Az embernek ( emberiségnek ) akkor sikerül győznie a klímavédelmi tettek mezején egy közös küzdelemben, ha annak tudatában vág bele, hogy sikerülni fog!

A közös akarat az kell hogy legyen, hogy képesek vagyunk rá.

Ismeritek a 3,5 %-os szabályt: ha egy közösség legalább 3,5 %-a cselekszik együtt egy közös stratégiával, az megvalósul.

Szálljunk magunkba – meditáljunk – arról, hogy megoldjuk a klímaváltozás megállításával kapcsolatos feladatot! Magyarországon 300.000 embernek kell azt gondolnia, hogy megvalósul, sikerülni fog! A Földön 200 milliónak kell azt gondolnia, hogy megvalósul, sikerülni fog!

Törteli Gabriella
Zöld Föld Mozgalom alapítója

A fogamzásgátlás nélkülözésének megszüntetéséhez is elég, ha 30 ismerősöd közül egyet meg tudsz nyerni!

A QFPC Minőségi Családtervezés Karbonkredit használatával karbonsemlegesíted az életviteledet havi 4800 Ft ellenében, amivel ráadásul a fogamzásgátlást nélkülöző szegény nők százmillióit segíted.

Az ENSZ Népesedési Program (UNFPA) pénzügyi számításai is a 3,5% szabályt erősítik: ha minden 30. ember a QFPC karbonsemlegesítést választja, az annyi pénzt jelent, amivel el lehet látni mindenkit a fogamzásgátlás tudásával és eszközeivel.

Simonyi Gyula István
BOCS Civilizációtervezés Alapítvány elnöke

A 3,5% -os szabály – hogyan tudja egy maroknyi kisebbség megváltoztatni a világot

Az erőszakmentes tiltakozások sikeressége kétszer valószínűbb, mint az erőszakos konfliktusoké. Amikor a békés tiltakozásokban a lakosság 3,5% folyamatosan részt vett, a célt mindig elérték.

David Robson, 2019. május 14. bbc.com
(Robson a BBC Future vezető újságírója)

1986-ban Manila utcáin a filippínók milliói békésen tiltakoztak és imádkoztak a Nép Hatalma (People Power) mozgalom keretében. A Marcos-rezsim a negyedik napon összeomlott.

2003-ban Grúzia népe elkergette Eduard Shevardnadze-t, a vértelen Rózsák Forradalma során, amikor a tiltakozó tüntetők kezükben virággal elözönlötték a Parlament épületét.

Ez év elején a Szudán és Algéria elnöke is békés tüntetések eredményeképpen a hatalomban töltött hosszú évtizedek után bejelentette lemondását.

Ezekben az esetben az egyszerű emberek polgári ellenállása győzedelmeskedett, és radikális változásokat valósított meg a politikai elittel szemben.

Természetesen sok morális ok is az erőszakmentes stratégiák alkalmazása mellett szól. De Erica Chenoweth, a Harvard Egyetem politológusának meggyőző kutatása megerősíti, hogy a polgári engedetlenség nem csak erkölcsi választás; ez a nagypolitika formálásának messze a leghatékonyabb módja.

A múlt század több száz mozgalmát vizsgálva Chenoweth megállapította, hogy az erőszakmentes mozgalmak kétszer olyan valószínűséggel érik el céljukat, mint erőszakosak. És bár a helyzetek részletei összetettek, a kutatás azt mutatta, hogy komoly politikai változás eléréséhez a lakosság 3,5%-nak a részvételére van szükség.

Chenoweth befolyása megfigyelhető a közelmúltbeli Fajok kihalása elleni lázadás (Extinction Rebellion) tiltakozásaiban, amelynek szervezőit közvetlenül inspirálták Chenoweth kutatási eredményei.

Hogyan jutott ezekre a következtetésekre?

Mondanunk sem kell, hogy Chenoweth kutatása számos befolyásos történelmi figura filozófiájára épít. Az afroamerikai Sojourner Truth, aki a rabszolgaság eltörlésért és a női egyenjogúságért közdött, Susan B Anthony, aki a nők választójogáért, az India függetlenségéért küzdő Mahatma Gandhi, és az amerikai polgári jogi mozgalom egyik fő alakja, Martin Luther King (Baptista tiszteletes, a szerk.), mind a békés tiltakozás elkötelezett híve volt.

Ennek ellenére Chenoweth bevallja, hogy amikor a 2000-es évek közepén kutatásait elkezdte, kezdetben cinikusan tekintett arra az elképzelésre, hogy az erőszakmentes mozgalmak a legtöbb helyzetben hatékonyabbak lehetnek a fegyveres konfliktusoknál. A Colorado Egyetem doktorandusz hallgatójaként már évek óta tanulmányozta a terrorizmus elterjedéséhez hozzájáruló tényezőket, amikor felkérték, hogy vegyen részt egy tudományos műhelymunkában, amit az Erőszakmentes Konfliktusok Nemzetközi Központja (ICNC) szervezett, Washingtonban. A műhely számos meggyőző példát mutatott olyan a békés tiltakozásokra, amelyek tartós politikai változásokat értek el, például a Fülöp-szigeteken a Nép Hatalma.

Chenoweth csodálkozott, hogy nem volt tudományos vizsgálat az erőszakmentes és az erőszakos tiltakozások sikerességének mértékéről; arra gondolt, lehet, hogy az esettanulmányokat elfogultan válogatták, hogy az erőszakmentesség sikerességét bizonyítsák.

Igazából a szkepticizmus motivált, nem akartam elhinni, hogy az erőszakmentes ellenállás hatékony módszer lehet nagyobb társadalmi átalakulás elérésére.  – mondja.

Chenoweth aztán az ICNC kutatójával, Maria Stephannal, részletesen vizsgálta a polgári ellenállási és társadalmi mozgalmak irodalmát 1900 és 2006 között. Elsősorban a rendszerváltás megvalósítására tett kísérleteket vették figyelembe. Egy mozgalmat akkor tekinteték sikeresnek, ha teljes mértékben elérte célját, a legnagyobb részvételi szám elérése utáni egy év alatt, és a változás a mozgalom tevékenységének közvetlen következménye volt.

A külföldi katonai beavatkozások eredményeként bekövetkező rendszerváltást nem tekintették sikernek. A mozgalmat pedig erőszakosnak tekintették, ha voltak robbantások, emberrablások, infrastruktúra rombolás, vagy bármilyen egyéb fizikai kárt okoztak embereknek vagy tulajdonnak.

„Megpróbáltuk nagyon szigorúan mérni az erőszakmentességet, mint stratégiát” – mondja Chenoweth. A kritériumok annyira szigorúak voltak, hogy az Indiai Függetlenségi Mozgalom sikerét nem vették a kutatásnál figyelembe, mert úgy értékelték, hogy Nagy-Britannia csökkenő katonai ereje meghatározó tényező lehetett, még akkor is, ha az erőszakmentes mozgalomnak óriási volt a hatása.

A kutatás végül 323 erőszakos és erőszakmentes mozgalom adatait vette figyelembe. Az eredményeket könyvükben publikáltak – Miért működik a polgári ellenállás: az erőszakmentes konfliktusok stratégiai logikája, (Why Civil Resistance Works: The Strategic Logic of Nonviolent Conflict) és ezek megdöbbentőek voltak.

A számszerű eredmények azt mutatták, hogy összességében az erőszakmentes mozgalmak kétszer olyan valószínűséggel voltak sikeresek, mint az erőszakosak: a vizsgált időszakban 53% politikai változáshoz vezetett, szemben az erőszakos mozgalmak 26%-os eredményével.

Az egyik legfontosabb tényező a résztvevők száma. A kutatás azt mutatja, hogy az erőszakmentes kampányok nagyobb valószínűséggel sikeresek, mert egy széles demográfiai körből, sokkal többen vehetnek rész bennük, mint az erőszakos mozgalmakban, és a résztvevők nagy száma megzavarja, vagy megbénítja a normális városi életet és a társadalom működését.

Az általuk vizsgált 25 legnagyobb mozgalom közül 20 erőszakmentes volt, és 14 azonnal sikerre vezetett. Összességében az erőszakmentes mozgalmak mintegy négyszer annyi résztvevőt (200 000 ember) vonzottak, mint az átlagos erőszakos mozgalmak (50 000 ember).

A Fülöp-szigeteki, Marcos-rezsim elleni népi mozgalom például kétmillió résztvevőt vonzott, a brazil felkelés 1984-ben és 85-ben egy milliót, a csehszlovákiai Bársonyos Forradalom pedig 1989-ben 500.000 embert.

A résztvevő szám meghatározó abban, hogy a mozgalom olyan erőt képviseljen, a hatalomhoz ragaszkodó szervezetekkel, erőkkel szemben, ami komoly kihívást, vagy fenyegetést jelent

– mondja Chenoweth, és az erőszakmentes tiltakozás a legjobb mód arra, hogy ezt a széles körű támogatást elérje.

Amikor a részvételi arány eléri a teljes lakosság körülbelül 3,5%-t, a siker biztos.

Az Éneklő Forradalom, Észtországban, és a Rózsa Forradalom, Grúziában is elérte a 3,5%-os küszöböt.

Az összes mozgalom, amelyik egy csúcseseményen elérte a 3,5%-os részvételi arányt sikeres volt, ezért a jelenséget 3,5%-os szabálynak nevezték el.

Chenoweth bevallja, hogy elsőre nagyon meglepte volt az eredmény. Most azonban már számos okát látja, ami miatt az erőszakmentes tiltakozások ilyen magas támogatottságot érnek el. A legnyilvánvalóbb, hogy az erőszakos tiltakozások szükségszerűen kizárják azokat, akik távol akarnak maradni mindenféle vérontástól, másrészt pedig a békés tüntetők magas morális szinten érezhetik magukat.

Továbbá az erőszakmentes tiltakozásokban való részvételnek kevesebb fizikai akadálya van. A résztvevőknek nem kell edzettnek és egészségesnek lenni, ami feltétele egy erőszakos összetűzésben való sikerességnek. És bár az erőszakmentes tiltakozások sok formája is komoly kockázatot jelenthet a résztvevőknek, – gondoljunk csak 1989-ben a Tiananmen téri tüntetésekre adott válaszra, az erőszakmentes mozgalmakról sokkal nyíltabban lehet beszélni, ami azt jelenti, hogy a megtörténtükről szóló hírek is sokkal szélesebb közönséget érhetnek el. Ezzel szemben az erőszakos mozgalmakhoz fegyverre és utánpótlásra van szükség, és inkább titkos, földalatti műveletekre támaszkodnak, amelyekbe nem lehet nagyobb tömegeket bevonni.

A népesség széles körű támogatását maguk mögött tudó erőszakmentes mozgalmak nagyobb valószínűséggel tudják megnyerni a rendőrség és a hadsereg támogatását, pontosan azokét, akikre a hatalom a rend helyreállításában támaszkodik.

Amikor óriási tömegek vesznek részt békés utcai tüntetésekben, a biztonsági erők tagjai sokkal inkább tartanak attól, hogy családtagjaik vagy barátaik is a tömegben vannak, ezért nem akarnak lecsapni. „Vagy amikor a résztvevők puszta számát látják, arra a következtetésre juthatnak, hogy süllyed a hajó, ezért le akarnak szállni róla” mondja Chenoweth.

A konkrét stratégiák tekintetében valószínűleg az egyik legerősebb, ha nem a legerősebb az általános sztrájk. „De ez személyes áldozattal jár, míg a tiltakozás egyéb formái teljesen anonimok lehetnek. Rámutat a dél-afrikai apartheid korszak fogyasztói bojkottjaira, amikor sok fekete állampolgár nem vásárolt olyan terméket, amit fehér tulajdonos gyártott. Az eredmény az ország fehér elitje számára gazdasági válságot okozott, ami az 1990-es évek elején hozzájárult a szegregáció megszűnéséhez.

Több olyan lehetőség van az erőszakmentes ellenállásra, ami nem jelent fizikai veszélyt a résztvevőkre, különösen, ha a számuk meghaladja azokét, akik egy erőszakos mozgalomban vennének részt. Ráadásul az erőszakmentes ellenállás technikái gyakran jobban láthatók, így az emberek könnyebben rájönnek, hogyan csatlakozhatnak, és hogyan koordinálják a tevékenységüket, hogy azzal a fennálló rendszert a lehető legerősebben zavarják.

A vizsgált mozgalmak nagyon sokféle mintát mutatnak, és annak ellenére, hogy az erőszakmentes mozgalmak kétszer olyan sikeresek, mint az erőszakos konfliktusok, az esetek 47%-ban nem vezettek eredményre.

Ahogy Chenoweth és Stephan a könyvben rámutat, ez néha azért van, mert a mozgalom nem állított maga mögé elegendő embert, vagy nem jött lendületbe ahhoz, hogy „az az ellenállást tartósan fenntartsa, és az ellenfél hatalmi bázisát erodálja”. Néhány viszonylag nagy, erőszakmentes tiltakozás sikertelen volt, mint például a Kelet-Németország kommunista párt 1950-es évekbeli tiltakozása, amely a csúcsidőszakban 400 000 tagot (a lakosság mintegy 2% -át) tudta maga mögött, de nem érte el a bűvös 3,5% határt.

Chenoweth kutatásai szerint ha egy csúcs eseményen a résztvevők száma meghaladja a 3,5%-t nem elég. A mozgalom csak akkor lesz sikeres, változás csak akkor jött létre, ha az erőszakmentes tiltakozók részvételi száma eléri ezt az értéket, és hosszú távon, az aktívan elkötelezettek száma ezen a szinten marad.

Azonban a 3,5% nem kevés. Az Egyesült Királyságban ehhez 2,3 millió ember kellene, ez nagyjából a második legnagyobb angol város, Birmingham lakosságának kétszerese; az USA-ban ez a szám 11 millió, nagyjából New York-i teljes lakossága.

Az azonban tény, hogy kizárólag az erőszakmentes mozgalmak képesek hosszú távon ilyen nagy számú ember elkötelezettségét fenntartani.

Chenoweth és Stephan első tanulmánya először 2011-ben jelent meg, és azóta eredményeikre nagyon sokan felfigyeltek. „Nehéz túlbecsülni, kutatásaik hatását ezen a területen” – mondja Matthew Chandler, aki az Indiana állambeli Notre Dame Egyetem polgári ellenállás kutatója.

Isabel Bramsen, a Koppenhágai Egyetem nemzetközi konfliktus kutatója is egyetért azzal, hogy Chenoweth és Stephan eredményei meggyőzőek. „Most már tényként kezelhetjük, hogy az erőszakmentes mozgalmak sokkal sikeresebbek, mint az erőszakosak” – mondja.
A 3,5%-os szabállyal kapcsolatban megjegyzi, hogy bár a 3,5% egy pici kisebbség, ilyen szintű aktív részvétel esetén, hallgatólagosan sokkal több ember ért egyet és támogat egy mozgalmat.

A kutatók most arra törekszenek, hogy tovább finomítsák a vizsgálati eredményeket, hogy megtudják, pontosan melyek azok a tényezők, amelyek egy mozgalom sikeréhez vagy kudarcához vezethetnek. Bramsen és Chandler például hangsúlyozzák a tüntetők egységének fontosságát.

Bramsen rámutat, hogy 2011-ben Bahreinben nem sikerült a felkelés. A mozgalmat kezdetben számos tüntető támogatta, de aztán a támogatók gyorsan egymással versengő frakciókra szakadtak. Ennek következtében elvesztett kohézió, ami végül megakadályozta, hogy a mozgalom elegendő lendületet nyerjen a változásokhoz.

Chenoweth figyelme közelmúltbeli, amerikai tiltakozások felé fordult, mint például „A fekete élet számít” (Black Lives Matter) mozgalom, a 2017-es Nők Felvonulása, foglalkozik a svéd Greta Thunberg által szervezett, és az egyre népszerűbb A fajok kipusztítása elleni lázadással is (Extinction Rebellion).

A mozgalom a fennálló helyzetet sok területen meg akarja változtatni, és úgy gondolom, hogy hihetetlenül átgondolt alapstratégiájuk van. Úgy tűnik, hogy ösztönösen megérezték, hogy hogyan fejleszthetnek ki egy erőszakmentes ellenállás mozgalmat.

Végül szeretné, ha a történelemkönyvekben is nagyobb figyelmet fordítanának az erőszakmentes mozgalmakra, a fegyveresekkel szemben. „Azok között a történelmi események között, amiket tanítanak, rengeteg az erőszakra koncentrál, és még ha az teljes katasztrófába is torkollott, megpróbálnak valamilyen győzelmi oldalt találni benne. Ugyanakkor úgy tűnik, megfeledkezünk számos, sikeres, erőszakmentes mozgalomról.”-mondja.

A történelem során sok nagy békés mozgalom volt, ami rengeteget változtatott a világon. Azoknak a békés résztvevői is megérdemlik, hogy megemlékezzünk rólunk, és megünnepeljük őket.