Legkésőbb 2050-re ne legyen semmiféle károsgáz-kibocsátás az EU-ban

Elszánt klímavédelmi akciótervet javasol megvitatásra nyolc uniós tagállam a romániai csúcsértekezletnek. Az Európai Unió vezetői Nagyszebenben ülnek össze csütörtökön, hogy Európa jövőjéről és az Európai Unió következő öt évéről tárgyaljanak.

A közös nyilatkozat szerint a cél az volna, hogy legkésőbb 2050-re ne legyen semmiféle károsgáz-kibocsátás az Európai Unióban. Maga az ötlet egyébként nem új: tavaly novemberben állt elő ezzel az Európai Bizottság a két évvel ezelőtti párizsi klímamegállapodással összefüggésben.

Legkésőbb 2050-re ne legyen semmiféle károsgáz-kibocsátás az EU-ban | ClimeNews - Hírportál

Emmanuel Macron francia köztársasági elnök és Mark Rutte holland kormányfő erre költené az uniós költségvetés negyedét. (A most érvényes büdzsé körülbelül 900 milliárd eurót biztosít ugyanerre 2014 és 2020 között.)
A siker érdekében a kezdeményezők több elképzelést is megfogalmaznak, köztük azt, hogy egységesíteni kellene az uniós energiapiacot. Azt is fontosnak tartják, hogy Brüsszel a következő költségvetési időszakban már ne támogasson semmi olyasmit, ami károsgáz-kibocsátással jár.

A felvázolt program jóval nagyobb vállalás, mint az eddigiek, amelyek szerint a tagállamoknak 20 százalékkal kell csökkenteniük 1990-ben mért károsgáz-kibocsátásukat 2020-ig, majd 40 százalékkal 2030-ig.

Jól látszik, hogy számos országnak ez is teljesíthetetlen követelmény, így aztán többen is ellenzik a további szigorítást mondván, hogy a terv nem számol a realitásokkal. Így van ezzel Németország is, amely iparát félti a gyors és lényegi változtatástól, illetve Lengyelország, ahol még a lakossági energiaellátás nagy részét is szénerőművek adják.

Legkésőbb 2050-re ne legyen semmiféle károsgáz-kibocsátás az EU-ban | ClimeNews - Hírportál

A javaslattevő államok: Franciaország, Hollandia, Belgium, Dánia, Luxemburg, Portugália, Spanyolország és Svédország arra figyelmeztetnek, hogy a klímaváltozás megállítása többé nem a tudósok és a politikusok külön bejáratú problémája, hanem a lakosság egyre erősödő követelése, amit jól mutatnak az elmúlt két év átfogó klímavédelmi megmozdulásai. Ezek mostanra a legfiatalabbakat is elérik, példa erre a svéd Greta Thunberg világméretűvé nőtt gimnáziumi mozgalma.

Forrás: Euronews