Kína bezárja az alumínium-, a textil- és még sok más iparágát

Kína elveszíti az emberi civilizáció legalapvetőbb szükségletét, az elektromosságot.

Kína bezárja az alumínium-, a textil- és még sok más iparágát

Eddig csak azt tudtuk, hogy a kínai acélművek, az alumíniumgyártás és az energiaszektor mennyire szenvedhet a termikus szénhiánytól. Kína energiagondjai azonban sokkal nagyobbak és brutálisabbak lehetnek, mint ahogyan azt elképzeltük.

Javier Blas, a Bloomberg News vezető energetikai tudósítója a következőket írta a Twitteren: “KÍNA ENERGIAVÁLSÁG: Az áramhiány Kínában egyre súlyosbodik, és földrajzilag is egyre szélesedik. Peking már annyira elmérgesedett, hogy egyes élelmiszer-feldolgozókat (például szójabab-zúzó üzemeket) leállásra szólított fel.” Egy jelentés szerint “az alumíniumkohóktól kezdve a textilgyártókon át a szójabab-feldolgozó üzemekig, a gyárakat a tevékenység visszafogására vagy – egyes esetekben – teljes bezárására utasítják.”

Globális energiaválság jelei látszanak néhány hete, több fontos energiahordozó és a villamosenergia ára is meredeken emelkedik és, ahogy fentebb olvasható már nem csak Európára korlátozódik, több terméket érint, többek között a földgáz, az olaj, a szén és a villamosenergia ára is meredeken emelkedett.

Kína bezárja az alumínium-, a textil- és még sok más iparágát

Az okok között szerepel az is, hogy a 2050-es klímasemlegesség elérése miatt számos ország igyekszik visszavágni a szén-, olaj- és gáztermeléssel kapcsolatos befektetéseket és finanszírozást. Egyes előrejelzések szerint, ha a tél a szokásosnál hidegebb lesz, – mert akkor a földgázkészletek még jobban megcsappanhatnak, ez pedig az alternatívák, például a szén árát is még magasabbra tolhatja -, a helyzetet tovább ronthatja.

Ami most történik az csak azoknak új, akiket hidegen hagyott korábban az a tény, hogyha nem a klímakatasztrófa miatt omlik össze a globális civilizáció, akkor azért, mert beleesünk az „energiaszakadékba”.

Ez azt jelenti, hogy az energiatermelés hatékonysága annyira lecsökken, hogy az összes többlet-energiát elpazarolja az infrastruktúra, majd miután a civilizáció felélte tartalékait, összeomlik. De ez igazából nem tragédia, mert ha nem omlana össze hamarosan, akkor kiirtanánk a legtöbb élőlényt, beleértve magunkat is. Eddig minden korábbi civilizációt elérte a vég valamilyen formában. Némely vég pedig hirtelen jött és félelmetes volt. Ostobaság volna feltételezni, hogy mi különlegesek volnánk.

Minden élőlény, és minden civilizáció fennmaradásának sarokköve az energiaáramlás. Ha egy élőlény több energiát költ a táplálékszerzésre, mint amennyit a táplálékából szerezhet (gondolj pl. a gepárdra), akkor éhezni kezd, és idővel elpusztul. Egy civilizáció esetén is hasonló a helyzet, bár az élelmezésen kívül más dolgokra is használunk energiát. Egy civilizáció tehát „pazarlóbb”, mint egy élőlény, ennek megfelelően jóval hatékonyabb módon kell energiát termelnie ahhoz, hogy fennmaradjon és fejlődjön. A becslések alapján ahhoz, hogy a modern, globalizálódott civilizáció működjön, leglább 5-8-szor több energiát kell kinyernie ahhoz képest, amennyit az energianyerésre fordít.

Na már most, az egész energiamizériára rájött egy plusz költség: Az ÜHG társadalmi költsége! Ez azt jelenti, hogy minden egyes tonna szén-dioxid után, amelyet a légkörbe bocsátunk ki, 42 és 138 dollár közötti összeget kell áldoznunk 2020 – 2025 között a környezetromlás és a negatív társadalmi hatások formájában. Ez az érték egyben a kis mértékű kibocsátáscsökkentéssel elkerülhető károk értékét is jelenti (azaz a CO2eq-csökkentés hasznát).

A fejlett országok reálgazdasága, vagyis az igazi energia-, és anyagáramlás már a hetvenes-kilencvenes évek óta csökken, Kína és India reálgazdasága pedig épp az elmúlt években érte el a csúcsát. A szakpolitikusok ilyenkor egyre kétségbeesettebben igyekeztek feltornázni a GDP-t a pénzügyi szektor bővítése révén, ám ez egyre nagyobb lufikhoz és válságokhoz vezet, miközben mindenki eladósodik a bankok felé. És lévén az egész egy szemfényvesztés, idővel kifogytak a trükkökből, és az átmenetinek tekintett válságról kiderült, hogy az az új valóság.

Időt nyerni, hogy elkerülje az emberiség a frontális becsapódást és egy durva kényszer-leszállással megússza, két klímavédelmi tettel lehet. Az első a népességrobbanás megállításával és visszafordításával humánus eszközökkel, természetes népességcsökkenési pályára állva és globálisan. A második a mindenre kiterjedő dekarbonicáció felgyorsítása karbonsemlegesítésekkel. A karbonsemleges vállalatok és termékek lesznek a nyerők.

Rampasek, László A.
Forrás: TFIGlobal

Ahogy az éghajlati válság fokozódik...
... a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről, a légköri szennyezésekről, és a járványokról szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva. Ezekben a viharos és kihívásokkal teli időkben milliók támaszkodnak már a ClimeNewsra, amely független az igazságot és a feddhetetlenséget képviseli.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Az önök segítségével továbbra is olyan nagy hatású tudósításokat fogunk nyújtani, amelyek képesek ellensúlyozni a félretájékoztatást, és hiteles, megbízható hírforrást nyújtanak mindenki számára. Mivel nincsenek részvényeseink vagy milliárdos tulajdonosaink, mi magunk határozzuk meg a napirendünket, és kereskedelmi és politikai befolyástól mentes, igazságkereső újságírást nyújtunk. Amikor még soha nem volt ennyire fontos, félelem és szívesség nélkül tudunk nyomozni és megkérdőjelezni gyanús ügyeket. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát és az azzal kapcsolatos összefüggéseket.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. A ClimeNews újságírói tevékenységét ön is működtetheti, és segíthet fenntartani a jövőnket. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Ha teheti, kérjük, fontolja meg, hogy havonta rendszeres összeggel támogasson minket. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.