Figyelmeztetés: ez a Föld már nem tud eltartani ennyi embert

2050-re 10 milliárdnyian leszünk a Földön, harcban vízért és energiáért, a partvidékek pedig megnézhetik magukat – ezáltal az élelmiszer-termelés is.

 

Figyelmeztetés: ez a Föld már nem tud eltartani ennyi embert | ClimeNews

A népességnövekedés és a csökkenő természeti erőforrások miatt 2050-re több mint egymilliárdan kényszerülhetnek otthonaik elhagyására – áll a Gazdasági és Békekutató Intézet jelentésében.

A jelentés rámutat arra, hogy becslések szerint

a világ lakossága 2050-re mintegy 10 milliárdra növekszik majd, a természeti kincsekért és az üzemanyagért folytatott harc pedig éleződhet.

A nemzetközi kutatóintézet, amely évente teszi közzé globális terrorizmus- és békeindexét, a jelentésben a fekete-afrikai, a közel-keleti és a közép-ázsiai térséget emeli ki, ahonnan vélhetően a legtöbben kényszerülhetnek otthonaik elhagyására.

QFPC - Minőségi Családtervezési Karbonkredit | hirdetés

A kutatás leszögezi, hogy a migráció világszerte akár 1,2 milliárd embert is érinthet, hozzátéve, hogy ez a szám 2019-ben körülbelül 30 millió volt.

A tengerszint emelkedése már ma is kulcsprobléma, ezt a folyamatot mutatta be Ürge-Vorsatz Diána az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének egyik alelnöke korábban.

„Láttuk, hogy egy-egy hurrikán esetén Florida nagy része elárad, és polipokat találnak a garázsokban. Ebből kiderül, hogy nemcsak az esővíz, hanem a tengervíz jön be a lakott területekre. Ez nemcsak az infrastruktúra miatt probléma, hanem kiszorítja az édesvizet is a talajvízből a sós víz, és a part mentén komoly mezőgazdasági tevékenység folyik,”

emberek milliárdjainak az ivóvizéről és életteréről van szó

– húzta alá.

A világban máris 60 százalékkal kevesebb édesvíz van, mint 50 évvel ezelőtt, az élelmiszer iránti kereslet a következő 30 évben pedig vélhetően mintegy 50 százalékkal nő, nagyrészt az ázsiai középosztály növekedése miatt.

A kutatás a várható fenyegetéseket két kategóriába sorolja:

  1. élelmiszer- és ivóvízhiány, valamint a népességnövekedés
  2. természeti katasztrófák, beleértve a globális felmelegedést is.

Juhász Árpád geológus korábban arról beszélt, hogy a népesség növekedése, energiaínsége, a fosszilis energia egyre rohamosabb felhasználásához vezet, amivel a természet nem tud lépést tartani.

„Az emberiség robbanásszerűen növekszik a glóbuszon. Sokkal több ember az, akinek a természet javait ki kell bányászni. Ugyanakkor ezek a természeti erőforrások állandóan csökkennek, beleértve a legfontosabb elemeket benne, a vizet, a levegőt és a talajt. Például amikor az ember elégeti a kőszenet, a kőolajat vagy a földgázt, akkor pillanatszerű gyorsasággal szabadítja fel azt a szenet, amelyet a természet évek százmilliói alatt megkötött.”

A természet kompenzáló tényezői pedig mára elégtelenekké váltak ahhoz, hogy ezt a drasztikus emberi beavatkozást ellensúlyozzák.

A Gazdasági és Békekutató Intézet jelentése 150 országot vizsgál a rájuk váró nehézségek szempontjából, és hogy miként tudnak az egyes államok szembenézni velük. Reményüket fejezték ki, hogy a most közreadott elemzés hatással lesz a segélyszállítmányokkal és fejlesztési programokkal kapcsolatos intézkedésekre, valamint nagyobb hangsúly kerül majd az éghajlatváltozás okozta hatások vizsgálatára is.

Kapcsolódó hang

      Figyelmeztetés: ez a Föld már nem tud eltartani ennyi embert

Forrás: IEP – Institute for Economics and Peace | infostart

Ahogy az éghajlati válság fokozódik...
... a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről, a légköri szennyezésekről, és a járványokról szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva. Ezekben a viharos és kihívásokkal teli időkben milliók támaszkodnak már a ClimeNewsra, amely független az igazságot és a feddhetetlenséget képviseli.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Az önök segítségével továbbra is olyan nagy hatású tudósításokat fogunk nyújtani, amelyek képesek ellensúlyozni a félretájékoztatást, és hiteles, megbízható hírforrást nyújtanak mindenki számára. Mivel nincsenek részvényeseink vagy milliárdos tulajdonosaink, mi magunk határozzuk meg a napirendünket, és kereskedelmi és politikai befolyástól mentes, igazságkereső újságírást nyújtunk. Amikor még soha nem volt ennyire fontos, félelem és szívesség nélkül tudunk nyomozni és megkérdőjelezni gyanús ügyeket. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát és az azzal kapcsolatos összefüggéseket.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. A ClimeNews újságírói tevékenységét ön is működtetheti, és segíthet fenntartani a jövőnket. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Ha teheti, kérjük, fontolja meg, hogy havonta rendszeres összeggel támogasson minket. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.