A rendszerelmélet felől érkezett el a modern tudomány, az ökológia és az ősi spiritualitás szintetizálásáig László Ervin tudományfilozófus, a Budapest Klub alapítója. A kozmosz intelligenciája címmel megjelent új könyve apropóján beszélgettünk a 86 éves professzorral.
Hamvas Béla az egyik esszéjében írt egy indiai gururól, akiről úgy tartotta a legenda, az Istenek is elhallgattak, amikor tanítóként szólásra emelkedett. László Ervin előadásain hasonlót érezni: korszakos jelentőségű elme, akinek meglátásai és következtetései revelatív erejűek.
László Ervinről készített filmet egy amerikai televízió csatorna
A legutóbbi Fenntarthatósági Csúcson úgy fogalmaztál, hogy a kizárólag a profitelvet szem előtt tartó gazdaság olyan a bioszférában, mint a testben a rákos daganat: kiválik a szervek közötti együttműködés harmóniájából, és csak a saját érdekeit nézi. Mit értsünk ezen?
– Az emberi testben több sejt van, mint csillag a galaxisunkban, és ameddig az ember egészséges, ezek mind együttműködnek, organikus rendszerben élnek. A rendszer azonban nem bontható a részeire. A bioszféra is ilyen, abban is a koherens, egységes rendszert kell fenntartani. Ha egy eleme kiváltságos helyzetbe akar kerülni, a rendszer többi része elpusztul.
Mi a gyógymód: kemoterápia vagy műtét?
– Egyik sem. Egy olasz rákkutató az Akasha-mező elméletemből merített ötlet alapján az őssejtek átprogramozásán dolgozik. A gazdaságban is hasonló megoldás hozhat eredményt: újra kell nevelni az embereket, átalakítani a gondolkodásukat. Egyetlen problémát sem lehet megoldani szimplán a probléma forrásának izolálásával vagy megölésével.
Régebben mesélted, hogy az ENSZ kutatási intézetének munkatársaként mindig azt tapasztaltad, hogy az egyes országok képviselői meggyőzhetőek voltak a nemes célok érdekében szükséges lépések fontosságáról, de amikor hazamentek, a kormányuk visszakozott, mondván, nem az ő érdekük. Végül az atomizáltság, a részérdekek győztek. Ez ma is igaz?
1994. március 21-én életbe lépett a klímavédelemről szóló nemzetközi szerződés
– Igen. Az ENSZ-ben próbáltam összhangba hozni a delegációkat annak érdekében, hogy fontos lépéseket megszavazzanak. A krízis megnyitja a lehetőséget az összefogásra, ahogyan azt a párizsi klímaegyezmény példázza. De az egyes nemzetállamok vezetői csak a saját érdekeiket nézik.
America First, ahogy Trump szlogenje szól.
– Ami lényegét tekintve ugyanazt sugallja, mint a Deutschland, Deutschland Über Alles (Németország, Németország mindenek felett – A szerk.) a náci rendszerben. A küszöbönálló, már majdnem bekövetkező és már érzékelt krízis tudja a leghatásosabb módon mozgósítani az embereket. Ha a politikusok és a nemzetek elzárkóznak a közös érdekek mentén való együttműködéstől, fennmaradnak és erősödnek a konfliktusok. Az evolúciós elméletek megalkotói is rájöttek: nem az egyes ember rátermettsége, alkalmassága és fittsége számít, hanem a közösségé, az ökológiai és biogenetikai rendszeré, amely az egyes emberekből áll.
És a nemzeti szuverenitás elve?
– A szuverenitás régóta illúzió, a teljes szuverenitás emberi tévhit. Abban a világban, amelyben minden mindennel össze van kötve, nem létezhet. Ahhoz, hogy csak azt tehessük, amit mi képzelünk, ami a mi érdekünk, ki kell lépni az összeköttetésekből.
Jól értem, hogy a newtoni világ elvei alapján felépített politikában élünk, miközben a világ holisztikus, amely kvantumrendszerű megoldásokat igényel?
– Pontosan. Newtoni abban a tekintetben, hogy azt gondoljuk, minden darabjaira bontható benne, és darwinista abban, hogy a legerősebb fog nyerni, a többi pedig tűr a háttérben, vagy elpusztul. Versenytársadalomban élünk, ami materialista és redukcionista.
Milyen államrendszerre volna szükség?
– Amely nem önzési alapon szerveződik. Az egész világegyetem hologramszerű. A tudat maga is az. Az új könyvemben ezt írom le. Egy információs tenger részei vagyunk, amely azon alapul, hogy a világegyetemet működtető összes információ benne van minden egyes részében.
Válságmegváltó lehet az üzleti szféra
A párizsi terrortámadás kapcsán kiadtál egy nyilatkozatot, amiben azt mondtad, hogy a terroristákat az emberiség elidegenedett és elégedetlen tagjainak kell tekinteni, nem pedig zsigerből elítélni őket. Mennyire kaptál ezért kritikákat?
– Régóta ezt az álláspontot képviseltem, és szerintem már elfogadták, hogy a gondolkodásom ebben nem megváltoztatható. A terrorizmust ugyanúgy lehet kezelni, mint bármilyen betegséget: a renitenst meg kell próbálni átprogramozni, átnevelni a jobb irányba. Nem erővel, hanem úgy, hogy ő maga lássa be, mi a helyes út. A fenntartható élet az, amikor az ember külsőleg és belsőleg is koherens a világával, és nemcsak életben marad, hanem fejlődni is tud. Ha rájön, hogy ez az érdeke, akkor ennek megfelelően másként fog viselkedni: felelősen szavaz, tudatosan fogyaszt, megváltozik az étkezési kultúrája, természetközelivé válik az életvitele.
Könyveidben gyakran beszélsz a kritikus tömegről, amely képes változásokat előidézni. Most hét egész négytized milliárdan vagyunk a bolygón. Hány ember kell a változáshoz?
– Ha egy rendszerben előállt a kritikus egyensúlytalanság, akkor egy tucat ember is elég a változáshoz. Ha a rendszer stabil, és védi magát, akkor a népességnek több mint a fele tudja megváltoztatni.
Most milyen állapotban van a globális társdalom?
– Kezd erősen instabil lenni. Ezt igazolja az amerikai elnökválasztás vagy a Brexit. Az amerikai lakosság két részre szakadt, nagyok a vagyoni egyenlőtlenségek, és dúl az erőszak. Ha valaki nem ért egyet, megpofozza vagy lelövi a másikat. A Közel-Keleten ugyanez zajlik, és Európában is megosztó politikát látunk. Az emberek érzik, hogy a jelenlegi társadalmi és gazdasági rendszer nem fenntartható. Ebben a kritikus állapotban egy aránylag kis megmozdulás vagy mozgalom is nagy hatást tud elérni, ha rendszeres, összetartó és tudatos az erőfeszítése. Sajnos a fiatalok egy része elvesztette a bizalmát a nagy szervezetekben és a politikában, nem akarnak részt venni abban. Inkább találnak valami érdekes zenét, táncot, társaságot, esetleg meditációs közösséget. Politizáljatok, de ne velem, ne az én nevemben – mondják. Ez a letargia azonban átmeneti: a rendszer összeomlik, ha nem változtatnak rajta.
Mikor?
– Ha megmarad az egymással való küzdés, holnaptól kezdve bármikor. Bárhol bekövetkezhet egy erőszakos konfliktus, amelynek a nagyfokú összekötöttség miatt nem tudhatjuk, mekkora lesz a kilengése. Gyorsan szétterjedhet.
A káoszelmélet szerint, az instabil szakaszban, amikor erősödik a volatilitás, és a kilengések gyakoribbakká válnak, nemcsak szétesés következhet, hanem a rendszer ugrásszerűen felemelkedhet, és a komplexitás új, magasabb szintjére érkezhet.
– Te magad legyél az a változás, amit látni szeretnél a világban – mondta Gandhi. Csak úgy tudjuk elkerülni a katasztrofális összeomlást, ha az embereknek megvan ez az élményük. De én most pangást érzek.
Lehet, hogy szükség lenne egy karizmatikus személyre, aki hitelesen megtestesíti az új holisztikus világképet, és a példamutatásával ösztönzi az embereket?
– Jobb lenne, ha Victor Hugo gondolata érvényesülne. Ő úgy fogalmazott, hogy nincs erősebb dolog a világon, mint egy idea, aminek eljött az ideje. Célszerűbb lenne, ha az ideák hoznák össze az embereket, mintsem egy vezető emelné felszínre a katalizáló gondolatokat. Az embereknek maguktól kellene belátniuk, hogy szükségszerű változtatni a jelenlegi viszonyokon. Egyetlen igazán ígéretes dolgot látok: a fiatal generáció rájött arra, hogy mint természeti lényt kell saját magát kezelnie. Az új tudomány, a kvantumfizika bebizonyította, hogy a részeket nem lokális összeköttetések jellemzik. Amit teszünk, az nyomot hagy a természetben, a természetből pedig hozzánk kerül. Itt semmi sem választható külön. Az egyetemeken ma már markánsan jelen vannak a társadalmi és ökológiai fenntarthatóságról szóló új gondolatok. Abban bízok, hogy a fiatalok közül valakinek lesz aha-élménye: rájön, hogy tudja, sőt már tudta, és most tudatosul benne. Az angol nagyon szépen mondja ezt: a felismerés nem cognition, hanem recognition. Újrafelismerés.
Voltak mélypontjai az életednek?
– Krízispontok voltak. Gyerekként olyan zenét szerettem volna játszani, ami engem és a közönséget is meghódít. Hatalmas érzés volt, de az egyik koncerten azon kaptam magam, hogy a könyv foglalkoztat, amit írok, és nem a Beethoven-szonáta, amit játszok. Amikor otthagytam a zenei pályát, bizonytalan voltam, hogy mi lesz azután. Kinevezett tanárként elkezdtem filozófiát oktatni Amerikában úgy, hogy művészdiplomám volt, nem tudományos végzettségem. És vizsgáztatnom kellett a diákokat. Aztán rádöbbentem, hogy ez megy nekem. A másik krízis az volt, amikor eljöttem az ENSZ-től. Kilencven különböző intézettel közösen öt és fél éven át dolgoztam egy jelentésen az együttműködésről. Megjelent könyv alakban. Kurt Waldheim főtitkárnak tetszett a munkám, és az utódjának, Pérez de Cuéllarnak is, aki be akarta mutatni a jelentést az ENSZ-közgyűlésnek annak érdekében, hogy egy ilyen típusú nyilatkozatot fogalmazzunk meg az együttműködés fontosságáról. De az UNITAR, amelynek dolgoztam, új vezetőt kapott, aki mindvégig azon volt, hogy az elődje dolgait félresöpörje, és ezért nem terjesztette elő a főtitkárnak a jelentésemet. Végül Pérez azt mondta: ezt nem áll módomban előterjeszteni. Elegem lett, és 1984-ben kiléptem.
A csodagyerekekről mondják, hogy azért mutatkozik meg olyan korán a tehetségük, mert egy másik inkarnációban tettek szert rá. Voltak megérzéseid előző életekről?
– Néhányszor volt olyan déjà vu érzésem – emberek és helyek –, ami nem magyarázható a mostani életemmel. Balkán. Közel-Kelet. Kínában mások, akik ilyeneket éreznek, mondták, hogy ott voltam tanító több száz évvel ezelőtt. Nekem a kínai és japán gondolatvilág mindig nagyon sokat mondott az összekapcsolt univerzumról.
Mi jön a fizikai élet után?
– Azt gondolom, hogy a létünk folytatódik aszerint, hogy milyen fokot értünk el az inkarnációs periódusban. Nincs semmi olyan a kozmoszban, ami egyszer létezik, és utána megszűnik. Ami létezik, az tudatos, informált energia. Az igazi valóság a mélyebb rétegben van, mint amit észlelünk. Ez a mélytudat. Ehhez a mélyebb valósághoz kell hozzájutnunk, ezzel kell egyesülnünk, s amikor egy újabb testhez kerül a tudatunk, ezt kell továbbra is átéreznünk. Platón is azt mondta, ez a tudat bennünk van. Csak nem szabad elnyomni. Mi elnyomjuk. Mert egy természetellenes, mesterséges életet élünk, és ilyen célokkal foglalkozunk.
Mi az életünk értelme?
– Ez majdnem misztikus. Az új kvantumkozmológia hasonló ahhoz, amit a keleti gondolatok úgy írtak le, hogy Brahman vagy Tao. Van egy cél a világban, a természetben, amihez ha kapcsolódni tudunk, a mi életünk is értelmet nyer. A cél az egység megtalálása és az egyesülés. Annak felismerése, hogy nem vagyunk különállók.
Mint ahogy a jungiánusok mondják: van a kollektív tudatalatti, és abban léteznek az egyéni tudatok. Egy nagy tenger részei, mint cseppek.
– Így van. Ebben kell megtalálni magunkat, hozzájárulni ahhoz, hogy tudatosan részt vegyünk a Minden Tudatban, a világintelligenciában, ami tulajdonképpen a kozmosz. Az életművem nagy részében arra törekedtem, hogy racionális magyarázatot adjak arra, milyen valóságalapja van a mély spiritualitásnak.
Hologram-istenkép
A kozmosz intelligenciája címlapja alapján László Ervin-opusznak tűnik, de valójában tanulmánykötet több szerzőtől, amiben csak ötven-hatvan oldalt jegyez a professzor. Az viszont esszenciális. Iskolai tananyagnak kellene lennie, hogy a materializmus vakságába veszett néptömegek megvilágosodjanak. 
Euro Árfolyamok
A globális felmelegedés nem csupán az első számú környezetvédelmi kihívás, amivel ma szemben állunk, de egyike a legfontosabb témáknak, ami az egész emberiséget érintik…Mindenkinek ki kell vennie a részét abból, hogy felhívjuk a figyelmet a globális felmelegedésre és a problémákra, amelyekkel emberként szembe kell néznünk, hogy bolygónk jövője számára fenntartható környezetet érjünk el.
