Paul és Anne Ehrlich friss cikkükben azt a kérdést járják körbe, hogy hogyan lehet elkerülni az összeomlást.
A jelenleg 80 év körül járó neves ökológus házaspár, Anne és Paul Ehrlich nevéhez számos komoly és vitákat gerjesztő publikáció kötődik – talán a legnagyobb hatása az emberi népesség növekedésének hatásait taglaló „The population bomb” című kötetnek volt. Tavaly Paul Ehrlich-et az Angol Tudományos Akadémia, azaz a Royal Society tagjává választották. Jelen blogbejegyzésemben a székfoglalója alapján született cikket (Ehrlich & Ehrlich 2013) ismertetem.
A cikk címe is jelzi Ehrlich-ék fő kérdését: elkerülhető-e a globális civilizáció összeomlása? Mint azt Jared Diamond részletesen taglalja „Összeomlás” c. könyvében (Diamond 2009), a múltban számos társadalommal előfordult, hogy a természet-átalakító tevékenysége nyomán megváltozott a környezete, és ennek visszahatása miatt a civilizáció létszáma, és a kultúra komplexitása radikálisan visszaesett. A legtöbbet emlegetett ilyen példa a Húsvét szigeté, ahol az őslakosok családjai versengésbe kezdtek, hogy ki tud nagyobb szobrokat állítani, és közben kivágták a sziget összes fáját. Ennek nyomán megváltozott az éghajlat, és nem tudták folytatni a korábbi mezőgazdasági módszereket, majd viszálykodás tört ki a megmaradt erőforrásokért. Így a korábbi szint töredékére csökkent a népesség.
Az Ehrlich házaspár azt állítja cikke bevezetőjében, hogy jelenleg – a történelemben először – hasonló folyamatok beindulása veszélyezteti a teljes Föld lakosságát. Ebben a túlnépesedés, a természeti erőforrások túlzott mértékű fogyasztása és a környezetre káros technológiák szükségtelen szintű használata játssza a fő szerepet. Az ökológiai lábnyom számítások szerint az emberiség terhelése már most jelentősen meghaladja a Föld eltartóképességét, és a lábnyom tovább fog növekedni, mivel 2050-ig várhatóan további 2,5 milliárddal fog növekedni a népesség. A jelenlegi éhezés megszüntetését is beleszámolva addigra 70%-al kellene növelni a megtermelt élelmiszer mennyiségét. A klíma megváltozása viszont megkerülhetetlen akadályokat okozhat a hozamok növelése terén. A viharok, szárazságok, hőhullámok és áradások valószínűleg gyakoribbá fognak válni, ami hátrányosan érinti majd a mezőgazdaságot. A tengerek kizsigerelése pedig nagy tömegek fehérjeforrásának, a halaknak a beszerzését nehezíti meg.
A katasztrófa elkerüléséhez drámai kulturális változásokra van szükség Ehrlich-ék szerint. A II. Világháború tapasztalatai alapján tudjuk, hogy sok fogyasztási mintázatot akár egy év alatt is radikálisan meg lehet változtatni. Ha akuttá válna az élelmiszerhiány, növekedne az élelmiszerek ára és átmenetileg megváltozna a lakosság étrendje. Ugyanakkor hosszú távon az élelmiszerellátás növelése és egyenletesebb elosztása lassú és nehéz folyamat lesz. Érdekes módon a mezőgazdaság az egyik fő oka a biodiverzitás és ezzel együtt a mezőgazdaság számára is fontos ökoszisztéma szolgáltatások (pl. a megporzás) csökkenésének.
Az Ehrlich házaspár véleménye szerint a globális felmelegedés szintjét 5°C alatt kell tartani. Számos komplex folyamat nehezíti, hogy a klíma megváltozásának hatásait pontosan felbecsüljük. Mindenesetre drámaian át kell alakítanunk és hatékonyabbá kell tennünk a jelenlegi energiatermelési rendszerünket, és meg kell változtatnunk az emberi viselkedést. Ehrlichék szerint ez lehetséges – történtek már ebbe az irányba mutató józan javaslatok, és valamennyi fejlődés is történt. Sajnos azonban az a célkitűzés, hogy 2020-ra a globális szennyezőanyag-kibocsátás elérje a maximumát, és 2050-re a jelenlegi szint felére csökkenjen gazdaságilag és politikailag is nagyon problematikus. A kihívásokat növelő tényező, hogy az olyan óriásnemzetek, mint India és Kína meg szeretnék ismételni a nyugati országok fosszilis energiabőségen alapuló fejlődését. India például 455 új szénerőművet szeretne üzembe helyezni. Egy másik veszély, az atomháború a leggyorsabb és legbiztosabb út lenne az összeomlás felé – fontos lenne tehát a prioritások közé sorolni az atomfegyverek és más tömegpusztító eszközök megsemmisítését.
A tudományos közösség visszatérően figyelmeztette az emberiséget a rá leselkedő veszélyről. Ugyanakkor sok kutató továbbra is külső tényezőként tekint a populációnövekedésre, pedig ez egy olyan belső faktor, amire magunk is hatással lehetünk. A Föld megmaradt biológiai sokféleségének védelme számára központi szerepet kell szánni mind a tudomány művelői, mind a nagyközönség köreiben. Szerencsére sok kis léptékű erőfeszítés történik – ezeket talán ki lehet terjeszteni nagyobb léptékekre, így a kezdeményezések reményt adnak számunkra. Talán a legnagyobb kihívás, hogy hogyan lehet meggyőzni az embereket, különösen a politikusokat és közgazdászokat, hogy változtassák meg a környezet romlásának populációs és fogyasztási mozgatórugóival kapcsolatos viselkedésüket. Sajnos a legtöbb „művelt” ember egy olyan kultúrába van beágyazódva, amely nem ismeri el, hogy a valóságos világban az exponenciális növekedés néhány évszázadra visszanyúló, rövid története nem jelent hosszú jövőt ezen növekedésnek.
Ehrlichék szerint szükség lenne egy népszerű, a tudományos szférán és a civil társadalmon alapuló mozgalomra, amely segítené, hogy az emberiség kifejlessze azt az „előrelátó intelligenciát”, amely olyan hosszú távú elemzést és elemzést nyújtana, amire a piacok nem képesek. Meg kell törni az olyan mesék egyeduralmát, mint „a növekedés örökké fenntartható, ha az a szolgáltatások területén következik be”, illetve „a technológiai innováció meg fog menteni minket”. Akkor fogjuk tudni megoldani a komoly környezetvédelmi problémákat, és elkerülni az összeomlást, ha olyan nemzetközi együttműködést valósítunk meg, amire eddig még nem volt példa.
Ugyanakkor a demográfiai forgatókönyvek megváltoztatásának nehézségeiből az következik, hogy a problémát minél hamarabb kezelni kell. Az, hogy a populációnövekedés megállítása elengedhetetlenül a koreloszlás megváltozásához vezet nem jelent kifogást azon európai kormánykörök számára, akik a csökkenő termékenységre panaszkodnak. Ezen túlfogyasztó társadalmak népességcsökkenése a cikk állítása szerint nagyon pozitív tendencia, és megfelelő tervezéssel a népesség elöregedéséből származó problémákat is kezelni lehet.
A klímaváltozással kapcsolatban a fejlődő országoknak rá kell döbbenniük, hogy nem szabad elhalasztani a cselekvést addig, amíg „fel nem zárkóznak” a fejlődésben. Egy nemzetnek sem szabad másokra várnia, hogy lehetőségeihez képest mindent megtegyen a kibocsátások csökkentése és az energiaügyi átmenet elindítása terén.
Az Ehrlich házaspár konklúziója szerint a globális társadalom el tudja kerülni az összeomlást, mivel a modern társadalom megmutatta, hogy bizonyos mértékig képes kezelni a hosszú távú veszélyeket, legalábbis akkor, ha azok egyértelműek, vagy folyamatosan a figyelem középpontjába kerülnek.
Felhasznált irodalom:
-Diamond, J. M. (2009): Összeomlás. Tanulságok a társadalmak továbbéléséhez. 578 o., Typotex kiadó, Budapest.
-Ehrlich, P. R., és Ehrlich, A. H. (2013): Can a collapse of global civilization be avoided? Proceedings of the Royal Society B 280.
Bajomi Bálint
Euro Árfolyamok
A globális felmelegedés nem csupán az első számú környezetvédelmi kihívás, amivel ma szemben állunk, de egyike a legfontosabb témáknak, ami az egész emberiséget érintik…Mindenkinek ki kell vennie a részét abból, hogy felhívjuk a figyelmet a globális felmelegedésre és a problémákra, amelyekkel emberként szembe kell néznünk, hogy bolygónk jövője számára fenntartható környezetet érjünk el.
