyugtalan, asztal alatti megállapodás az elején, hogy ha az északi fejlett országok nem említik meg a népességnövekedést, ami leginkább a déli, fejlődő országokban zajlik, akkor nem fognak minket piszkálni a magas fogyasztásunk miatt.
Az emberiség környezeti terhelése a népesség és a fejenkénti fogyasztás szorzata (illetve a hatékonyságé). Mégis, már a konferencia előtt született egy megállapodás, hogy közvetlenül egyik témáról sem fognak beszélni. És azóta udvariatlanság fölvetni a népesedés kérdését.
Úgy gondolom, ez egy hatalmas hiba, épp azért, mert a felszaporodás fázisában vagyunk, és ha nem foglalkozunk a népesedés kérdésével, akkor minden más erőfeszítés kárbavész. Ezért évek óta mondogatom, hogy égetően szükségünk van a globális termékenységi stratégiára.
Namost, elméletben ezt nem volna nehéz megvalósítani. Néhány generáción belül elérhetnénk a népesség fenntartható szintre csökkenését, egyszerűen azáltal, hogy elősegítenénk a családtervezést az egész világon, valamint egy gyermekre korlátoznánk a családokat.
Ám ehhez paradigmaváltásra volna szükség számos olyan vallásban, amely a gyermekek számát tekintik a jóllét jelének. Valamint elavult ideológiákban, amik azt még mindig a népességet tekintik a gazdaság és a katonai erő alapjának.
Megjegyzés: A fogamzásgátlás 1968 óta emberi jog. Mégis, a nemzések közel fele (évi 125 millió), és a születések több, mint negyede (évi 40 millió) a párok által nem kívánt, és több, mint 270 millió termékeny korú nő szeretne hozzájutni a fogamzásgátókhoz, de nem jut. Afrikai nők maguk mondták, hogy a fogamzásgátlás biztosítása nem rasszista. Sőt, valójában ez messze a leghatékonyabb segélyezési mód, és segítségével évente 300 ezer női élet megmenthető, és 1,5 millió csecsemőhalálozás megelőzhető. Röviden, ez a legjobb dolog, ami történhet. A teljes termékenységi ráta adminisztratív korlátozása egy másik téma.
Szóval van itt egy hatalmas konfliktus. Noha a tudomány egyértelmű ezzel kapcsolatban, nem értünk mind egyet abban, hogy van-e népesedési probléma, vagy hogy hogyan oldjuk meg. Szóval elméletben ez is könnyű. A technológia adott, a tudomány azt mondja, szükséges, de nincs meg se az akarat, se a motiváció a probléma elfogadására vagy a stratégia alkalmazására.
Az egyéni tettek nem elegendőek
Még ha valaki mindent megtenne, mint egyén, az sem sokat jelentene. Egyes becslések szerint csupán két százalékot, mások szerint tízet. De a lényeg, hogy ez nem egy egyéni probléma. Ennek sok oka van, de itt most csak kettőt említek.
Először is, nem mindenki tenné. Ha én lecsökkentem az ökolábnyomomat a fejenkénti biokapacitásra (1.63 gha/fő), akkor bizonyos értelemben sokat veszítek. De ha közben sokan gondolják azt, hogy az életmódjuk nem vita tárgya, akkor egyszerűen felélik azt, amit én nem. Ezt úgy is szokták nevezni, hogy a közlegelő tragédiája (játékelmélet). Szóval az egyének ezzel a dilemmával szembesülnek. Másodszor, egyénként nem tudok autózásról tömegközlekedésre váltani, ha a városom nem üzemeltet ilyesmit. A tömegközlekedés közpolitikai döntés.
Bármilyen globális népesedési stratégiáról globálisan kell megegyezni, mint egy kollektív döntésről az egész emberiség érdekében. Ha egy kellő mértékű karbonadót szeretnék bevezetni, vagy egy cap-and-trade rendszert, ami számít is valamit, az is politikai döntés.
Teljesen nyilvánvaló, hogy ennek kell történnie. Ám az elmúlt 40 évben a neoliberalizmus végigsöpört a világon. Manapság nem sokat hallunk a közjóról vagy a közérdekről. Minden az „egyén jogairól” szól, meg arról, hogy „a piac győzedelmeskedik”, vagy hogy „az egész világ térde borul a gazdaság istene előtt”. Szóval itt is visszaköszön a valóság szociális felépítése.
Kántor Sztella Nóra
Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=UWMMF_OPOI4
Euro Árfolyamok
A globális felmelegedés nem csupán az első számú környezetvédelmi kihívás, amivel ma szemben állunk, de egyike a legfontosabb témáknak, ami az egész emberiséget érintik…Mindenkinek ki kell vennie a részét abból, hogy felhívjuk a figyelmet a globális felmelegedésre és a problémákra, amelyekkel emberként szembe kell néznünk, hogy bolygónk jövője számára fenntartható környezetet érjünk el.
