FURCSA VILÁG

Greta Thunberg, a fiatal aktivista, aki egy nemzedék hangjává vált, történelmi és úttörő beszédei.

Mindennek meg kell változnia. És ennek ma kell kezdődnie.

 

FURCSA VILÁG | ClimeNews - Hírportál2018 augusztusában egy tizenöt éves svéd lány, Greta Thunberg úgy döntött, hogy egyik nap nem jár iskolába. Akciói az éghajlati válság elleni globális fellépési mozgalom felvirágzására ösztönözték a tanulók millióit, hogy sztrájkoljanak a bolygónkért. Arra kényszerítsék a kormányokat, hogy hallgassanak rá, és jelöljék Nobel-békedíjra.

Ez a május 30-án angol nyelven megjelent könyv először mondja el hamisítatlanul Greta szavait. Összegyűjtve beszédeit, amelyek Európa-szerte történelemé váltak, az ENSZ-től a tömegek utcai tiltakozásáig. Senki sem túl kicsi a változtatáshoz.

A III. Globális klímasztrájkig van még időnk arra, hogy megjelenjen egy-egy beszéde időrendi sorrendben, magyar nyelven, természetesen az Ő jóváhagyásával.

 

FURCSA VILÁG
(Goldene Kamera Film and TV Awards, Berlin, 30 March 2019)

Ezt a díjat azoknak az embereknek ajánlom, akik a Hambach erdő megvédésén fáradoznak.
És azon aktivistáknak szerte a világon, akik azért harcolnak, hogy a fosszilis üzemanyag a földben maradjon.
Furcsa világban élünk, ahol az összes tudományág azt mondja, hogy 11 évünk van addig, amíg a visszafordíthatatlan láncreakciók beindulnak, amelyek felett már nem lesz ellenőrzésünk, s amelyek az eddig ismert civilizációnk végét fogják jelenteni.
Olyan furcsa világban élünk, ahol a gyerekeknek fel kell áldozniuk az oktatásukat, hogy tiltakozzanak a jövőjük tönkretétele ellen. Olyan világ, ahol azok az emberek fognak a leginkább szenvedni, akik a legkevésbé járultak hozzá ehhez a krízishez.
Olyan világ, ahol a politikusok azt mondják, hogy túl drága megmenteni a földet, miközben billió eurókkal támogatják a fosszilis üzemanyagok kitermelését.
Furcsa világban élünk, ahol senki sem mer a jelenlegi politikai rendszeren túlnézni, még ha egyértelmű is, hogy a válaszok, amiket keresünk, nem találhatók meg a mai politikákban. Ahol néhányan jobban aggódnak pár gyerek iskolai jelenléte miatt, mint az emberiség jövője miatt.
Ahol mindenki megválaszthatja saját valóságát és megvásárolhatja a saját igazságát.
Ahol a túlélésünk a kevés, gyorsan fogyó szén-dioxid költségvetéstől függ. És ahol jóformán senki sem tudja, hogy ez egyáltalán létezik.
Olyan furcsa világban élünk, ahol azt gondoljuk, hogy megvehetjük vagy kiépíthetjük a saját utunkat a válságból, amit éppen a vásárlás és az építkezés hozott létre.
Ahol egy futballmeccs vagy egy média esemény nagyobb médiafigyelmet kap, mint a legnagyobb krízis, amivel az emberiség valaha szembesült.
Ahol a hírességek, a film és popsztárok, akik kiállnak minden igazságtalanság ellen, nem állnak ki a környezetünk és a klímaigazságosság mellett, mert ez kellemetlenül érintené repülőútjaikat, amelyek során körbeutazzák a világot, hogy meglátogathassák kedvenc éttermeiket, strandjaikat és jógaközpontjaikat.
A katasztrofális klímaösszeomlást elkerülendő látszólag a lehetetlent kell véghezvinnünk. De pontosan ez az, amit tennünk kell.
Az igazság azonban az, hogy mindezt nem tudjuk megtenni Önök nélkül.
Az emberek istenként tekintenek Önökre. Sok milliárd embert képesek befolyásolni. Szükségünk van Önökre. Fel tudják emelni a hangjukat és ráirányítani a figyelmet a globális krízisre. Képesek az egyéneket megnyerni a mozgalomnak. Tudnak segíteni abban, hogy a vezetőink felébredjenek és képesek tudatni velük, hogy a házunk lángokban áll.
Furcsa világban élünk.
De ez a világ az, amit a generációm örököl. Az egyedüli világ számunkra.
A történelem keresztútjánál állunk.
Hibáztunk, de még nem buktunk el.
Még meg tudjuk mindezt javítani.
Csak rajtunk múlik.

Magyar nyelvre fordította: Rutkai Zsuzsanna

Korábban:
ÚGY VISELKEDNEK, MINT AZ ELKÉNYEZTETETT, FELELŐTLEN GYEREKEK
TÚL FIATAL VAGYOK AHHOZ, HOGY EZT CSINÁLJAM
ÉG A HÁZ A FEJÜNK FELETT
BIZONYÍTSD BE, HOGY NINCS IGAZAM
GRETA THUNBERG: NÉPSZERŰTLEN
MAJDNEM MINDEN FEKETE-FEHÉR
AZ ÉLETÜNK AZ ÖNÖK KEZÉBEN VAN

Ahogy az éghajlati válság fokozódik...
... a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről, a légköri szennyezésekről, és a járványokról szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva. Ezekben a viharos és kihívásokkal teli időkben milliók támaszkodnak már a ClimeNewsra, amely független az igazságot és a feddhetetlenséget képviseli.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Az önök segítségével továbbra is olyan nagy hatású tudósításokat fogunk nyújtani, amelyek képesek ellensúlyozni a félretájékoztatást, és hiteles, megbízható hírforrást nyújtanak mindenki számára. Mivel nincsenek részvényeseink vagy milliárdos tulajdonosaink, mi magunk határozzuk meg a napirendünket, és kereskedelmi és politikai befolyástól mentes, igazságkereső újságírást nyújtunk. Amikor még soha nem volt ennyire fontos, félelem és szívesség nélkül tudunk nyomozni és megkérdőjelezni gyanús ügyeket. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát és az azzal kapcsolatos összefüggéseket.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. A ClimeNews újságírói tevékenységét ön is működtetheti, és segíthet fenntartani a jövőnket. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Ha teheti, kérjük, fontolja meg, hogy havonta rendszeres összeggel támogasson minket. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.