Legyen lehetőség a kockázatból

Legyen lehetőség a kockázatból – alacsonyabb károsanyag-kibocsátással

A nagyvállalatok jelentős része már méri saját károsanyag-kibocsátását. Egyértelműen látják, hogy megéri. A jó hírnév mellett a kockázatok csökkentése és a takarékosság miatt is.

A Szén-dioxid Kibocsátás Közzétételi Projekt (Carbon Disclosure Project, CDP) éves kutatása a Fortune Global 500-as listáján szereplő vállalatok körében fényt derített rá, hogy 10-ből 7 válaszadó már valamiképpen mérte az értékláncbeli kibocsátását 2011-ben.

Legyen lehetőség a kockázatból | ClimeNews | BASF - Ludwigshafen - DPA

Miben hasonlít egymásra a vegyipari, autóipari és a szoftver iparágak három vezető vállalata? Mindhárom – a Honda, a BASF, és az SAP – arra törekszik, hogy visszaszorítsa az értékláncában rejlő kockázatokat, és kihasználja az itt megbújó lehetőségeket. Mindezt pedig a kibocsátott üvegházhatású gázok mérésével teszik – ám nem csak a vállalat saját működéséből adódó kibocsátásokat vizsgálják, hanem a beszerzési és értékesítési láncukban keletkezőeket is.

Sok más multinacionális vállalat halad ugyanebbe az irányba. A Szén-dioxid Kibocsátás Közzétételi Projekt (CDP) kutatása szerint, amelyet a Fortune Global 500-as listába tartozó vállalatok körében végeznek el évről évre azt mutatta, hogy 2011-ben a 405 válaszadó cég 70%-a már mérte valamilyen módon a értékesítési láncából származó kibocsátásokat. Ez pedig jelentős növekedés a 2010-ben mért 50%-hoz képest.

Három vállalat leckéi
1. A SAP a Scope 3-as szabvány bevezetése után egy három lépcsős tervet követve igyekszik lecsökkenteni az az után származó kibocsátásokat, hogy termékeit eladja a vevőknek. A vállalat olyan szoftvert fejleszt, amely kevesebb szerveren fut, és kevesebb energiát igényel; illetve arra ösztönzi a vásárlóit, hogy hatékonyabban használják az adattároló központjaikat. A SAP új termékei 60%-al hatékonyabbak, mint a régebbi verziók.
2. A BASF egy másik utat választott: a vegyipari óriás az értékláncának felmérésekor a vásárolt nyersanyagokat találta felelősnek az ÜHG gázok kibocsátásának nagy részéért. Ezek a BASF egész működésének több mint kétszeresét tették ki. A cég együttműködést kezdeményezett a legfontosabb nyersanyag beszállítóival, hogy együtt azonosítsák a kibocsátás csökkentő megoldásokat.
3. Mindeközben a Honda augusztusban bejelentette, hogy kiszámította a vállalat működésének és termékeinek életciklusa során keletkezett kibocsátásokat, amely 225 millió tonna szén-dioxidot jelentett 2012-ben. A vállalat ennek során megtudta, hogy a kibocsátásának 87%-a akkor keletkezik, mikor a vásárlói használják a motorokat, autókat és elektorinai cikkeiket. Ez pedig sokat segít a megfelelő ÜHG kibocsátás csökkentési kezdeményezések kidolgozásában.

Mi hajtja a világ legnagyobb vállalatait ezen az úton? Röviden: a hírnév, a kockázatok, és a lehetőségek.

A vállalatvezetők egymás után ismerik fel, hogy mind a vásárlók és a média, mind pedig a befektetők egyre inkább odafigyelnek a cégek globális értékláncára. Egy kellemetlen példa erre az a nem éppen kedvező figyelem, amelyben nemrég az Apple részesült kínai beszállítójával, a Foxconn-nal kapcsolatban. Mindemellett pedig a kiskereskedők és a vállalati partnerek is szintén egyre többször kérdezik, hogy a vállalat hogyan alkalmazza a fenntarthatósági alapelveket a termékek gyártása során. Azok a vállalatok tehát, amelyek nem ismerik fel a beszállítói láncukban rejlő rizikókat, komoly veszélynek teszik ki magukat.

Emellett a vállalatok egyre inkább kezdik felismerni, hogy a beszállítóikon keresztül mennyire vannak kitéve az olyan környezeti veszélyeknek, mint például a klímaváltozás és a vízhiány. A nemrégiben tapasztalt extrém időjárási jelenségek sok vállalatnak szolgáltak figyelmeztető jelzésként. A tavalyi év szárazságának az Egyesült Államokban a mezőgazdaságnál jóval tovább gyűrűző hatása volt, amelyet az élelmiszer- és italgyártó cégek is megéreztek. Ehhez hasonlóan a 2011-es thaiföldi áradások, amelyek az elektromos ellátást is megszakították, több Fortune 500-as céget is érintettek.

Ezekkel összhangban a CDP kutatásában részt vevő vállalatok 81%-a válaszolta azt, hogy fizikai veszélyek fenyegetik őket a klímaváltozás miatt. 37%-uk olyannyira messzire ment, hogy globális felmelegedést „valós és aktuális veszélynek” írták le.

Kockázatból jutalom

Az érem másik oldalán viszont az szerepel, hogy a vállalatok a beszerzési és értékesítési lánc kibocsátásait mérve rejtett kincsekre bukkanhatnak a hatékonyság és költségmegtakarítás szempontjából. Az értékláncban azonosítható üvegházhatású gáz kibocsátási „forró pontok” megismerése és megértése segítségükre lehet abban, hogy a termékfejlesztés során a megfelelő irányokra fókuszáljanak, mindamellett, hogy új lehetőségeket tárhatnak fel az innovációra.

Egy vállalat szén-dioxid lábnyomának gyakran teszi ki nagy részét a nyersanyag beszállítói lánc, amely különösen igaz az élelmiszert vagy italt gyártó cégekre és a kiskereskedelmi szektorra. A Kraft Foods például a felfedezte, hogy ÜHG kibocsátásának 70%-a az alapanyagokból származik. A vállalatoknak hasznos lehet tehát a kibocsátás leltár elkészítése. Ennek segítségével azok a lépések is azonosíthatóak, amelyekkel a beszállítók csökkenthetik az energia- és gázhasználatukat, amely pénzügyi megtakarításokhoz is vezethet.

Pont ez a célja az olyan úttörő szemléletű vállalatoknak, mint a BASF, a SAP és a Honda. Illetve ez az, ahol az értéklánc vizsgálatát segítő Greenhouse Gas Protocol Corporate Value Chain (Scope 3) Standardbejön a képbe. Az egy évvel ezelőtt közzétett szabvány, amelyet a World Resources Institute és a World Business Council for Sustainable Development (WBCSD) készített, egy olyan úttörő dokumentum, amely lépésről lépésre magyarázza el, hogy hogyan számoljunk be az értékláncunkban keletkező kibocsátásokról.

Úttörők és lemaradók

Bár a fentiekhez hasonló kezdeményezések bátorítóak, sajnos egyelőre csak igen kevés vállalat tesz ilyen irányú lépéseket. A CDP kutatásából kiderül, hogy a 405-ből csupán 8 vállalat volt, amely az indirekt szén-dioxid kibocsátások nagy részét is mérte, vagyis a nyersanyagok vásárlása, a termék használata és a használat után kibocsátott szén-dioxidot. Ezzel szemben a legtöbbször mért mutató az üzleti utazás, amely azonban általában csak igen csekély százalékát adja egy vállalat karbon lábnyomának.

Annak a szakadéknak az áthidalása, amely a fent említett iránymutató cégek és a többi Global 500-as vállalat között tátong, elkerülhetetlen ahhoz, hogy a klímaváltozást súlyosbító, üzleti működésből eredő kibocsátások csökkenjenek. Reméljük és várjuk, hogy a következő hónapokban egyre több cég kezdi el felmérni a teljes kibocsátási térképét – és ezáltal le is szakítja a zöldebb és  hatékonyabb értéklánc menedzsment gyümölcsét.

Varga Judit
Denkstatt Hungary Kft.

A fordítás a Forbes.com-on megjelent 3 Lessons For A Greener and More Profitable Supply Chain című írás alapján készült.

Ahogy az éghajlati válság fokozódik...
... a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről, a légköri szennyezésekről, és a járványokról szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva. Ezekben a viharos és kihívásokkal teli időkben milliók támaszkodnak már a ClimeNewsra, amely független az igazságot és a feddhetetlenséget képviseli.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Az önök segítségével továbbra is olyan nagy hatású tudósításokat fogunk nyújtani, amelyek képesek ellensúlyozni a félretájékoztatást, és hiteles, megbízható hírforrást nyújtanak mindenki számára. Mivel nincsenek részvényeseink vagy milliárdos tulajdonosaink, mi magunk határozzuk meg a napirendünket, és kereskedelmi és politikai befolyástól mentes, igazságkereső újságírást nyújtunk. Amikor még soha nem volt ennyire fontos, félelem és szívesség nélkül tudunk nyomozni és megkérdőjelezni gyanús ügyeket. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát és az azzal kapcsolatos összefüggéseket.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. A ClimeNews újságírói tevékenységét ön is működtetheti, és segíthet fenntartani a jövőnket. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Ha teheti, kérjük, fontolja meg, hogy havonta rendszeres összeggel támogasson minket. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.