Föld-túlzsugorítás Nap van júl. 29-én, nem túlfogyasztás nap!

July 29 is Earth-Overshrinking Day, not "Overconsumption Day"(Ökológiai Túllövés Nap: élj ahogy szeretnél, csak segítsd a fogamzásgátlást nélkülözőket!)

Föld-túlzsugorítás Nap van júl. 29-én, nem túlfogyasztás nap! | ClimeNews - Hírportál

1. Bizonyára sokat hallottad már, hogy “fogyassz kevesebbet, mert túl van terhelve a Föld”. Nos, aki azt hiszi, hogy a túlterhelést a túl nagy egyéni fogyasztás okozza (és ezért pl. az Overshoot Day-t “túlfogyasztás nap”-nak fordítja), az nem ért az ökológiához!

2. Az átlagember ökolábnyoma ugyanis ma is ugyanakkora, mint 1970-ben volt.[1] Ráadásul e változatlan átlag mögött jó irányú folyamatok húzódnak meg: a jómódúak ökolábnyoma egyre csökken, a szegényeké meg nő, így jobb lehet az életminőségük is.[2]

3. Ha nem nőtt az átlagember ökolábnyoma, akkor mitől tart idén már 170%-nál a Föld túlterhelése, ami 1970-ben még épp csak elkezdődött? Talán a Föld lett fél évszázad alatt 40%-kal kisebb. Bizonyos értelemben igen…

4. Mielőtt kozmikus katasztrófára gondolna valaki, pontosítsuk: az “egy főre jutó Föld” csökkent 40%-kal. Ugyanis az emberi létszám több mint megduplázódott 1970 óta.[3]

5. Így már ma is csak 1,63 gha eltartóképesség jut egy főre, ami a magyar átlag egy főre jutó ökolábnyomnak kevesebb mint a fele.[4] Ráadásul még egyre kevesebb jut a folytatódó népességrobbanás miatt, tovább süllyedünk az indiai átlag felé, ami a mai magyar átlagnak már csak harmada.

A népesedéssel nem törődő öko-diktátorok (ha már lennének) a Föld túlterheltségét csak mindannyiunk világnyomorba kényszerítésével tudnák megszüntetni.

6. Akik abban bíznak, hogy a tudományos-technikai fejlődés majd mindent megold, azoknak csalódniuk kell: fél évszázad alatt a tudomány és technika annyit tudott csupán elérni, hogy a Föld egy főre jutó eltartóképessége csak 40%-kal csökkenjen, és ne többel csökkenjen.[5] (Nem tudták megállítani a csökkenését, és távol állnak attól, hogy növekedésbe fordítsák, még úgy is, hogy már nem megújuló erőforrásokra is támaszkodunk.)

7. Az emberiség túlterheli a Földet, idén már 170%-osan. Ezt azt jelenti, hogy már júl. 29-ig elhasználjuk a Föld egy évnyi hozamát. Azaz e naptól már az évmilliók alatt fölhalmozódott természeti tőkéből élünk. Ezért pusztulnak a talajok, az erdők, az élővilág, fogy az ivóvíz, megbolondul a klíma, mérgek és szennyek öntik el a vizeket és földeket.

8. Ha mindenki úgy élne a Földön, mint a magyarok, akkor az emberiség már az ezredfordulóra kilábalt volna az ökológiai válságból. Ha mindenki a magyarok fogyasztási és népesedési mintáit követte volna az ökológiai lábnyom számítás kezdetétől, 1961-től, akkor csak kb. 3 milliárd ember lenne a Földön, ami nem lenne túlterhelve attól, hogy mindenki tisztes jólétben élne.[6]

9. Az ökológiai válságot tehát a túlnépesedés okozza, ami egyre súlyosbodik a további népességrobbanással: évente több mint 80 millióval nő az emberek száma a Földön. Nem az emberek fogyasztanak túl sokat, hanem az egy főre jutó Föld zsugorodik már a világnyomor szint alá.

10. Miért van népességrobbanás? Nem azért, mintha bárki akarná, hanem mert tabu, így általánosak a téveszmék e témában. A teherbeesések közel fele baleset, amit a pár nem akart.[7][8] Naponta kb. 100 000 olyan gyerek születik, akit szülei nem akartak. Legalább 214 millió termékeny korú feleség hiába szeretne fogamzásgátlást, nincs hozzá joga, tudása, eszköze.[7]

11. Az ENSZ már 1968-ban az emberi jogok közé sorolta a fogamzásgátlást,[9] és az 1994-es Kairói Népesedés és Fejlődés Világkonferencián (ICPD) 179 ország írta alá a 20 évre szóló, de sajnos nem teljesült, ezért később meghosszabbított Akcióprogramot.[10] Ezt magyarra a BOCS Alapítvány, az Inspire európai civil szövetség magyar tagja (2006 óta) fordította le. Az idén az ICPD+25 világkonferencia az Akcióprogram érdekében Nairobiban lesz.[11]

12. Ezen felül már az ENSZ 2015-re kitűzött Millenniumi Fejlődési Céljai közt is szerepelt, hogy mindenkinek legyen lehetősége a fogamzásgátlásra (MDG 5.B). Az ENSZ Közgyűlés 2005-ben kimondta, hogy a fogamzásgátlás nélkülözése aláássa számos más cél elérhetőségét is.[12]

13. 2015-ben a nemzetközi közösség 17 Fenntartható Fejlődés Célt tűzött ki 2030-ra, ahol újra szerepel az egészségnél és a nők egyenlőségénél is, hogy mindenkinek legyen lehetősége a fogamzásgátlásra (SDG 3.7 és 5.6). Ugyanis ha nem is lenne ökológiai válság, túlnépesedés, szegénység, erőszak, azaz egy ideális világban is

minden gyermeknek joga, hogy felkészült szülők felelős döntéséből foganjon meg.

14. Számos példa bizonyítja, hogy a fogamzásgátlás elérhetősége rendkívül gyors születésszám csökkenéshez vezet. Világszerte óriási a kielégítetlen igény a fogamzásgátlásra, a fejlődő és a fejlett országokban egyaránt.[7][8] Ahol a nők beleszólhatnak a saját sorsukba, ott alacsony a termékenység, még ha nem is tanulhatnak. A tanult nők pedig még kevesebb gyermeket terveznek.[13]

15. Mi tehát annak a kulcsa, hogy az Ökológiai Túllövés Nap évről évre haladjon vissza az év vége felé és aztán teljesen megszűnjön? A szívjóság! A megkönyörülés a fogamzásgátlást nélkülözőkön!

Az ökológiai válságot ugyanis egy humanitárius katasztrófa okozza: az, hogy a fogamzásgátlás joga, tudása, eszközei híján másodpercenként 3 nő jajdul fel, hogy “úgy maradtam”.

16. Ez talán az egyetlen pont, ahol szegénynek és gazdagnak ugyanaz az érdeke. Segíts önmagadért, a szegényekért, és legfőképp a jövendő gyerekekért, akiket egyébként idő előtt, erőltetett menetben, felkészületlenül, balesetként vagy ezerféle érdekből rángatnak elő, a Földre.

17. Az ENSZ Népesedési Program becslése szerinti, a megoldáshoz szükséges pénz összejön, ha minden harmincadik ember segíti a fogamzásgátlást nélkülözőket havi 10 euróval (a fogamzásgátlás emberi jogát biztosító programokon keresztül). Te meg tudsz győzni 30 ismerősöd közül legalább egyet? Akik Klímahősökként áttörik a tabut, azok nem pár százalékot faragnak le az ökolábnyomukból jelentéktelen zöldködésekkel, hanem 100%-ot. Ugyanis egy baleset-teherbeesés folyamatos megelőzésével teljes emberéletnyi ökológiai terhet előznek meg. (Sőt, potenciálisan többet emberéletnyit.)

18. A fogamzásgátlást segítő összeg jótékony hatása 120-szor annyi átlagos segéllyel ér fel.[14] A leghatékonyabb humanitárius segítség, a leghatékonyabb klíma-, környezet- és természetvédelem,[15] kulcsa a szegénységből való kiemelkedésnek,[16] a nők egyenlőségének, a gyerekek testi-lelki egészségének, a békének és a közbiztonságnak.

19. Amennyi baleset-teherbeesést sikerül megelőzni fogamzásgátlással, annyival kevesebben lesznek kitéve a pusztító hőség, az éhezés, a járványok és a háborúk növekvő kockázatának – hogy minél kevesebben, minél kevesebbet szenvedjenek. A fogamzásgátlás a klímamegbolondulás enyhítésének, valamint a romló körülményekhez alkalmazkodásnak is kulcsa.

20. Toljuk vissza az Ökológiai Túllövés Nap dátumát az év vége felé! A Global Footprint Network MoveTheDate kampányának egyik pontja is ezt szolgálja. Csatlakozz a Klímahősökhoz, karbonsemlegesítsd az életviteledet QFPC™ használatával, amivel egyben a fogamzásgátlást nélkülöző szegény nők százmillióit is segíted!

Élj ahogy szeretnél, csak törd meg a tabut szívjósággal! Megelőzve egész emberéletnyi ökológiai terhet, angyalként lebeghetsz, már nem is nehezedsz a Földre. https://qfpc.bocs.eu

[1] https://www.footprintnetwork.org/our-work/
[2] http://data.footprintnetwork.org/#/sustainableDevelopment?cn=all&type=BCpc,EFCpc&yr=2016
[3] https://data.worldbank.org/indicator/sp.pop.totl
[4] http://data.footprintnetwork.org/#/
[5] http://footprintnetwork.org/
[6] https://climenews.com/a-wwf-vakon-hibaztatja-a-magyarokat
[7] https://www.guttmacher.org/fact-sheet/adding-it-up-contraception-mnh-2017
[8] https://www.contraceptioninfo.eu/node/71
[9] http://www.un.org/en/development/desa/population/theme/rights/
[10] https://www.unfpa.org/publications/international-conference-population-and-development-programme-action
[11] https://www.unfpa.org/press/nairobi-summit-advance-icpd-programme-action
[12] https://www.nytimes.com/2009/04/12/opinion/l12kristof.html
[13] http://en.unesco.org/gem-report/sites/gem-report/files/girls-factsheet-en.pdf
[14] http://res.cloudinary.com/bocs/raw/upload/v1557231981/population_assessment_-_kohler_behrman_0_dumwz7.pdf (6.o)
[15] http://iopscience.iop.org/article/10.1088/1748-9326/aa7541/pdf
[16] https://afrika.bocs.eu

Forrás: BOCS.EU/BLOG

 

Ahogy az éghajlati válság fokozódik...
... a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről, a légköri szennyezésekről, és a járványokról szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva. Ezekben a viharos és kihívásokkal teli időkben milliók támaszkodnak már a ClimeNewsra, amely független az igazságot és a feddhetetlenséget képviseli.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Az önök segítségével továbbra is olyan nagy hatású tudósításokat fogunk nyújtani, amelyek képesek ellensúlyozni a félretájékoztatást, és hiteles, megbízható hírforrást nyújtanak mindenki számára. Mivel nincsenek részvényeseink vagy milliárdos tulajdonosaink, mi magunk határozzuk meg a napirendünket, és kereskedelmi és politikai befolyástól mentes, igazságkereső újságírást nyújtunk. Amikor még soha nem volt ennyire fontos, félelem és szívesség nélkül tudunk nyomozni és megkérdőjelezni gyanús ügyeket. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát és az azzal kapcsolatos összefüggéseket.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. A ClimeNews újságírói tevékenységét ön is működtetheti, és segíthet fenntartani a jövőnket. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Ha teheti, kérjük, fontolja meg, hogy havonta rendszeres összeggel támogasson minket. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.