Seattle törzsfőnök válasza az USA elnökének arra az 1854-ben kelt levelére, amelyben ajánlatot tett az indiánföld felvásárlására – cserébe a rezervátumokért.

„Már hogyan lehetne eladni az eget és a föld melegét? Idegen tőlünk ez a gondolat. A víz éppoly áttetsző mint az üde levegő. Egyik se a miénk, hát akkor hogyan lehetne azt megvásárolni? A föld minden göröngye, minden porszeme szent népem számára. Minden ragyogó fenyőtű, a homoknyelvek a leapadt folyómederben, az erdő sűrűjében megbúvó ködfelhő, a parányi bogár, mind szent népem életében és gondolataiban. Az erdei fák nedvét a rézbőrű ember emléke itatja át.

Amikor a sápadtarcú holtjai sétálni mennek a csillagok közé, megfeledkeznek az életet adó földről. A mi halottaink nem felejtik gyönyörűséges földjüket, mert az a rézbőrűek anyja. Földből lettünk és a föld belőlünk lesz. Az illatos füvek leánytestvéreink, az őz, a csődör, a nagy sas a fivérünk. A sziklás ormok, a dús legelők, a póni forró teste és az ember, mind egy család nemzetségeihez tartozik.

A nagy törzsfőnök Washingtonból azt üzeni, hogy ő megveszi a földünket. Túl sokat kér tőlünk. Hírnöke által azt mondja, hogy majd talál nekünk olyan helyet ahol szépen élhetünk. Ő lesz az apánk, mi pedig a gyermekei. Megvitatjuk az ajánlatot, de nem lesz könnyű eldönteni. Nekünk szent ez a föld.

A patakok és a nagy folyó csörgedező, fodrozó, hömpölygő vize elődeink vére is egyben. Ha átadjuk nektek a földet, emlékeznetek kell majd arra, hogy ez a víz is szent népemnek. Ezt el kell mondani gyermekeiteknek! Az utódoknak tudnia kell, hogy a tó letisztult vize népem emlékéről regél, amikor sima és képeket jelenít meg a hátán. A víz csobogása apám apjának hangja. A folyók testvéreink. Enyhítik szomjunkat, kenuinkat hordozzák felszínükön, unokáinkat élelemmel adományozzák. Ha eladjuk nektek a földet erre emlékeznetek kell, és arra tanítani minden születendő gyermeket, hogy a folyó mindannyiunké. A folyóvíz iránt ugyanazt a jóságot kell árasztani, mint szeretett fivéretek iránt.

Tudjuk, a fehér ember nem ért meg bennünket. Szerinte a föld egyik darabja nem különbözik a másiktól. A sápadtarcú idegen, éjjel jön és elrabolja azt amire szüksége van. A földet idegenként meghódítja, majd továbbáll. Sírjait cserben hagyja. Gyermekeit is kirabolja és tetteit nem bánja meg. A feledés homálya borítja el azt a földet, amely ősei emlékét őrzi és amelyen utódai megszületnek. A földanyával és az égapával úgy bánik mint az eladható, elrabolható jószággal, vagy a fényes ékszerrel. A fehérek kapzsisága elpusztítja a földet. Utána sivár lesz minden.

Nem tudom. Mi másképp élünk. Városaitok látványától káprázik a rézbőrű szeme. Fáj a szemnek amit ott lát. Lehet, hogy azért van ez, mert a rézbőrű vadon él és nem érti a sápadtarcú dolgait. A fehér ember városaiban nincs egy békés sarok. Hiányzik az a nyugalom, amikor hallani lehet a tavaszi rügyek kipattogását, a légy szárnyának rezzenését. Vadon élő vagyok, ezért értelmem is más. A zaj sérti a fülemet. Mit ér az élet, ha az ember nem hallgathatja örömmel a zerge sikolyát, a mocsári békák éjszakai csetepatézását, brekegését. Rézbőrű vagyok, sokmindent nem értek … Az indián szereti a mocsár vízhátán táncoló lágy szellő simogatását. Népem szereti a délkörüli szél kesernyés záporral, fenyőgyantával telített illatát. #A rézbőrű ember legféltettebb kincse a levegő. Minden élő – az állat, a fa, az ember – ugyanazon a lélegzeten osztozik. Erre a leheletre és lélegzetre mindenkinek szüksége van. A sápadtarcú mintha nem észlelné a levegőt. Mint aki sokáig haldoklik, érzéketlen a bűzre. Ha eladjuk nektek a földet jusson eszetekbe, hogy a levegő éltető szellemét megosztja minden élő szellemével.

Az a szellő, amely apám apjának első lélegzete volt, magáévá fogadta utolsó leheletét, és az én sóhajomat is. Ha eladjuk nektek a földet szent örökségként kell majd vigyáznotok rá. Olyan helynek tekintsétek, ahová ti is bármikor kijöhettek belélegezni a réti virágok édes illatát.

Megvitatjuk az ajánlatot. Ha úgy döntünk ahogyan kéritek, annak feltétele lesz, hogy a fehér ember úgy bánjon az állatokkal mint mi a testvéreinkkel! Vadember létemre másmilyen életről álmodni sem tudok. Láttam a prérin a bölénycsordák sokaságát, amelyeket a fehérek vágtató vasparipáikból lőttek halomra, a tetemeket pedig ott hagyták. Nem értem, miért fontosabb a füstölgő vasparipa mint a bölény? Mi azért öljünk meg a bölényt, hogy túléljük általa a telet.

Mit ér az ember állatok nélkül? Ha eltűnnek az állatok, az ember nagy lelki magányban hal meg. Az az oktalanság ami az állatok sorsára tör, az hamarosan az embert is utoléri. A világon minden összefügg.

Gyermekeiteknek tudnia kell, hogy őseink pora az, amiben járnak. Ezt csak akkor tudják majd becsülni, ha elmondjátok nekik: a földet az elődök élete tette ilyen gazdaggá. Ami a földanyát éri, az vár gyermekeire is. Ezt kell elmondanotok. Mi is ezt tesszük.

Ha az ember a földre köp, saját magát köpi le. A föld nem az emberé. Mi ezt mindig is tudtuk. Minden mindennel összefügg. Minden egybefonódik, úgy mint ahogy a családot a vér egyesíti. Az élet fonalát nem az ember teremtette. Azt a szőttes szálai alkotják. Amit a fonallal művel, az ember önmagával teszi.

Még a fehérek sem kerülhetik el a közös sorsot. Pedig az ő Istenük velük együtt jár és úgy szól hozzájuk mint társához. Lehet, hogy mégis testvérek volnánk? Majd meglátjuk. Biztosan tudom, amit a sápadtarcúnak is meg kell értenie: egy az Isten. Ha azt hiszitek őt éppúgy elvehetitek, mint ezt a földet – tévedtek! Nem fog sikerülni! Az emberek Istene a rézbőrűhöz ugyanolyan kegyelmes mint a sápadtarcúhoz. Isten számára minden ez a föld. Letarolása, megcsonkítása ugyanaz mint a teremtő kiátkozása. A fehér ember eltűnik. Lehet, hogy előbb mint a többi törzs.

Piszkoljátok csak saját fekhelyeiteket. Egyik éjjel majd a saját ürüléketekbe fulladtok. Megsemmisít benneteket annak az Istennek a tüze, aki számomra érthetetlen céllal hozott benneteket ide, hatalmat adott, hogy uralkodjatok a föld és a rézbőrű felett. Számunkra nyomorúságos ez a sors. Lehet, hogy így kell lennie. Nem értem, miért kell kiirtani a bölényeket? Miért kell betörni minden vadlovat? Miért terjed az erdőben az emberi bűz? Miért szakítják meg a zöldellő dombok látképét a beszélő drótok? Hol vannak a bokros rengetegek? Nincsenek többé! Hol a sas? Elszállt!

A valódi életnek vége. Kezdődik a létért való küzdelem.”

Lejegyezte: David Swinson Maynard

A levél története:

Világszerte számos környezetvédő csoportosulás és a zöldek mozgalmához csatlakozó egyén tartja példaképének Seattle indián törzsfőnököt (Chief Seattle), aki az USA államelnökének – Franklin Pierce-nek (Abraham Lincoln elődjének) kortársa volt. Washingtonba küldött válaszában a törzsfőnök rátapintott a lényegre. Mondandója ma éppoly időszerű mint 150 évvel ezelőtt.

Brazil katonáknak kell megvédeniük az őslakosokat a fakitermelőktől

A törzsfő valódi neve Selth, Selath vagy Seattle (az utóbbi a duwamish nyelvjárás amerikaiasított változata). Chief Seattle 1800-ban született valahol a Washington-tó és a Duwamish folyó torkolatánál. Életútjáról nem maradtak feljegyzések, hiszen a Duwamishok nem ismerték a betűvetést. A törzs a mai Washington állam területén élt és a Selish népcsoporthoz tartozott. A környék indiánjaiknak általában két főnökük volt. Az egyik békeidőben, a másik szükség esetén, harcokban vette át az irányítást.

Seattle törzsfőnök, kivételesen, mindkét szerepben rendkívüli rátermettségről tett tanúbizonyságot. Legendák övezték tetteit. Egy alkalommal népét nagy hadjáratba vitte és bölcsességének, higgadtságának köszönhetően, a széthullás veszélyétől mentette meg törzsét. Persze, ezek az indián hadjáratok nem voltak azonosak a háború mai értelmezésével. Inkább acsarkodást, mintsem hódító háborút kell érteni az indián hadjárat fogalma alatt. Ugyanis, leggyakrabban a törzs becsületét, vagy egységét kellet kivívni, esetleg megbosszulni a sérelmeket. Soha nem haszonlesésből, vagy zsákmányolás szándékával kerekedtek felül az indulatok. A Duwamishok vadászattal, halászattal, gyűjtögetéssel töltötték napjaikat, a természeti népekre jellemző módon, a természet törvényei iránti nagy tisztelettel. Tudjuk mindezt David Swinson Maynard orvostól, Chief Seattle tisztelőjétől, aki éveket töltött a Duwamish törzs tagjaival, és feljegyzéseinek egy része megmaradt az utókor számára.

A hódító, terjeszkedő fehér telepesek (a bevándorlás 1850-60. körül érte el tetőfokát), kegyetlen életfeltételeket teremtettek a bennszülött indiánok és egyben önmaguk számára is. A puskapor bűze és fenyegető ereje, az ember vérének nehezen elviselhető szaga terjedt a környéken. Tudniillik, a néger rabszolgák igyekeztek változtatni helyzetükön, többször fellázadtak, de a zendüléseket a fehérek valahányszor leverték. Mindebben az indiánok is rosszat sejtettek, hiszen arra kényszerültek, hogy a betolakodó idegenekkel és szolgálóikkal egymás mellett éljenek.

Ilyen körülmények között találkozott Seattle törzsfőnök egy európai származású orvossal. David Swinson Maynard Olympia kisváros tisztes polgára volt. Orvosi rendelőt és vegyeskereskedést nyitott. Mivel azonban az indián lakosságot is gyógyította, polgártársai hátat fordítottak neki. Amikor a kereskedés is csődbe ment, megjelent nála Seattle törzsfőnök és a maradék élelemmel együtt magával vitte Maynardot. Az orvos feljegyzései alapján tudjuk, hogy 1852. március 13-án érkezett meg (csónakon) a távoli indián településre. A törzs befogadta a számukra különös gyógymódokat javasló, ráadásul idegen vallású fehér embert. Maynard rövid idő alatt megtanulta a duwamish nyelvet. Közvetítő szerepet vállalt a fehérek és az indiánok közötti tárgyalásokon – nem csak a föld megvásárlása ügyében. Tisztelője és az új világban szinte egyetlen pártfogója, a törzsfőnök, 1854-ben mondta tollba gondolatait. A levél tulajdonképpen nem a korabeli államfőnek, hanem elsősorban azoknak az önmagukkal versenyt futó, kapzsi fehér nemzedékeknek szól, akik a polgárháború küszöbére sodródtak. Mint ismeretes, az amerikai polgárháború 1861-ben tört ki, és 1865-ig tartott. A törzsfőnök 1866. június 7-én szívszélhűdésben halt meg azután, hogy a fehérek erőszakkal elfoglalták és felosztották a Duwamishok földjét. Nem sokkal ezután az indián múlt, a tárgyi hagyatékok és a szellemi kultúra jó része is kereskedelmi cikké váltak.

Az írástudatlan indián törzsfőnök nem volt jós, de rendkívüli bölcsességről tett tanúbizonyságot. Belátta, hogy a fehér ember eszközökben nem válogatva, a minden áron való fejlődés ösvényére lépett. Hatalomvágya, az azzal járó pusztító fegyverekkel, az alkohollal, a civilizáció más ártalmaival, járványos betegségeivel megfertőzte az indián kultúrát és hiedelemvilágának is a végét jelenti.

Maynard doktor nem sokkal Seattle halála után, tért vissza a fehérek közé. Az ő javaslata alapján jegyezték be Seattle néven a ma is létező azonos nevű várost. Seattle az egyetlen amerikai kisváros, amelyet egy indiánról neveztek el. A Duwamishok eredeti szülőföldjüktől távol, a számukra kijelölt rezervátumban telepedtek le.

Megjegyzés:
Seattle törzsfőnök üzenetének egy részében bibliai idézetet találunk (Jób 34./12,13,14,15). Nem tudjuk – hiszen erről nem maradtak feljegyzések – hogy a Duwamish törzs hiedelemvilágából merítette-e az ószövetségben hasonlóképpen megfogalmazott filozófiai kérdést, vagy a fehér hittérítők kitartó munkájának tulajdonítható a szentírásból vett idézet. Az is lehetséges, hogy a bölcs indián Maynard doktor hatására élt a hasonlattal. Esetleg maga az orvos sugallatára került be az említett idézet az 1854-ben kelt levélbe.

Egyébként a magyar nyelvű fordítás három nyomtatott forrás összevetéséből kerekedett ki. Erre azért volt szükség mert többszöri olvasás és elemzés után, számos nyelvi torzítás tűnt fel. Eredetinek ugyanis Maynard doktor angol nyelven megfogalmazott levelét tekinthetjük, holott tudjuk, hogy Seattle törzsfőnök nem tudott angolul és a Duwamish törzs nem ismerte a betűvetést. Ezek szerint, a Selish nyelvjárások valamelyikén mondhatta tollba Franklin Pierce elnöknek címzett válaszát. Ennek az írott forrásnak a felhasználásával készült el a szerb, majd a bosnyák-horvát nyelvű fordítás 1988-ban. Mind a három forrás Istent említ a Nagy szellem helyett. A levélben több helyen szerepel a “szent” szó, ami kétségtelenül kissé torz változata azoknak az indián kifejezéseknek, amelyek valami hasonlót jelent, de nem feltétlenül a keresztény szentség fogalmával azonos. Ugyanígy, az angol és a szláv nyelvekben is más és más jelentése van a léleknek és a szellemnek, holott a levélben mindkét szó alatt ugyanazt kell értenünk. Valószínű, hogy ismét a Duwamish nyelv Maynardi értelmezése okoz némi képzavart. A fekhelyek alatt örök nyugvóhelyet, átvitt értelemben sírhelyet kell értenünk. A lehelet-lélegzetet szópár, a levélíró és a fordító értermezése szerint azonos a léggel, illetve a levegővel.

Király László

Forrás: Az eredeti cikk 2007. július 20-án jelent meg a Baja város weboldalán. Jelen verzió a web.archive.org-ról mentve.