A fenntartható fejlődés történeti előzményei

Ez idő szerint az emberiség kilátásai a jövőre nézvést rendkívül borúsak. Felettébb valószínű, hogy nukleáris fegyvereit önmaga ellen fordítva gyors, de a legkevésbé sem fájdalommentes öngyilkosságot követ majd el. S még ha ez nem történnék is meg, lassú halál fenyegeti, mert megmérgezi, mellesleg pedig megsemmisíti a környezetet, amelyben és amelyből él. Még ha idejekorán megálljt parancsolna is vak és hihetetlenül ostoba ténykedésének, ki van téve annak a veszélynek, hogy fokozatosan elsorvadnak mindazon tulajdonságai, amelyek emberi voltát alkotják. Számos gondolkodó felismerte ezt, és jó néhány könyv tartalmazza azt a felismerést, hogy a környezetpusztítás és a kultúra “hanyatlása” kéz a kézben járnak…

A Konrad Lorenztől származó idézetben lévő üzenetet sajnos könnyű megértenünk. A környezetpusztítás és az emberi kultúra hanyatlását nap mint nap tapasztaljuk. A mindennapok emberének már nem szükséges cáfolhatatlan tényekkel, tudományosan megalapozott mérésekkel bizonyítani környezetünk elszennyeződését, elég ha körülnézünk közvetlen környezetünkben, és a rádiót, televíziót nézve megerősödik bennünk, hogy a baj világméretű. A környezet romlását csak tetézi az emberi kapcsolatok megromlása, s ezt sem kell szociológusnak bizonyítani, hisz nincs időnk arra, hogy egymásnak segítsünk, egymással törődjünk, mert, mint mondjuk, pénzt kell keresnünk. Észre sem vesszük, számunkra a legfontosabb értékké a pénz vált. Ismerjük a mondást “a pénz nem boldogít”, de hisszük-e igazából azt, amit közvetít nekünk? Ma már sajnos tényként kezelhetjük, hogy globális válságban élünk, amelyben benne foglaltatik a környezeti válság, a gazdasági válság és sajnos a kulturális válság. Az előző fejezetekben már megtárgyaltuk, hogy a problémák alapja a technoszféra megjelenése, amelynek térhódítását az ipari forradalom segítette elő.

Ma már tisztán látjuk, hogy a gazdaság és az üzleti élet nem képes azokat a hatalmas, az egész Földet érintő problémákat megoldani, amelyeket a technoszféra létrehozott. Az is nyilvánvaló, hogy a változás feltétlenül szükséges, és elérkezett az idő, nem várhatunk tovább.

Stockholm (1972)

U Thant, az ENSZ főtitkára 1969-ben az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanács 17. ülésszakán talán időben fordult felhívással a világ közvéleményéhez:
“Az emberiség történelme során most első ízben vagyunk tanúi egy olyan világviszonylatú válság kibontakozásának, amely mind a fejlett, mind a fejlődő országokat érinti; az emberi környezet válságáról van szó. Ha a jelenlegi irányzatok továbbra is érvényesülnek, biztosra vehető, hogy veszélybe kerül az élet a földgolyónkon. Ezért sürgősen fel kell hívni a világ figyelmét azokra a problémákra, amelyek megakadályozhatják az emberiséget abban, hogy legmagasabb rendű törekvéseink megvalósulását lehetővé tevő környezetben éljen.”

Ezzel a kijelentéssel az Egyesült Nemzetek Szervezete
deklarálta, hogy foglalkozni kíván a Föld globális problémáinak megoldásával. Ezt követően határozat született arról, hogy 1972-ben világkonferenciát rendeznek “Az Emberi Környezet ENSZ Konferenciája” címmel. A svédországi konferencián, amelyen 113 állam delegációja vett részt, a következő dokumentumokat fogadták el:

•Nyilatkozat az emberi környezetről
•Nyilatkozat az irányelvekről
•Akcióprogram-javaslatok
•Szervezeti kérdések.

Az Akcióprogramban megfogalmazott javaslatok a következő témákat tartalmazták:
•A települések környezetvédelme
•A természeti erőforrásokkal való gazdálkodás környezetvédelmi szempontjai
•Szennyeződések
•A tengerek szennyeződése
•A környezetvédelem pedagógiai, tájékoztatási, szociális és kulturális kérdései
•Fejlődés és környezetvédelem.

A konferencián az ember-központúság elve érvényesült és megjelent a jövő iránti felelősség is, továbbá kiemelték a nemzetközi együttműködések fontosságát, de a fenntartható fejlődésről még nem esett szó. A nyolcvanas évek elejére a globális környezeti problémák kiszélesedtek, és ez indokolta egy újabb ENSZ-konferencia előkészítését.

Környezet és Fejlődés Világbizottság (1983-1987)

Az újabb ENSZ világkonferencia előkészítésében jelentős szerepet játszott a Környezet és Fejlődés Világbizottság (a Brundtland Bizottság), amelyet “egy átfogó változás” megalapozására kérték fel. Feladatai között szerepelt:
• hosszú távú stratégia kidolgozása, amely 2000-ig és azon túl is lehetővé teszi a környezetkímélő fejlődést;
• együttműködést kidolgozni a környezet megóvására a fejlődő és a különböző gazdasági fejlettségű és társadalmi berendezkedésű országok között, olyan közös és kölcsönösen előnyös megoldások érdekében, amelyek figyelembe veszik az emberek, erőforrások, a környezet és a fejlődés kölcsönhatásait;
• olyan módszereket és eszközöket találni, amelyek a nemzetközi együttműködést hatékonyabbá teszik a környezet megóvása végett;
• kialakítani a hosszú távú környezetvédelmi témák kölcsönösen elfogadható megfogalmazását, meghatározni a környezet védelmével és jobbításával kapcsolatos problémák megoldásához szükséges erőfeszítéseket;
• hosszú távú cselekvési programot kidolgozni a következő évtizedekre, valamint célokat kitűzni a világ népei számára.

1983 decemberében kérte fel az ENSZ főtitkára Gro Harlem Brundtland asszonyt arra, hogy alapítsa meg ezt a független bizottságot, és tolmácsolja a világ népeinek a fenti kihívásokat. A feladat hatalmas volt, hiszen a bizottságnak: “Az emberiség céljait és létét kell felelősséggel összeegyeztetnie, s ez mindnyájunk cselekvő támogatását követeli.”

“Mivel nincs kezünkben az alapvető problémák megoldásának kulcsa, nincs más lehetőség, mint szüntelenül keresni azt. “… szembe kell nézni a jövővel, az eljövendő generációk érdekeit védelmeznünk kell. Teljességgel nyilvánvaló volt: változtatásra van szükségünk!”

“Talán az egyik legsürgetőbb feladatunk, hogy a sokoldalúsághoz való visszatérésre bátorítsuk a nemzeteket. A második világháború után az újjáépítésre való törekvés volt a tényleges mozgatója háború utáni nemzetközi gazdasági rendszerünk megteremtésének. Olyan kihívást jelent a harmonikus fejlődés útjait megtalálni, amely valóban parancsoló lendületet kell, hogy adjon a sokoldalú megoldások kutatásához és egy újjáalakított nemzetközi gazdasági együttműködési rendszer megalkotásához. Ezek a kihívások áthágják a nemzeti szuverenitásból fakadó megosztottság, a gazdasági nyereségre szűkített stratégiák és az elkülönített tudományágak korlátait.”

“Amikor 1982-ben megtárgyaltuk bizottságunk működésének feltételeit, voltak, akik csak környezetvédelmi tevékenységre akarták a munkát korlátozni. Ez nagy hiba lett volna. Nincs az emberi cselekvésektől, törekvésektől és szükségletektől elvonatkoztatott környezetvédelem, és ha emberi vonatkozásaitól elkülönítve kísérelnénk meg a környezet megvédését, maga a környezet szó is naiv politikai mellékzöngét kapna.”

“A környezet azonban nem más, mint az a hely, ahol mindannyian élünk, a “fejlődés” nem más, mint valamennyiünk arra irányuló törekvéseinek összessége, amellyel szüntelenül javítani akarjuk életünket. A két fogalom elválaszthatatlan egymástól.”

“Elemzéseink és ajánlásaink alapja a szegénység, egyenlőtlenség és a környezetkárosodás közötti összefüggések feltárása és megismertetése. Most a gazdasági növekedés új korszakára van szükség. Olyan növekedésre, amely erőteljes, ugyanakkor társadalmilag és környezetileg egyaránt fenntartható.”

A Környezet és Fejlődés Világbizottság 1987-ben adta közre jelentését “Közös jövőnk”címmel, amelyben egyenesen a kormányokhoz és rajtuk keresztül intézményekhez és minisztériumokhoz szólt. Természetesen mindezek előtt az emberekhez szólt, akiknek jóléte minden környezet- és fejlődéspolitika végső célja. Fontos a magánvállalatok szerepe is, hiszen a nagy nemzetközi társaságok forgalma sokszor nagyobb, mint némely országé, s ezért megvan a lehetőségük arra, hogy változásokban jelentős szerepet játszanak A jelentésből fontos kiemelni az alábbiakat.
“Külön fordulunk a fiatalokhoz. A világ minden pedagógusának kulcsszerepe lesz abban, hogy beszámolónk hozzájuk is eljusson. Ha sürgető üzenetünket nem sikerül a mai szülőkhöz és döntéshozókhoz eljuttatnunk, akkor gyermekeink egészséges és életet adó környezethez való jogát kockáztatjuk. Ha szavainkat nem leszünk képesek lefordítani arra a nyelvre, amelyen eljuthatnak az emberek – akár öregek, akár fiatalok – szívéhez és eszéhez, nem leszünk képesek azokra a nagy társadalmi változtatásokra, amelyekkel fejlődésünk folyamatát helyes irányba terelhetjük.”

A harmonikus fejlődés

A “Közös jövőnk” jelentésben jelenik meg a fenntartható fejlődés gondolata, de a magyar fordításban akkor még mint harmonikus fejlődés. “A harmonikus fejlődés a fejlődés olyan formája, amely a jelen igényeinek kielégítése mellett nem fosztja meg a jövő generációit saját szükségleteik kielégítésének lehetőségétől.”

Az elv lényeges elemei a következők:
• az alapvető szükségletek kielégítésének feltétlen elsődlegességet kell biztosítani,
• bizonyos korlátozások szükségesek, amelyeket a technológiai fejlettség és a társadalom hoz létre, hogy képesek legyünk mind a jelen, mind a jövő generációk igényeinek kielégítésére.

“Ezért a gazdasági és társadalmi haladást a harmonikus fejlesztés jegyében kell megvalósítani minden fejlődő és fejlett, piacorientált vagy központi irányítás alatt álló országban. Az értelmezések ugyan eltérőek lesznek, de bizonyos általános vonásaik is vannak, és a harmonikus fejlődés alapelvéből eredő közös megegyezésből kell kiindulni és abból, hogy a megvalósítás lehetősége tág keretek között változik. A fejlődés magába foglalja a gazdaság és társadalom progresszív megváltoztatását. (…)De a fizikai fenntarthatóság nem biztosítható másképp, csak ha a fejlesztési politika figyelmet fordít például arra, hogy meg kell változtatni a természetes erőforrások felhasználási módját, a költségek és juttatások elosztását. Ahol csekély a hajlandóság a harmonikus fejlesztésre, ott is szem előtt kell tartani a generációk közti társadalmi méltányosságot, a generációkon belül is ki kell terjeszteni az egyenlő jogok elvét.”

Az ENSZ Közgyűlése 1992-re kitűzött egy új konferenciát “Környezet és Fejlődés ENSZ Konferencia” címmel, amelynek már központi gondolata lett a fenntartható fejlődés.

Rio de Janeiro (1992)

A konferencián a 178 ENSZ-tagállam közül 172 vett részt, ezek közül 110 delegációt államfő vagy kormányfő vezetett, akik számára megszervezték a Föld Csúcstalálkozót, ahol Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke is beszédet tartott.

Rióban az alábbi fontosabb dokumentumokat fogadták el: Riói Nyilatkozat, melyben általános elveket fogalmaztak meg az erőforrások hasznosításáról, a környezet védelméről, a fenntartható fejlődésről és az egyes országok együttműködésének alapelveiről.
• A “Feladatok a XXI. századra” (Agenda 21) c. dokumentum, amely ajánlások és javaslatok gyűjteménye a fenntartható fejlődés megvalósítása érdekében.
• ENSZ Éghajlatváltozás keretegyezmény.
• Egyezmény a biológiai sokféleségről.
• Nyilatkozat az erdőkre vonatkozó elvekről.

Megállapodás született arról is, hogy az ENSZ keretében létrejön a Fenntartható Fejlődés Bizottság, amely figyelemmel kíséri a konferencia határozatainak és ajánlásainak végrehajtását. Magyarország a kezdetektől fogva tagja ennek a bizottságnak. A Riói Konferencia után Magyarországon is megalakult a nemzeti Fenntartható Fejlődés Bizottság.

Aalborg (1994)

A “Feladatok a XXI. századra” (Agenda 21) megfogalmazása a fenntartható fejlődés megvalósítása érdekében, jelentős eredménye volt a Riói Konferenciának. A Konferencia eredményeit összefoglaló dokumentum 28. fejezete felhívja a világ politikai vezetőinek figyelmét arra, hogy kezdjenek párbeszédet országaik polgáraival egy, a helyi közösségek által elfogadható fenntartható fejlődéssel foglalkozó program, az ún. “Helyi feladatok a XXI. századra” (Local Agenda 21) kialakítására. Az európai városok és közösségek reagálva erre a felhívásra, létrehozták az ún. “Európai kampány a fenntartható városokért és közösségekért” programot. Ennek alapjait az 1994-ben Aalborgban megrendezett konferencián fektették le, megalkotva az “Európai Városok Chartája a Fenntartható Fejlődésért” című dokumentumot, amely “Aalborg Charter” néven vált közismertté.

Megjegyzés:
1996-ban rendezték meg a második “Fenntartható Városok Konferenciát” Lisszabonban. 1997-ben került sor a “Rio+5 Konferenciára”, amely a Riói Konferencia óta eltelt öt év eredményeit volt hivatott megvitatni.

A fenntartható a fejlődés meghatározása

A fenntartható fejlődés lényegét tekintve megegyezik Környezet és Fejlődés Világbizottság 1987-es jelentésében leírt harmonikus fejlődéssel csak az elnevezés változott meg. Igaz azonban, hogy ma nincs a Föld minden országában egységesen elfogadott meghatározás. Az alábbi néhány megfogalmazás a legközismertebb, közülük az első a legelfogadottabb.

1. •Olyan fejlődés, amely úgy elégíti ki a mai generációk igényeit, hogy közben nem befolyásolja károsan a következő generációk ugyanazon igényei kielégítését.
2. Olyan tevékenység, amely a mai generációk életminőségének (életszínvonalának) emelését teszi lehetővé anélkül, hogy elvenné a jövő generációitól a lehetőséget legalább ugyanilyen életszínvonal elérésére.
3. A földi környezetünk megszabta a határok között élni.
4. \a. Törődni azzal (a világgal), amit mi soha nem fogunk meglátni.  \b. Törődni azzal, mi fog utánunk történni.
5. Nem becsapni gyermekeinket és unokáinkat.

Indikátorok

Teljesen természetes, hogy szeretnénk, ha a jövőben a gyerekeinknek lenne:

• Szép lakása (ami jól berendezett, környéke biztonságos) a fűtés- és villanyszámlát könnyen ki tudják fizetni.
• Lehetősége igényeiknek megfelelő oktatásra és képzésre.
• Olyan munkahelye, ahol nem kell félni az elbocsátástól.
• Lehetősége egészséges életmódra, és általában olyan körülmények között élni, amelyek nem rontják az egészséget (tiszta víz, levegő, talaj).
• Olyan természeti környezete, amelyben szabadon csodálhatja a növény- és állatvilág sokféleségét és szépségét.
• Könnyen elérhető üzletek, amelyekben igényei szerint, olcsón vásárolhat.
• Lehetősége a kulturálódásra és a sportra.
• Könnyű hozzáférhetősége a szükséges információkhoz és lehetősége a döntéshozatalban való részvételre.
• Egy segítőkész helyi (kis)közösség.
• Egy biztonságos (nagy)közösség, amely félelemtől és bűnözéstől mentes, és amely nem csak önmagával, hanem az ország és a Föld egész lakosságának igényeivel és a következő generációk igényeivel is számol.

Ha meg akarjuk valósítani a fenti gondolatokat, szükségünk van indikátorokra (jelzőkre), amelyek megmutatják, jó úton járunk-e. Az indikátorok önmagukban nem mondják meg, mit kell tennünk, csak mutatják az utat a fenntarthatóság irányába. Segítenek megláttatni, hogy mi történik ezzel kapcsolatban a saját közösségünkben. Általában elfogadott dolog indikátorokat használni annak jelzésére, hogyan haladunk előre a céljaink elérése érdekében. Az indikátoroknak ugyanakkor nevelési szerepük is van. Az igazi értékük mégis abban rejlik, hogy nem csak kijelölik az utat, hanem a megvalósítás során segítenek a prioritások meghatározásában is.

Képzeljünk el egy olyan jövőt, amelyben mindenki harmóniában él közvetlen környezetével, nem okoz kárt sem lokálisan sem globálisan. Mindennapi élete során igényeit úgy elégíti ki, hogy azzal nem csökkenti az eljövendő generációk ugyanazon igénye kielégítésének esélyét.
Ennek megvalósítását segíti az alábbi 13 indikátor.

• 1. A különböző forrásokat hatékonyan használjuk, és a hulladékok mennyiségét a lehető legkisebbre csökkentjük újrahasználat és újrahasznosítás által.

• 2. A környezetszennyezést olyan mértékre csökkentjük, hogy az már nem káros az élő szervezetekre.

• 3. A természetet védjük és sokféleségét nagyra értékeljük.

• 4. Amennyire az csak lehetséges, a helyi igényeket helyi forrásokból elégítjük ki.

• 5. Mindenkinek lehetősége van elfogatható életkörülmények között élni, elérhető áron közlekedni, tiszta vízhez, megfelelő mennyiségű élelemhez és lakáshoz jutni.

• 6. Mindenkinek lehetősége van számára elfogadható munkához jutni, amelyet egy sokszínű gazdaság biztosít. Egyenlő munkáért lehetőleg egyenlő fizetség jár, és ugyanakkor értékes az önkéntes, egymásért vagy közösségért végzett munka is.

• 7. Az emberek egészségét elsősorban tiszta és nyugodt környezetük biztosítja. Az egészségügyi ellátás feladata megelőzés is, nemcsak a betegség kezelése.

• 8. Miközben az emberek hozzájutnak a szolgáltatásokhoz és a különböző javakhoz, nem okoznak kárt mások és környezetük számára.

• 9. Az emberek félelem nélkül élnek saját közösségükben és nem tartanak a bűnözéstől, a személyes agressziótól, egyenlőtlen versenyhelyzetektől, a nemi és származás szerinti megkülönböztetéstől.

• 10. Mindenki hozzájuthat a különböző információkhoz, tudáshoz, szakmai ismeretekhez annak érdekében, hogy teljes értékű embernek érezze magát az adott társadalomban.

• 11. Valamilyen szinten mindenkinek lehetősége van arra, hogy részt vegyen a döntéshozatalban.

• 12. Mindenkinek lehetősége van művelődésre, pihenésre, szórakozásra.

• 13. Az adott település, amelyben a közösség él, úgynevezett “emberléptékű”, ahol a sokféleséget és változatosságot nagyra értékelik és védik, a szürkeséggel, az egyhangúsággal szemben. A dolgok használati és pénzben kifejezett értékén túl nagyra értékelik azok szépségét és harmóniáját.

Az elv gyakorlati megvalósítása

Mielőtt nekilátunk a fenntartható fejlődés gyakorlati megvalósításának, nagyon fontos belátnunk azt, hogy a fenntartható fejlődés nem azonos a környezetvédelemmel. A környezeti problémák nem kezelhetőek elkülönülten a szociális és gazdasági problémáktól, ha azokat fenntartható módon kívánjuk megoldani. Nekünk olyan új kultúrára van szükségünk, amelyben a különböző igényeket integrálni tudjuk.

Ezen három elem harmóniájának durva megsértését, s ennek rendkívül súlyos következményeit jól mutatja az Aral-tó tragédiája.
A tó vízfelülete az elmúlt több mint harminc év során jelentősen csökkent, amely önmagában környezeti katasztrófaként értékelhető. A jelenlegi helyzet azonban nem ilyen “egyszerű”. A szovjet hatalom idején központi döntés született a térség gazdasági “fejlesztéséről”, figyelmen kívül hagyva a helyi sajátosságokat, hagyományokat, az ottani közösségek érdekeit. Az Aral-tó környékét rizs- és gyapottermesztésre jelölték ki. Ehhez sok vízre volt szükség, amelyet a tavat tápláló két folyó, a Szir-darja és Amu-darja vizének csatornákon történő elvezetésével oldottak meg. A kitűzött tervek teljesítéséhez sok műtrágyára és növényvédő szerre is szükség volt. A folyók vizének elterelésével lényegesen kevesebb víz jutott a tóba, s ennek következtében felülete közel 50 %-kal, miközben vízszintje több 14 m-rel csökkent. Ez a katasztrófa végül is teljes gazdasági összeomláshoz és súlyos szociális problémákhoz is vezetett. Ma a tó környékén nagy a munkanélküliség, a szegénység, és a bekoncentrálódott vegyszerek okozta megbetegedések száma. Ebből következően a falvak sorra néptelenednek el, és szűnnek meg azok a közösségek, amelyeknek létét évszázadokon keresztül a tó biztosította, elsősorban a halászat révén.

Milyen módszerekkel és eszközökkel valósítható meg a fenntartható fejlődés? A válasz az, hogy nincsenek univerzális módszerek és eszközök. Minden közösségnek magának kell a legmegfelelőbbeket megtalálni. Fontos, hogy más tapasztalataiból is tanuljunk és saját tapasztalatainkat adjuk át másoknak.

A fenntartható fejlődés kialakításában élenjárók az alábbiakat ajánlják.

• Együttműködés: Egyének, csoportok, kisebb-nagyobb szervezetek együttműködésén keresztül.
• Konszenzus: Arra ösztönözni az egyes csoportokat, hogy a különböző érdeklődés, illetve érdekek ellenére, kövessenek el mindent annak érdekében, hogy közös megegyezésre jussanak.
• Tevékenység: Olyan tevékenységi formákat kialakítani, amelyek segítenek abban, hogy az élet minősége, az életstílus megváltozzon egy fenntartható irányban.
• Indikátorok: Olyan helyi indikátorokat kifejleszteni, amelyek segítik a közösséget abban, hogy a fejlődésük egy fenntartható irányban induljon el.
• Célok: Reális, a többség számára elfogadható célok kitűzése a fenntarthatóság elérése érdekében.
• Oktatás: Megteremteni annak a lehetőségét, hogy az oktatáson keresztül lehetőleg mindenki hozzájusson olyan információkhoz, amelyek segítségével a környezeti tudatosság fokozható a közösségen belül.
• Kommunikáció: Biztosítani a folyamatos információáramlást és az őszinte eszmecserét a különböző szervezetek és érdekcsoportok között.
• Helyi sajátosságok: Segíteni az olyan tevékenységet, támogatni az olyan akciókat, amelyek segítik a helyi karakter megerősödését.
• Tanácsadás és példaadás: Olyan tanácsot adni, illetve olyan példákat mutatni, amelyek segítik az otthoni, illetve a munkahelyi tevékenység megváltoztatását egy fenntartható irányban.
• Egyenlőség: Segíteni minden kisebbségi, vagy hátrányos helyzetű csoportot (nemzetiségiek, mozgássérültek, stb.) hogy részt vehessenek egy helyi fenntartható fejlődési programban.
• Nyomásgyakorlás: Gyakoroljunk nyomást minden olyan helytelen politikára, vagy mindennapi gyakorlatra, amely negatív hatással van a környezetünkre és károsan befolyásolja a következő generációk esélyeit.
• Globális gondolkodás: Segíteni az embert abban, hogy megértsék a “gondolkodj globálisan és cselekedj lokálisan” gondolat lényegét és így is éljenek.
• Koncentrálás a jövőre: Minden határozatunkban, amelyet ma hozunk, jelenjen meg a jövő generációival való törődés.
Példák és lehetőségek

Kelet- és Dél-afrika

Az aszály és az elsivatagosodás következményeképp a biomassza- (tűzifa és növényi hulladék) és a vízforrások folyamatosan apadnak. Az elsivatagosodás megfékezésére létrehozott nemzetközi egyezmény említi a megújuló energiaforrásokat mint vagylagos lehetőséget a helyi elsivatagosodást csökkentő tervek felé tett javaslatok között. A főzéshez például az afrikai lakosság biomasszát használ, ami még inkább sietteti az elsivatagosodást. A vízellátás is gondot jelent, amit állati ill.emberi energia alkalmazásával, hagyományosan szivattyúzással végeznek. A száraz területeken azonban adott a napenergia felhasználásának lehetősége, sőt, néhány helyen a szélenergia is hasznosítható lenne. A vízellátásban ezért elsődleges fontosságú ezen energiaforrások szerepe. A megújuló energia előállításának módszerei már elég fejlettek ahhoz, hogy alkalmazni lehessen azokat Afrikában. Annak ellenére viszont, hogy ezek az energiaforrások bőven állnak rendelkezésre a Szaharától délre fekvő területeken, az effajta vállalkozások eddig nem vonzottak elegendő tőkét, s a technológiák megismertetése sem valósult meg. Noha a siker eddig csekély, néhány elszigetelt esetben a megújuló energia hasznosítását sikerrel vezettek be (kelet- és dél-afrikai országokban)

Kelet-Európa

.Óriási műszaki és gazdasági lehetőségek vannak az energiahatékonyságra az egész régióban. Ha ebből akár csak egy keveset megvalósítanánk, bezárhatnánk az összes veszélyes reaktorainkat a régióban nagyobb gazdasági visszaesés nélkül. Például Ukrajnában, az energiahatékonyságból nyerhető reális megtakarítás nagyobb lenne, mint a Csernobili erőmű együttes termelése. A reaktorok nagyon hirtelen bezárása megkívánhatja hatékony gázturbinák bevezetését, addig is, amíg az összes felhasznált források hatékonysága nem növekszik. A hosszabb távú lehetőségek megújuló energiára, biomassza, víz, napfűtés, nap-elektromosság és szélenergia alapokon meglehetősen nagyok és gyakran költséghatékonyak is ma már. Bele kell vágni egy erőteljes kutató-, fejlesztő- és ösztönző programba; ez az üvegházhatást is csökkentené. Ami hiányzik, az a kelet-európai és OECD kormányok politikai akarata, hogy befektessenek a legköltséghatékonyabb eljárásokba és a gyakorlati ösztönzőket ezek alkalmazása felé irányozzák át.

Magyarország

“A megújuló energiaforrások részesedése az ország energiaellátásából kb. 2%, a vízierőműveket is beleértve, mely mértéket a kormány stratégiája szerint 1995-re 5-6%-ra kell növelni. Mialatt a biomasszában és a geotermikus forrásokban rejlő lehetőségek jóslások szerint csak rövid távra jelentenek megoldást, hosszabb távon a nap- és szélenergiát hasznosító technológiák is megfontolás tárgyát képezik. A megújuló energiaforrások alkalmazási lehetőségei Magyarországon A megújuló energiaforrások gyűjtőfogalom alatt az alábbi energiaforrásokat értjük: – napenergia; – szélenergia; – biomassza; – geotermikus energia; – óceánok energiája (hullám, ár-apály, áramlás, só- koncentráció-különbség, hőgradiens, sarki jég); – vízi energia; A Magyarországon leginkább szóbajöhető megújuló energiaforrásokat az alábbiakban tekintsük át vázlatosan . A szél energiájának hasznosítási lehetőségét korlátozza az a tény, hogy az Alpokkal és a Kárpátokkal körülhatárolt hazánkra az alacsony (2-6 ms) szélsebesség jellemző. E kis szélsebességnél a szél energiatartalma nem éri el a 150 Wm2-t, a szélgépekkel való energiatermelés gazdaságosságához viszont 500-600 Wm2-re volna szükség. A kis szélsebesség tartományban már induló szélkerekeket az állatitatáson kívül alkalmazni lehet egyedülálló épületek akkumulátoros áramellátására, öntözési, vízátemelési célokra, halas- és szennyvíz tavak oxigéndúsítására, villanypásztor áramellátására, stb.”