A kávé karbonlábnyomáról

Brit kutatók vizsgálták, miként lehet jelentősen, mintegy 77 százalékkal csökkenteni a kávé karbonlábnyomát.

Rwandan coffee farmers | A kávé karbonlábnyomáról | ClimeNews Hírportál

Súlyarányosan nézve a kávé az egyik legkevésbé fenntartható módon előállítható élelmiszer, annyi szén-dioxidot termel, mint a sajt, karbonlábnyoma pedig fele az egyik leginkább környezetszennyező élelemének, a marhahúsénak – írja a The Conversation hírportál.
Világszerte évente több mint 9,5 milliárd tonna kávét termelnek, ennek kereskedelmi értéke 30,9 milliárd dollár (8,9 ezer milliárd forint). A kávé iránti globális kereslet becslések szerint 2050-re megháromszorozza a termelést, ami hatalmas nyomást jelent az erdőkre és a trópusi régió más élőhelyeire.

Szerencsére a kávétermesztésnek léteznek környezetkímélőbb módjai is. A University College London munkatársai kiszámolták és összehasonlították a Brazíliából és Vietnamból származó, hagyományos és fenntartható módon termelt arabica kávé karbonlábnyomát. Arra jutottak, hogy a kávé termesztési, szállítási és fogyasztási módjának megváltoztatásával akár 77 százalékkal is csökkenthető lehet a kávé előállításával és élvezetével járó karbonkibocsátás.

Egyetlen kilogramm arabica kávé termesztése bármely országban és exportálása Nagy-Britanniába átlagosan 15,33 kilogramm szén-dioxid kibocsátásával jár – állapították meg a szakértők. Ez a hagyományos módszerekkel termelt, még nyers, pörkölés előtt álló kávébabra (zöld kávé) vonatkozik.

Kevesebb növényvédőszer használatával, az energia- és vízhasználat optimalizálásával, repülőgép helyett hajókkal történő szállítással azonban 3,51 kilogramm szén-dioxidra csökkenthető az egy kilogramm kávéval járó emisszió.

A kávé karbonlábnyomáról | ClimeNews Hírportál

Egy csésze kávé átlagosan 18 gramm zöld kávét tartalmaz, így egy kilogrammból 56 eszpresszó készíthető. Egyetlen eszpresszó karbonlábnyoma mintegy 0,28 kilogramm, de fenntartható módon termesztve 0,06 kilogrammra csökkenthető.
A tejjel fogyasztott kávé esetében nagyobb a karbonlábnyom. A latte mintegy 0,55 kilogrammnyi karbon kibocsátását okozza, a cappuccino 0,41 kilogrammnyit, a flat white 0,34 kilogrammnyit. A fenntartható módon termesztett kávéból készült italoké viszont csak 0,33 kilogramm, 0,2 kilogramm és 0,13 kilogramm.

A növényi alapú tejitalok fogyasztása is egy módja a kávézás környezetkímélőbbé tételének – vélik a tudósok.
Csökkenti a karbonlábnyomot például a kémiai növényvédőszerek organikusra cserélése vagy a farmok megújuló energiával való ellátása. Ha pedig a kávét már származási helyén pörkölik, szállításuk során a jármű kevesebb üzemanyagot fogyaszt, mivel könnyebbé válnak a kávészemek.

Forrás: Royal Geographical Society / MTI

Life cycle assessment synthesis of the carbon footprint of Arabica coffee: Case study of Brazil
and Vietnam conventional and sustainable coffee production and export to the United Kingdom

Ahogy az éghajlati válság fokozódik...
... a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről, a légköri szennyezésekről, és a járványokról szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva. Ezekben a viharos és kihívásokkal teli időkben milliók támaszkodnak már a ClimeNewsra, amely független az igazságot és a feddhetetlenséget képviseli.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Az önök segítségével továbbra is olyan nagy hatású tudósításokat fogunk nyújtani, amelyek képesek ellensúlyozni a félretájékoztatást, és hiteles, megbízható hírforrást nyújtanak mindenki számára. Mivel nincsenek részvényeseink vagy milliárdos tulajdonosaink, mi magunk határozzuk meg a napirendünket, és kereskedelmi és politikai befolyástól mentes, igazságkereső újságírást nyújtunk. Amikor még soha nem volt ennyire fontos, félelem és szívesség nélkül tudunk nyomozni és megkérdőjelezni gyanús ügyeket. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát és az azzal kapcsolatos összefüggéseket.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. A ClimeNews újságírói tevékenységét ön is működtetheti, és segíthet fenntartani a jövőnket. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Ha teheti, kérjük, fontolja meg, hogy havonta rendszeres összeggel támogasson minket. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.