Környezetvédő körökben jellemző, hogy még ha fontolóra is veszik a népességnövekedés ökológiai következményeit, gyakran fölmerül az a gondolat, hogy ha egy országban netán elkezdene csökkenni a népesség, akkor úgyis megnő a fogyasztás…

Az emberek többsége azonban nem tartja számon, hogy országuk ökolábnyoma túllépte-e már a biokapacitást. Nem fogják vissza fogyasztásukat, csak mert többen vannak, és nem szükségszerűen nő meg egy-egy család összjövedelme, csak mert nem születik annyi gyerek. Ha nyomorognak az emberek, akkor is igyekeznek növelni a fogyasztásukat, ha nő a népesség, és akkor is, ha nem. Az egy főre jutó fogyasztás mértéke a gazdaságon múlik, ami pedig a termelési módszereken, és a végén a természeti erőforrások mennyisége jelöli ki a határokat.

Mindenesetre a fogyasztás növekedése az igazán szegény országok esetén igazából jó dolog, hisz jellemzően akkora nyomorban élnek, hogy még a valóban anyagi szükségletek (létfenntartás és biztonság) sem elégülnek ki. Ez történt Kínában is az elmúlt évtizedekben, és most nagyjából akkora az egy főre jutó ökolábnyom, mint idehaza, ami az utóbbi években elkezdett stagnálni.[1] Ám Kínában a gazdasági lehetőségek alapvetően a kereskedelmi lehetőségeik fejlődése miatt javultak. Egy ilyen gazdasági jelenség előnyös lehet a nyomorgás gyorsabb leküzdése érdekében, de nem szükségszerűen történik meg minden országban, ahol az emberek hozzáférnek a fogamzásgátlókhoz (és a hozzájuk kapcsolódó tudáshoz). Kína már jóval az egykepolitika, sőt, az egy évtizeddel korábbi születésszám-esés előtt is túllépte a biokapacitását, ami azt jelenti, hogy ökológiai szempontból már évtizedekkel korábban célszerű lett volna fékezni a népességrobbanást.

Azt is tudjuk, hogy a népességnövekedés növeli a kényszerfogyasztást. Pusztán a zsúfoltság is a fogyasztás növekedését okozza, mert az ember igyekszik elszigetelni magát a többitől, és azok szemetétől ingázással, autókkal, légkondival, víztisztító berendezésekkel, kerítéssel, zárakkal és őrökkel, üdülésekkel, stb. Ha tehát tudjuk, hogy a népességnövekedés biztosan hozzájárul a fogyasztás növekedéséhez, a népességcsökkenés pedig potenciálisan hozzájárul, akkor egy túlterhelt világban célszerű arra törekednünk, hogy növekedés helyett inkább csökkenjen a népesség (hatalmas a kielégítelen igény a fogamzásgátlásra).

Jó hír, hogy az egy főre jutó ökolábnyom nem nő örökké; a fejlett országokban jellemzően stagnál, vagy éppen csökken (még az USA-ban is). Norvégia például egy kis népességgel és viszonylag magas egy főre jutó ökolábnyommal évtizedek óta zöldben van, Románia pedig nagy, de csökkenő népességel és stagnáló egy főre jutó ökolábnyommal nemrég érte el a fenntarthatóságot[1] Már valószínűleg kezd megragadni a fejekben, hogy a pénznek/fogyasztásnak is csökkenő a határhaszna.

Ha tehát valakinek mondjuk két gyereke van, de közben folyamatosan megelőz három nem kívánt nemzést valahol máshol a világban, akkor nem kell attól tartania, hogy emiatt ott többet fogyasztanának, mint “kellene”. (Persze nem árt emlékeztetni az embereket, hogy a legtöbb szükségletünkhöz nem feltétlenül kellenek anyagi javak.)

A fogamzásgátlás támogatásával kapcsolatban némi infó a módjáról: Az egyik hazai szervezet, a BOCS Alapítvány például létrehozott egy karbonkreditet (QFPC), aminek megvásárlásával valaki hozzájárulhat a fogamzásgátlási lehetőségek megteremtéséhez.[2] Egy brit szervezet, a Population Matters, melynek David Attenborough is lelkes támogatója, szintén azon munkálkodik, hogy eljuttassa a fogamzásgátlás eszközeit (és a hozzájuk kapcsolódó tudást) azokra a helyekre, ahol a legnagyobb kielégítetlen igény van rájuk.[3]

Sztella Nóra Kántor

[1] http://data.footprintnetwork.org/#/
[2] https://qfpc.bocs.eu/
[3] https://www.populationmatters.org/about/campaigns-and-projects/ten-per-cent-of-international-aid-for-family/