Felelős szülők a gyermekek kötelező iskolai maszkviselése ellen

A Felelős Szülők És Emberek Közössége már a kezdetek óta küzd a gyermekek kötelező iskolai maszkviselése ellen. Azonban a széllel szemben -mi is rá kellett ébredjünk- nem egyszerű.

Felelős szülők a gyermekek kötelező iskolai maszkviselése ellen

Az EMMI igen hibás és számtalan módon értelmezhető Intézkedési Terve, melyet a szeptemberi iskolakezdés “megkönnyítésére” adott ki hihetetlen lavinát indított.

Ezt főleg azok a szülők érezték, akiknek egyre inkább maszkok mögé szorították a gyermekét, órai, egész napos egészségkárosításnak kitéve őket.

Némi, mint utólag kiderült hamis reményt adott Müller Cecília tisztifőorvos asszony sajtótájékoztatón közölt információja, miszerint:

“Nem kell maszkot viselni Magyarországon az iskolás gyerekeknek, mégpedig azért nem, mert egy rendkívüli többlet terhelést róna a gyerekekre és nem elvárható, hogy a gyerekek helyesen használják a maszkot napi 6-8 órán keresztül.”

 

Mi a hivatalos úton indultunk el, és igyekeztünk tisztázni a kérdést, az iskolaigazgatók viszont jobbára sajnos a félelem útján, és teljhatalmuk teljes tudatában írták elő egyre több helyen és időpontban a kötelező maszkviselést. Tették ezt úgy, hogy sem egészségügyi rálátásuk, sem végzettségük a maszkokkal kapcsolatos kérdések körében nincsen.

Különleges helyzet alakult ki, ugyanis az oktatás még eddig soha de soha nem fonódott össze az egészségüggyel. Azok a pedagógusok, akik eddig még a gyermekek által szedett gyógyszerek felügyeletét, koordinálását sem vállalták fel, hirtelen egészségügyi terepre léptek és bőszen hőmérőztek, maszkoltattak, fertőtlenítettek, ahogy állítólag ki lett adva. Sőt, magasan túl is teljesítették áthágva ez által az EMMI tervében meghatározott kereteket.

Azonban az EMMI többszöri írásos kérésünk ellenére sem volt hajlandó a maszk kérdést írásban tisztázni az érintettek felé és részükről anélkül, hogy a problémák ismeretében bármit is tettek volna, szépen eltelt az iskolaév.

Közérdekű adatigénylés keretében benyújtott pontosító kérdéseinkre első ízben még megválaszolták az alábbiakat, de meghagyták nekünk az iskolát küzdőterepként, ússzunk ha tudunk alapon.:

“Tekintettel arra, hogy a gyermekek, különösen az alsó tagozatosok körében nehezen biztosítható az egész napos helyes maszkviselés (a maszkok szabályos fel- és levétele, illetve tárolása például étkezési szünetekben), és mivel a helytelen maszkhasználat (maszkok külső felületének kézzel érintése, a maszkok padon, asztalon történő tárolása) fokozhatja a megfertőződés kockázatát, ezért sem az Intézkedési Terv sem jogszabály kötelező iskolai maszkhasználatról nem rendelkezik.

Amennyiben a védőtávolság közösségi terekben nem tartható be, úgy kizárólag az általános iskola felső tagozatában és a középiskolákban a közösségi terekben (pl. aula, könyvtár, folyosó, stb.) tartózkodás idején javasolt a szájat és orrot eltakaró maszk viselése.”

Mivel az EMMI-nél szemmel láthatóan ez volt a maximum eredmény, az egészségügyi államtitkárhoz fordultunk.

Dr. Csiki Zoltán egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkár úr részünkre megküldött állásfoglalásában szintén megerősítette a fentieket, tehát azt, hogy alsós általános iskolás diákra sem közös tereken, sem órán nem adhatnának maszkot, felsősökre pedig kockázatelemzés elvégzését követően kizárólag a közös helységekben. Dr. Csiki Zoltán arról is tájékoztatta a csoportunkat, hogy tudomásuk van róla, egyes iskolákban az Intézkedési Tervhez képest szigorúbb szabályok bevezetéséről döntöttek (kötelező maszkviselés alsó tagozatban közösségi terekben, sőt a tanórákon), ezért az NNK kezdeményezte az intézmények gyakorlatának felülvizsgálatát.

Erről az un. felülvizsgálatról a mai napig nincs semmilyen információnk, habár többször rákérdeztünk, sőt listát is küldtünk az államtitkárság részére, melyen épp ezek az iskolák szerepeltek. Tehát valószínűsíthető, hogy az ügyben semmi de semmi nem történt, és valószínűleg nem is fog.

A kockázatelemzés is gyenge pontja a maszkviselési elrendelésnek, ugyanis ezt egyetlenegy iskola sem végezte el. Tehát az EMMI ajánlását több ponton áthágva, abból a számukra illetve érdekeiknek megfelelő részeket kiragadva elrendelték az egész napos maszkviselést már a legkisebb, 6 éves kisdiákok számára is.

Sajnálatos tény még, hogy a szülők nagy része ez ellen sohasem szólalt fel, nem védte meg a saját gyermekét. Ekkor még kifejezetten gyermekekre készült tanulmányok a káros egészségügyi hatásokról nem álltak rendelkezésre, de felnőttekkel kapcsolatban már igen. A Staphylococcus fertőzéstől az elhasználódott levegő visszalélegzéséig bizonyított volt már sok minden. Mivel a gyermekek kisebb tüdőkapacitással és fejlődés alatt álló szervezettel, más anatómiai jellemzőkkel rendelkeznek, várható volt, hogy a hatások náluk intenzívebbek lesznek.

Felelős szülők a gyermekek kötelező iskolai maszkviselése ellen

Mikor tudomásunkra jutott, hogy egy új tanulmányt publikáltak vagy egy új szakmai videót tettek közzé a témában, azt szinte azonnal megküldtük az EMMI részére és folyamatosan kértük a beavatkozásukat. Hogy pontosítsák a protokollt az iskolaigazgatók felé és tisztázzák a kérdést. Nem tették meg. Egyetlen egyszer sem. Az összes államtitkárnak ment levél ezzel kapcsolatban, az egészségügyi helyettes államtitkárnak is. Vagy elutasítást kaptunk vagy válasz nélkül hagyták segítségkérő levelünket. Az iskolákban ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy farkas-szabályok vannak. Vagy tud a szülő érvényt szerezni ennek a két magánlevélnek, melyek rögzítették a maszkviselési lehetőségek határait, vagy nem.

A konfliktus az iskolaigazgatókkal azonban elkerülhetetlen volt, melynek minden alkalommal a gyermekek itták meg a levét. Az államtitkári szinteken is teljes a mai napig a káosz. Nem tisztázott, hogy ki mikor milyen feltételek mellett és mennyi időre adhat maszkot a diákokra. Közben azonban megjelent több gyermekekre készült maszk tanulmány is, mely egyértelműen igazolja az egészségkárosodást.

Tehát semmilyen körülmények között nem lehet indokolt a gyermekek kötelező maszkviselésre kényszerítése.

Az egyik legjelentősebb tudományos munkát június 30.-án a Journal JAMA Pediatrics publikálta. A szerzők között van a már jól ismert toxikológus, immunológus prof. Stefan Hockertz és a pszichológus prof. Harald Walach is. A tanulmány megállapítja, hogy a gyerekeknél a maszkok alatt mért CO2 mennyisége már 3 perc maszkhordás után is 13.000 ppm értéket ér el, ami teljesen elfogadhatatlan. A német Szövetségi Környezetvédelmi Hivatal 2008-ban közzétett megállapítása szerint amennyiben a levegő CO2 tartalma meghaladja a 2000 ppm-et, annak egészségkárosító hatása van. A gyermekeknél mért érték percek alatt is ennek a sokszorosa.

Tanulmány elérhető itt: https://jamanetwork.com/journals/jamapediatrics/fullarticle/2781743
Ltöltehető ITT!

BOTRÁNY A GYEREKEK MASZKHORDÁSÁRÓL

Mivel a szeptember, mikor az iskolaigazgatók immár valóban teljesen szabadon dönthetnek maszk kérdésben viharos gyorsasággal közelít, ismét közérdekű adatigénylést adtunk be az EMMI-hez remélve hogy adnak valamit a kezünkbe, amivel megvédhetjük a gyermekeinket. Mellé ismét terjedelmes tudományos anyagot küldtünk és kértük a segítségüket. Azonban az alábbi kérdések az EMMI szerint nem számítanak közérdekűnek, így a válaszadást megtagadta. Itt tartunk most.

1. Elrendelhet-e egy iskolaigazgató kockázatbecslés elvégzése nélkül az oktatási intézményében akár alsó, akár felső tagozaton kötelező maszkviselést?

2. Kötelezővé tehető-e alsó tagozatos diákok számára az órai maszkviselés?

3. Az iskolaigazgató milyen feltételekkel teheti kötelezővé általános iskolában alsó tagozatos diákok számára az órai (egész napos) maszkviselést?

4. Kötelezővé tehető-e felső tagozatos diákok számára az órai maszkviselés?

5. Az iskolaigazgató milyen feltételekkel teheti kötelezővé általános iskolában felső tagozatos diákok számára az órai (egész napos) maszkviselést?

6. Miért nem biztosítják az oktatási intézmények a tanulók számára a maszkokat?

7. Milyen jogszabály alapján került bele a maszkhasználat az Intézkedési Tervbe?

8. Van-e jogorvoslati lehetősége a szülőnek, ha nem szeretné-hogy a gyermeke az igazgatói elrendelés miatt egész nap maszkot hordjon? Ha igen, akkor hová, kihez fordulhat?

9. Milyen hatásköre van az NNK-nak az ajánlásokat megszegő iskolaigazgatókkal szemben?

10. A csatolt mellékletek és tudományos idézetek alapján, melyek egyértelműen bizonyítják, hogy a gyermekek számára a maszkviselés káros, van-e lehetősége és szándéka az NNK-nak az oktatási intézmények számára készült Intézkedési Terv megváltoztatására?

11. Müller Cecília tisztifőorvos asszony egy TV interjúban elmondta, hogy a gyermeke nem tudják a maszkokat szabályosan viselni és számukra megterhelő is lenne az egész napos maszkhasználat, ezért nem kötelezhetik őket erre. Ez a kijelentés érvényes?

12. Az NNK pontosan mely tanulmányok alapján mondja azt, hogy a maszkviselés hatásos? Milyen tudományos és jogszabályi háttér alapján alkotta meg az iskolák számára az Intézkedési Terv maszkviseléssel kapcsolatos részét?

Lábjegyzet: “Közérdekű adat: az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett, a személyes adat fogalma alá nem eső, bármilyen módon vagy formában rögzített információ vagy ismeret, függetlenül kezelésének módjától, önálló vagy gyűjteményes jellegétől, így különösen a hatáskörre, illetékességre, szervezeti felépítésre, szakmai tevékenységre, annak eredményességére is kiterjedő értékelésére, a birtokolt adatfajtákra és a működést szabályozó jogszabályokra, valamint a gazdálkodásra, a megkötött szerződésekre vonatkozó adat (Infotv. 3.§ 5. pont) A közérdekű adatok megismerésére vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni azon adatok tekintetében is, amelyeket törvény közérdekből nyilvános adatnak minősít. “

Forrás: Felelős Szülők és Emberek közössége

Ahogy az éghajlati válság fokozódik...
... a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről, a légköri szennyezésekről, és a járványokról szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva. Ezekben a viharos és kihívásokkal teli időkben milliók támaszkodnak már a ClimeNewsra, amely független az igazságot és a feddhetetlenséget képviseli.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Az önök segítségével továbbra is olyan nagy hatású tudósításokat fogunk nyújtani, amelyek képesek ellensúlyozni a félretájékoztatást, és hiteles, megbízható hírforrást nyújtanak mindenki számára. Mivel nincsenek részvényeseink vagy milliárdos tulajdonosaink, mi magunk határozzuk meg a napirendünket, és kereskedelmi és politikai befolyástól mentes, igazságkereső újságírást nyújtunk. Amikor még soha nem volt ennyire fontos, félelem és szívesség nélkül tudunk nyomozni és megkérdőjelezni gyanús ügyeket. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát és az azzal kapcsolatos összefüggéseket.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. A ClimeNews újságírói tevékenységét ön is működtetheti, és segíthet fenntartani a jövőnket. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Ha teheti, kérjük, fontolja meg, hogy havonta rendszeres összeggel támogasson minket. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.