Az éghajlat megmentéséhez újra kell terveznünk a kapitalizmust

Az üzleti életnek vége, ha nem tudjuk megoldani az éghajlatváltozás problémáját

– mondja Rebecca Henderson közgazdász.

 

Bátor beszédében bemutatja, hogyan teszi kiszámíthatatlanná a környezetet és hogyan árt egészségünknek az ellenőrizetlen kapitalizmus – és érvel amellett, hogy a vállalatok álljanak ki és segítsenek az általuk okozott klímaválság megoldásában. Hallgassuk meg, hogyan is nézhetne ki az újratervezett kapitalizmus, amelyikben a vállalatok fizetnek az általuk okozott éghajlati károkért.

Faölelő vagyok. Gyermekkoromban sokszor ültem egy erős bükkfa széles alsó ágán, hol olvastam, hol pedig az eget fürkésztem ágain át. Biztonságban és védve éreztem magam, és magamnál valami határtalanul nagyobbhoz kapcsolódtam. Azt hittem, a fák halhatatlanok, hogy mindig itt lesznek.

De tévedtem. A fák haldokolnak. Az éghajlatváltozás elpusztítja Libanon cédrusait, és Nyugat-Amerika erdőségeit. Nem csupán a fákról van szó. 1998 óta az extrém hőség több mint 160 000 ember halálát okozta, és egy ellenőrizhetetlen éghajlatváltozás még több millióval végezne. Hogy jutottunk ide?

Számos oka van, természetesen, de az egyik legfontosabb, hogy hagytuk a kapitalizmust valami szörnyűvé alakulni. Én a jó értelemben vett kapitalizmus lelkes híve vagyok. Végtére is, közgazdász és üzleti iskolai professzor vagyok. Őszintén azt gondolom, hogy a tisztességes szabadpiac az emberiség egyik legnagyszerűbb találmánya. De van egy bökkenő: a piacok csak akkor működnek nagyszerűen, ha az árak összhangban állnak a valódi kiadásokkal. És most az árak messze állnak ettől. Hagyjuk, hogy a fosszilistüzelőanyag-gyártók, és bárki, aki üvegházhatású gázokat bocsát ki, hatalmas károkat okozzon, melyekért nem kell fizetniük. És ez aligha tisztességes.

Képzeljük el egy pillanatra, hogy a kezemben egy elektronfelhő van. tíz dollár értékű széntüzeléssel előállított elektromosság, amely több mint tíz éven át tudja üzemben tartani a mobilunkat. Ez valószínűleg egész jó üzletnek tűnik. De csak azért ilyen olcsó, mert nem fizetünk az általa okozott kárért. A széntüzelés mérgeket juttat a légkörbe, pl. higanyt és ólmot, az egészségügyi kiadásokat dollármilliárdokkal növeli, és emberek százezreinek halálát okozza minden évben. Nagy mennyiségű szén-dioxidot is bocsát ki. Vagyis a szén valódi árának másik része az a klímakár, amelyet okoz.

Ezen a nyáron több mint egymillió hektár égett le Kaliforniában, és hatalmas árvizek öntötték el Banglades harmadát. Tanulmányok százai próbálták számszerűsíteni ezeket a költségeket. Ezekből én arra következtetek – a School of Public Health-nél lévő munkatársaimmal és közgazdasággal foglalkozó barátaimmal együtt – hogy tíz dollár értékű széntüzeléssel előállított elektromosság legalább nyolc dollár kárt okoz az emberi egészségben, és újabb, legalább nyolc dollár klímakárt, de valószínűleg ennél is többet. Mennyi tehát ennek az elektronfelhőnek az ára? Nem tíz dollár. Inkább olyan 26.

Az olyan dolgok rejtett költsége, mint az olaj- és gáztüzelés és marhahúsfogyasztás hasonlóan sok és éppúgy tisztességtelen. Mindenkinek, aki megpróbál tiszta gazdaságot teremteni, olyan cégekkel kell versenyeznie, amelyek erős támogatáshoz jutnak egészségünk és éghajlatunk rombolása által. Én nem erre a kapitalizmusra esküdtem fel. És ez a piac se nem szabad, se nem tisztességes. Szóval … Mit tehetünk?

Az “egyszerű” válasz, hogy a kormányoknak ragaszkodni kellene ahhoz, hogy mindenki, aki üvegházhatású gázt bocsát ki, fizessen az okozott kárért. Azonban pillanatnyilag nem sok jelét látjuk, hogy a kormányok ezt tennék, részben, mert a fosszilistüzelőanyag-gyártók az elmúlt húsz év erősen támogatott nyereségét arra használták, hogy tagadják a klímaváltozást, és az őket szabályozni hivatott politikusokat pénzügyileg befolyásolják.

Ezért támadt egy őrült ötletem. Azt gondolom, az üzletembereknek kellene kiállniuk. Azt gondolom, az üzletnek kellene kijavítania a kapitalizmust. Tudom. (Nevet) Néhányan feltehetően azt gondolják: “Hát, erre nem sok esély van.” Nem épp az imént mondtam, hogy a cégek tagadják a tudományt, eltorzítják a piacot és befolyásolják a politikusokat? De igen. De a magánszektornak egyértelmű érdeke helyrehozni ezt. Az igazság az, hogy az üzletnek is vége, ha nem állítjuk meg az éghajlatváltozást. Nehéz lesz pénzt keresni, ha a nagy partmenti városok víz alá kerülnek, és dühös emberek milliói vándorolnak északra, mivel a termés tönkremegy. Kemény munka lesz a szabad vállalkozásokat életben tartani, ha a legtöbb ember azt gondolja, hogy a gazdagok és fehérek ezek révén szemetelik tele a bolygót saját hasznuk érdekében.

Hadd mondjam el önöknek, hogy néz ki ez a gyakorlatban. Erik Osmundsen barátom egy kellemes állást hagyott ott a magánszektorban, hogy egy hulladékkezelő társaság vezérigazgatója legyen. Ez kissé furcsán hangzik. De Erik tenni akart valamit, és a hulladékkezelés módjának megváltoztatása több milliárd tonnával csökkentheti a kibocsátást. Azonnal súlyos problémával szembesült: Az ipar teljesen korrupt volt. A cégek költségeiket illegális hulladéklerakással csökkentették, a szabályozásokat gyengén kivitelezték, és a szabálysértési bírságok jelentéktelenek voltak.

Erik bejelentette, hogy szabályosan fog ténykedni, és árat emel, hogy ennek költségeit fedezze. Sok üzlettársa azt gondolta, megbolondult, a fele otthagyta. Sok megbízója is így tett. Versenytársai azzal vádolták, hogy lejáratja az ipart, és személyes fenyegetéseket kapott. De a korrupció rejtve működik jól.

Amint Erika nyilvánosság elé állt, az emberek elkezdtek kiállni mellette. Néhány megbízó hajlandó volt többet fizetni. Befektetői egyetértettek abban, hogy a helyes út kifizetődő lehet. A megmaradt alkalmazottaknak tetszett, hogy kiállhatnak az ügy mellett, és megtalálták a törvényes módokat a költségcsökkentésre. Erik meggyőzte néhány versenytársát, hogy csatlakozzanak hozzá, és utasítsák vissza a hulladék illegális lerakását, és a szabályszegők dolga sokkal nehezebbé vált. Ma Erik cége, a Norsk Gjenvinning egyike a legnagyobb újrafeldolgozó skandináv társaságoknak.

Hadd általánosítsak. A változás négy pilléren nyugszik. Hozzunk létre olyan üzletet, ahol az ár megfelelő és mégis nyereséges. Győzzük meg versenytársainkat, hogy tegyék ugyanezt. A befektetőkkel értessük meg, lehet így pénzt keresni. Gyakoroljunk nyomást a kormányokra, hogy hozzanak törvényt a megfelelő árról, azért, hogy a haszonlesők ne éljék túl. Nem mondom, hogy simán megy. A helyzet elég kétségbeejtő. De több ezer olyan üzletember van, mint Erik, és sok millió hozzánk hasonló ember. És mi fogyasztók, dolgozók, befektetők és polgárok vagyunk.

Ahelyett, hogy felhagynánk a kapitalizmussal, hozzuk helyre úgy, hogy biztosítjuk a valóban szabad és tisztességes piacot, és azt, hogy senki sem zúdíthatja ránk a szemetét és sétálhat tovább anélkül, hogy megfizetne érte. Megvannak a forrásaink és a technológiánk a klímaválság megoldásához. Együtt megmenthetjük a fákat és egymást.

Köszönöm.

Az éghajlat megmentéséhez újra kell terveznünk a kapitalizmust

Viola Zsuzsa magyar fordítása, felülvizsgálta Lőrinczy Réka

Category: TED

Forrás: TED


Ahogy az éghajlati válság fokozódik...
... a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről, a légköri szennyezésekről, és a járványokról szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva. Ezekben a viharos és kihívásokkal teli időkben milliók támaszkodnak már a ClimeNewsra, amely független az igazságot és a feddhetetlenséget képviseli.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Az önök segítségével továbbra is olyan nagy hatású tudósításokat fogunk nyújtani, amelyek képesek ellensúlyozni a félretájékoztatást, és hiteles, megbízható hírforrást nyújtanak mindenki számára. Mivel nincsenek részvényeseink vagy milliárdos tulajdonosaink, mi magunk határozzuk meg a napirendünket, és kereskedelmi és politikai befolyástól mentes, igazságkereső újságírást nyújtunk. Amikor még soha nem volt ennyire fontos, félelem és szívesség nélkül tudunk nyomozni és megkérdőjelezni gyanús ügyeket. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát és az azzal kapcsolatos összefüggéseket.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. A ClimeNews újságírói tevékenységét ön is működtetheti, és segíthet fenntartani a jövőnket. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Ha teheti, kérjük, fontolja meg, hogy havonta rendszeres összeggel támogasson minket. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.