Az amerikai kőolaj- és gázipar metánkibocsátása a becsültnél 60 százalékkal nagyobb

Az amerikai kőolaj-és gázipar évenkénti 13 millió köbtonna metánkibocsátása, 60 százalékkal több mint az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség eddigi becslése – derült ki az Coloradói Egyetem vezetésével készült tanulmányból.

Az amerikai kőolaj- és gázipar metánkibocsátása a becsültnél 60 százalékkal nagyobb - ClimeNews

A Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a kibocsátott szénhidrogén többsége ipari berendezési hibája, szivárgások és más működési rendellenességek miatt kerül a levegőbe.
Ezeknek a szivárgásoknak a metánkibocsátása olyan környezeti hatású 2015-ben, ami nagyjából ugyanakkora volt, mint az összes amerikai széntüzelésű erőmű szén-dioxid-kibocsátásának környezeti hatása az adott évben – mutatták ki a szakemberek.

Ez a tanulmány az eddig legjobb számítás a kőolaj- és gázipari tevékenység környezeti hatásáról az Egyesült Államokban. Tíz évnyi kutatás eredménye, a tudósok a Nemzeti Óceán-és Légkörkutató Hivatal és a CIRES környezetkutató Intézet vezetésével végezték munkájukat” – idézte Jeff Peischlt, a CIRES tudósát az Eurekalert tudományos hírportál.
Tizenhat kutatóintézet szakemberei hat kőolaj- és gázkitermelő mező 400 olajkútjánál, folyóknál lévő létesítményeknél végeztek méréseket, mértek továbbá tartályoknál, szelepeknél és más berendezéseknél, valamint légi felméréseket is végzetek az olaj-és gázipari infrastruktúráról.

A metán a legegyszerűbb telített szénhidrogén. Kisebb mennyiségben van jelen a természetben, mint a szén-dioxid, de felmelegedést okozó hatása annak több mint 80-szorosa kibocsátása első 20 évében. A szén-dioxid után a metán a második fő oka a globális felmelegedésnek, és az elmúlt 250 évben több mint kétszeresére nőtt a légköri metán mennyisége.

A szivárgás miatt légkörbe került metán értéke mintegy 2 milliárd dollár, ami elegendő lenne 10 millió amerikai otthon fűtéséhez.
A szakemberek szerint a szivárgó berendezések kijavítása és a metán véletlen kibocsátásának megszüntetése hatékonyan orvosolhatná a problémát.

Forrás: MTI | Colorado Stae University