Ami máshol verőfényes napsütés, az nálunk koromsötétség

A világ napenergia-termelő kapacitása rövid idő alatt megduplázódott, és ebből nálunk nem látni, nem érezni semmit. Az utóbbi másfél évben nem csak a németek, de a britek, a spanyolok, és pláne: az amerikaiak és a kínaiak is “begyújtották a rakétákat”. Plusz India, és bár Ausztrália ezen a listán nagyon lent van, rövid időn belül a Top10-be lőheti magát. Magyarország ezen a térképen sincs rajta.

Ami máshol verőfényes napsütés, az nálunk koromsötétség | ClimeNewsA Reneweconomy érdekes jelentést tett közzé a világ közüzemi (utility-scale – tehát nem a háztetőkre telepített napelem-törpeerőművekről van szó!) napenergia-termelési kapacitásának alakulásáról, mely szerint az idei első félévben ez meghaladta a 45 gigawattot. Ez a jelenlegi Paksi Atomerőmű névleges teljesítményének 22 és félszerese. A hazánk energianagyságához mérten gigantikus méret mégis attól válik igazán érdekessé és félelmetessé, hogy a mostani teljesítményszint több mint a duplája annak, amit 2013-ban – vagyis: valójában csak másfél éve! – mutatott a “mérő” (21 GW). A Wiki-Solar.org adatai szerint 2013 utolsó negyedévétől kezdett igazán felpörögni a globális napenergia-biznisz; az országok közt listavezető USA például csak 2014-ben több mint 4 GW új kapacitással bővített. Jellemző a versenytempóra, hogy a 2. helyen álló kínaiak még ezen is túl tudtak tenni: 4,3 GW-ról 8,5 GW-ra növelték a saját teljesítményüket.

Ami máshol verőfényes napsütés, az nálunk koromsötétség - ClimeNews Ami máshol verőfényes napsütés, az nálunk koromsötétség - ClimeNews

Az idei élső félévben összesen 8 GW új napenergia-kapacitás rendszerbe építése történt meg – írja a Reneweconomy. Ez meghaladja a két évvel ezelőtti, teljes éves bővülési méretet, sőt, ha a projektek átadása az eddigiek szerint, a második félévben még “hajrázni is fog”, akkor a tavalyi, több mint 15 GW-os éves szintlépési rekord is felülírható.

A világ legnagyobb napenergia-termelői kontinentálisan meglehetősen egyenletesen oszlanak el a glóbuszon: Ázsia (16,2 GW), Európa (13,1 GW) és Észak-Amerika (12,8 GW) szinte fej-fej mellett áll jelenleg. Azonban Ázsia, különösen a kínai telepítések felpörgetésének köszönhetően várhatóan fokozatosan ellép majd a sokáig (elsősorban a németeknek köszönhetően) világelső, de az utóbbi időszakban csak lassabb növekedési tempóra képes Európától. Az Egyesült Államokban azonban teljesen befűtöttek ennek az iparágnak (meg az egész zöldenergiának), amiből a világelsőségért egy kínai-amerikai verseny bontakozik majd ki.

Ami máshol verőfényes napsütés, az nálunk koromsötétség - ClimeNews
Az élmenők közül Kína – amely immár egymaga is meghaladja majd a 10 gigawattos határértéket – úgy látszik, megállíthatatlan. Európában viszont talán érdekes módon már nem csak a hagyományosan “napmániás” Németország a növekedés motorja, hanem az Egyesült Királyság és Spanyolország is. Ahogyan az a 2014 év végi adatokból látható, az öreg kontinens három élmenője közé azonban India és Kanada is “befurakodott” már.

Ami az ábrán feltűnő, az Ausztrália (0,2 GW) haloványabb teljesítménye. A globális napenergia-termelés térnyerésének egyik biztosítéka viszont éppen az lehet, hogy ez a kontinensnyi ország (+ Óceánia) egyelőre viszonylag szolid szereplője a piacnak. A látszólagos ellentmondást az oldja fel, ha az ausztrál produkcióhoz hozzátesszük: az országrangsorban jelenleg a 24. helyen szerénykedő Ausztrália 2014 januárjában még csak a 34. volt. Olyan intenzitású tempóváltás zajlik “odalent”, hogy miközben már lehagyták Portugáliát, a célkeresztbe máris az egyik igazán “nagy halat”, a jelenlegi 6. helyezettet, a több mint 1,6 GW napenergiával termelő Spanyolországot fogták be.

Eközben Magyarországon

Mindez ránk nézve leginkább azért egyre kínosabb, mert az efféle összesítések leginkább annak bizonyítékai, hogy egy ország nem lehet eléggé északon (vagy délen), és nem lehet elég szegény sem ahhoz, hogy ne lássa be: a napenergia-kapacitások beépítésére a saját jövője érdekében van leginkább szüksége. Ezt belátták Bulgáriától Románián és Csehországon ét Ukrajnáig és Puerto Ricóig sok-sok országban.

Ami máshol verőfényes napsütés, az nálunk koromsötétség - ClimeNewsEközben a magyarországi napenergia-teljesítmény valójában nem is nagyon látszik a térképen, mivel az nincs még 50 MW (azaz 0,05 GW) sem. Magyarország lemaradását mutatja, hogy óriási sikerként könyvelhető el, hogy elindult (végre) az első önerős naperőmű Jászágón (mely nincs 0,5 MW-os), ami viszont a fenti listára kerüléshez biztosan nem volna elég, mivel a Wiki-solar definíciója szerint a közüzemi napenergia-termelés belépő szintje a 10 MW [a napenergia-termelésben használt utility-scala fogalmának tudományos problematikájáról bővebben itt olvashat – a szerk.] a illetve, hogy egy szakmai előadásban használt prezentációhoz kiszámolták: az Orbán-kormány 2014 végre, a saját megújuló energiás cselekvési tervében szereplőkhöz képest is 272 ezer négyzetméternyi “napelem-lemaradásba” került.

Magyarországon a kormányzat lényegében “oda se figyel” arra, hogy rendszerszinten hol és hány száz megawattnyi, szélből, napból, megújuló energiából nyerhető energiatermelő beruházás volna installálható a hazai hálózatba és “háztáji” rendszerekbe. A kormányzati tisztviselők továbbra is a “nem süt a nap, nem fúj a szél” ortodoxiáját mantrázzák, környezetvédelmi termékdíjat vetettek ki a napelemekre, és közel 10 éve már, hogy nem adtak ki új szélturbina-telepítési engedélyt. (Ez utóbbi következménye az is, hogy a 329 MW szélerőművi kapacitással hiába termelhető meg több mint 32 ezer háztartás éves áramszükséglete, ezen a potenciálon az utóbbi években a régió szinte minden országa túllépett, és jelenleg az EU-ban is a sereghajtók közé kerültünk.)

Helyette pedig semmi más nincs, mint az olcsó áram ígéretével 60 évre, orosz hitelből finanszírozni egy olyan atomerőmű-építést, amelyről a közelmúltban nem csak az derült ki, az csak porhintés, hogy a Paks II. projekt már sínen van, hanem az is, hogy a beruházásműszakilag és technológiailag is kockázatos lehet, plusz az eddig több mint 4000 milliárd forinttal számolt beruházás költsége ennél akár 5000 milliárd forinttal is többe kerülhet.

Forrás: HVG

Ahogy az éghajlati válság fokozódik...
... a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről, a légköri szennyezésekről, és a járványokról szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva. Ezekben a viharos és kihívásokkal teli időkben milliók támaszkodnak már a ClimeNewsra, amely független az igazságot és a feddhetetlenséget képviseli.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Az önök segítségével továbbra is olyan nagy hatású tudósításokat fogunk nyújtani, amelyek képesek ellensúlyozni a félretájékoztatást, és hiteles, megbízható hírforrást nyújtanak mindenki számára. Mivel nincsenek részvényeseink vagy milliárdos tulajdonosaink, mi magunk határozzuk meg a napirendünket, és kereskedelmi és politikai befolyástól mentes, igazságkereső újságírást nyújtunk. Amikor még soha nem volt ennyire fontos, félelem és szívesség nélkül tudunk nyomozni és megkérdőjelezni gyanús ügyeket. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát és az azzal kapcsolatos összefüggéseket.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. A ClimeNews újságírói tevékenységét ön is működtetheti, és segíthet fenntartani a jövőnket. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Ha teheti, kérjük, fontolja meg, hogy havonta rendszeres összeggel támogasson minket. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.