Nyílt Levél a CEU-nak

TÁRGY: Az emberiség jövője 2019

Nyílt Levél a CEU-nak| ClimeNews - Hírportál A családtervezés emberi jogának biztosítása mint a 17 fenntartható fejlődési cél elérésének kulcsa!

Tisztelt CEU!

Örülünk, hogy a Határtalan tudás című rendezvénysorozat kapcsán a globális felmelegedés témáját is feldolgozzák. Magunk is sokat foglalkozunk ezzel a problémakörrel. Értékeljük, hogy a dolgot a súlyosságának megfelelően kezelik, kihangsúlyozva, hogy ha el akarjuk kerülni a katasztrófát, akkor radikális változtatásokra van szükség, ráadásul pár éven belül.
Ugyanakkor csalódva tapasztaltuk, hogy a vitaindító előadást népszerűsítő videóban nem esik szó a tudományos eredmények alapján a legfontosabb okról, a túlnépesedésről, illetve a népességnövekedésről. A bolygó eltartóképességével foglalkozó tudósok már 1972 óta hangsúlyozzák a népességnövekedés megállításának fontosságát, az elmúlt években pedig sorra jöttek ki a tanulmányok, amik rámutatnak, hogy a lányok oktatása és a családtervezési lehetőségek megteremtése messze a leghatékonyabb klímavédelmi stratégia. Ez a két módszer együtt elegendő volna a népességnövekedés csökkenésbe fordításához, humánus módon.

Források:
1) 2016-ban Starbird és társai tanulmányukban azt találták, hogy a családtervezésbe való befektetés a Fenntartható Fejlődési Célok elérésének kulcsa.
Lásd: https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4982245/
2) A 2017-es Project Drawdown könyv egymástól eláválaszthatatlannak tartja a lányok oktatását és a családtervezést a klímaváltozás enyhítése kapcsán, és együtt a leghatékonyabb módszerként listázza azokat.
Lásd: https://www.drawdown.org/solutions-summary-by-rank
https://www.drawdown.org/solutions/women-and-girls/educating-girls
3) 2017-ben Wynes és Nicholas tanulmányukban azt találták, hogy az eggyel kevesebb gyerek vállalása messze a leghatékonyabb egyéni klímavédelmi stratégia, amit valaha javasoltak, ám a kormányok többnyire elmulasztják ennek említését. (Megjegyzés: egy nem kívánt nemzés folyamatos megelőzésének támogatásának ugyanez a hatása).
Lásd: https://iopscience.iop.org/article/10.1088/1748-9326/aa7541
4) A Római Klub ezen ajánlása 1972-ben íródott. Már azzal is 45 évet késnénk, ha a mai napon elkezdjük a megvalósítását:
„Mivel a meg nem újuló természeti erőforrások végesek és fogyóban vannak, és véges maga a földi tér is, alapelvként kell elfogadnunk, hogy a növekvő népességszám alacsonyabb életszínvonalhoz vezet. Viszont egyetlen alapvető emberi érték sem kerülne veszélybe azáltal, ha a demográfiai növekedés megszűnne.” – Római Klub, „A növekedés határai”, 1972.

Érdemes hozzátenni, hogy már most óriási a kielégítetlen igény a fogamzásgátlásra, az oktatás biztosításával pedig még tovább nőne. És tekintve, hogy a fogamzásgátlás 1968 óta emberi jog, valamint hogy támogatása a leghatékonyabb segélyezési forma, így a tudatos hanyagolása nemcsak környezetvédelmi, de emberi jogi szempontból is elítélendő.

A téma mellőzésének és tabuként való kezelésének számos mély-pszichológiai oka van, amelyek különböző köntösben jelennek meg (pl. vallási, kulturális, politikai, gazdasági, stb.). Ám felül kell emelkednünk ezeken az elavult elképzeléseken, hogy egyáltalán legyen jövőnk!
Kérésünk tehát, hogy a vitaindító előadásban a fentebbi tudományos írások eredményeire hivatkozva mutassák be a népesedés témáját, mint a leghatékonyabb klímavédelmi stratégiát.

Tekintve, hogy ez a szakterületünk, szívesen segítünk modulokkal a programjaikba.

Várjuk szíves visszajelzésüket!

Üdvözlettel:

Simonyi Gyula István, BOCS.eu Civilizációtervezés Alapítvány
(A globális válságra felkészítés 1975 óta, Környezetvédelmi Lexikon, 1993, 2002)
Törteli Gabriella, ZÖLD FÖLD mozgalom
Kántor Sztella Nóra, TZM Magyarország
Rampasek László, ClimeNews – Hírportál