Miközben Merkel és a Shell

Miközben Angela Merkell és a Shell azon fáradoznak, hogy a kvóta árát felemeljék 50 euróra, és ez a hír járja be a kötelező Carbon Credit piacon szenvedőket, a szén-dioxid kibocsátás világméretekben tovább növekszik!

Köszönhetően azoknak a vállalatok lobbitevékenységének akiknek az az érdekük, hogy minél olcsóbban ússzák meg, hogy füstöljenek a gyárkéményeik, mi meg nem kapunk levegőt és nem hiszünk a szemünknek, amikor június elsején ránézünk a hőmérőre…

Azt amit ingyen adtak károsanyag kibocsátási engedélyt, most drasztikusan árazni szeretnék… ez körülbelül olyan, mind amikor elvesznek valakit feleségül, s az esküvő után két évre a feleség apukája azt mondaná, hogy mostantól ennek a leánynak ennyi vagy annyi az ára naponta! Azért nem írok tonnát, mert nehogy valaki tényleg összetévessze az ETS piaccal 🙂 ezt a példát.

vcs-projekts-2013De hála történnek komoly dolgok is a világban a karbon piacon Merkel és a Shell nélkül is.

Miközben ők küzdenek a semmi beárazásán, addig valódi projektek jönnek létre tömegével  a világban, amikből értékes Carbon Creditek keletkeznek. (lásd a képet: 125 millió darab ellentételezési egység, 1020 db projektből!)  Ilyen Carbon Creditek felett különböző “zöld érdekcsoportok”, “zöld közösségek” vagy offsetáló cégek rendelkeznek és ezeket valódi károsanyag kibocsátás ellentételezésére használják fel! Itt az ár felhajtása nem gond, mert nem a semmit árulják, amin komoly emberek csak mosolyognak és eszük ágában sincsen aláírni a semmire vonatkozó nemzetközi együttműködésüket. Ha valódi károsanyag kibocsátás csökkentéshez kötötték volna kezdetektől fogva a kötelező piaci kvótát nem lehetett volna kibújni alóla.
Connie Hedegaard klímaügyi biztos aggodalmát fejezte ki: ha az emissziókereskedelmi rendszer (ETS) szétesik, azzal az unió elveszti a lehetőséget, hogy teljesítse kibocsátáscsökkentési vállalásait.” Ekkora marhaságot nyilatkozni! A megoldás ugyanaz mint Ausztráliában… kötelezővé kell tenni a kormányoknak, hogy a vállalatok valódi környezetvédelmi projektekből származó VCS típusú karbonkreditekből vásároljanak a karbon neutralizáltságuk bizonyítására. Ezt pedig nem kell elvetni, mert akkor azok keresnének vele pénzt, akik tényleg tesznek a civilizáció megmentéséért!

Rampasek László

Ahogy az éghajlati válság fokozódik...
... a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről, a légköri szennyezésekről, és a járványokról szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva. Ezekben a viharos és kihívásokkal teli időkben milliók támaszkodnak már a ClimeNewsra, amely független az igazságot és a feddhetetlenséget képviseli.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Az önök segítségével továbbra is olyan nagy hatású tudósításokat fogunk nyújtani, amelyek képesek ellensúlyozni a félretájékoztatást, és hiteles, megbízható hírforrást nyújtanak mindenki számára. Mivel nincsenek részvényeseink vagy milliárdos tulajdonosaink, mi magunk határozzuk meg a napirendünket, és kereskedelmi és politikai befolyástól mentes, igazságkereső újságírást nyújtunk. Amikor még soha nem volt ennyire fontos, félelem és szívesség nélkül tudunk nyomozni és megkérdőjelezni gyanús ügyeket. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát és az azzal kapcsolatos összefüggéseket.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. A ClimeNews újságírói tevékenységét ön is működtetheti, és segíthet fenntartani a jövőnket. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Ha teheti, kérjük, fontolja meg, hogy havonta rendszeres összeggel támogasson minket. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.