Horváth Balázs: A beteg bolygó

Grandiózus trilógia első kötete az A BETEG BOLYGÓ, melynek szerzője Horváth Balázs, a győri Széchenyi István Egyetem Környezetmérnöki Tanszékének oktatója. A könyv jól illeszkedik a Typotex Kiadó szemléletformáló köteteinek sorába, s ráadásul olyan témával foglakozik, mely – tetszik vagy sem – a körmünkre ég, ha nem vesszük komolyan. (talán akkor is, ha komolyan vesszük.)

• Megdöbbentően új értelmezést találtak a Bibliához!
• Saját kezünkbe vehetjük az evolúciót!
• Miért nem borotválkozott Charles Darwin?
• Rajtunk múlik-e, hogy mit hoz a jövő? WTF?
• Az emberi lét sokkal békésebb és jobb lett az elmúlt évszázadokban

A tudományok fejlődésének és a tudományos ismeretek bővülésének következményeként előállt specializáció eredményeként a kutatók többsége is csak saját területéről rendelkezik/rendelkezhet beható, mély és megalapozott ismeretekkel. Éppen ezért az átfogó – és égetően fontos – kérdésekre is olyan részválaszok születnek, melyek, éppen mert nem találnak egymásra, nem adják ki „az egészet”. (Valahogy úgy, mint az unalomig ismert tanmesében, ahol az indiai maharadzsa vak emberekkel vizsgáltatja, hogy milyen is az elefánt…) Horváth Balázs könyve részben azért ennyire terjedelmes, mert igyekszik összeszedni és összefésülni a különböző tudományterületek aktuális(!) eredményeit.

A hangsúly az aktualitáson van,

hiszen, ha belegondolunk abba, hogy formális oktatásból kilépve mennyire tudjuk/tudhatjuk nyomon követni azt, ami (például) a természet- és társadalomtudományok területén zajlik, nem lehetünk büszkék magunkra. S ha ehhez még hozzátesszük, hogy az iskolai tananyag – tartalmában és szemléletében – mennyire naprakész és/vagy korszerű, akkor nyugodtan lemondhatunk a jól informáltság illúziójáról. Ráadásul, és ez is sokat dob a terjedelmen, a szerző,

Horváth Balázs hadat üzen a felszínességnek.

Horvát Balázs nem szőrszálhasogató, de tisztában van azzal, hogy a fentebb emlegetett oktatási anomáliák miatt (is) az alapoktól kell kezdeni, s onnan lépésről-lépésre eljutni a mégoly ijesztő következtetésekig. Ennek következményeként az elsőre meghökkentőnek tűnő felvetések és következtetések már nem is annyira vadak, s az olvasónak jól fel kell kötnie a gatyáját, ha vitatkozni akar, s nem csak vélekedni. A bolygó beteg, s mi tettük azzá.

Horváth Balázs, megfelelő alapozás után – amibe beletartozik a csillagászat éppen úgy, mint a bioszféra ember előtti története és az ember megjelenése – az ember tevékenységét és ennek következményeit vizsgálja. Nem, nem csak az unásig ismert szempontok szerint.

A végtelenségig bővíthető optimista és a pesszimista forgatókönyveket félretéve azt vizslatja, hogy mennyiben változott meg az ember élete – a „fejlődés” következtében – az elmúlt évezredek során. Szempontjai olyanok, melyek bennünket is közvetlenül érintenek:

…munkaidő, alvás, élettartam, alultápláltság,
egészség, egyenlőség, szabadság, erkölcs,
közösségi élet, boldogság…

A szokatlan szempontrendszer, s az ebből következő logika szerinti vizsgálat, mely nyilván a teljes, jövőben kiteljesedő trilógiára vonatkozik, sajátos, olykor kimondottan meghökkentő (megrázó?!) eredményekre vezet. Egészen szokatlan megvilágításba kerül például a fenntarthatóság és fenntarthatatlanság kérdése, s az ember „világátalakító tevékenysége”. Az emberiség szolgálatába állított természet, vagyis a mezőgazdaság – beleértve a növénytermesztést és az állattenyésztést is – olyan radikális változást eredményezett, melynek mértékét csak ma kezdjük (be)látni.

A bajok mélyebben gyökereznek, mint az korábban gondoltuk. Lehet, hogy a Biblia által megfogalmazott eredendő bűn tulajdonképpen a letelepedés és a gazdálkodás? Miféle ördögi kör az, amiben az ismert emberi civilizáció alapjainak megvetésében kódolva van a pusztulás és az önpusztítás?

Horváth Balázs gondolatmenete, bármilyen fájó eredményekre vezessen is, könnyen követhető, s nehezen vitatható. Annyira lenyűgöző, amennyire kellemetlen. S bármennyire is csábító lenne a múlt elemzésével foglakozó fejezeteket átugorva konklúzióval kezdeni a könyvet, ezt mégsem javaslom senkinek. A szisztematikus együttgondolkodás és együtt haladás megspórolására tett esetleges kísérlet következménye az a bombasztikus felszínesség lenne, lenne, amitől Horváth Balázs megpróbálja megóvni az olvasót.

***

Míg az első kötet gondolatfutamaival kokettáltam, megjelent a második kötet is ERKÖLCS ÉS CIVILIZÁCIÓ címmel, Beer Miklós ajánlásával.

Az előttünk álló évtizedeknek két komoly problémával kell szembenéznie: az egyik az ökológiai válság, a másik pedig a Föld túlnépesedése. A két folyamat sajnos egymás ellen dolgozik. Egyre több éhes ember lesz, és egyre kevesebb termőterület. Ennek a helyzetnek a kezelése erkölcsi kérdés…

Horváth Balázs: Erkölcs és civilizáció

Vannak olyan gondolkodási sémák, melyeket szinte öntudatlanul használunk. Ezek közé tartozik az is, ahogy a világ jelenlegi állapotáról gondolkodunk a múlthoz, a régmúlthoz képest. Az, hogy „régen minden jobb volt”, vagy éppen rosszabb, sokkal inkább függ a kijelentést tevő személy állapotától, vagy éppen a megjelölt témakörhöz való kötődéstől, mint a tényektől. Olyan, mintha nem lenne „objektív mérce”.

Beteg bolygón élünk, a betegség neve: Emberiség

Az ilyen jellegű kijelentéseinket a hétköznapokban leginkább érzelmi alapon tesszük, s ha egy kicsit komolyan vesszük a kérdést, s megpróbálunk utánanézni, mi az, ami ebben a témában megismerhető, akkor is bajban vagyunk. A rendelkezésünkre álló adathalmaz olyan méretű, hogy szinte képtelenség már az összelapátolása is. Hát még az átrostálása… és akkor sem mindegy, hogy milyen rostát használunk! Mi az, ami fennmarad, s mi az, ami kihullik.

Akarjuk, vagy sem, ebben a kérdésben nagyrészt másokra – mások polémiáira – vagyunk utalva. Ennek a vitának volt különösen érdekes darabja Steven Pinker könyve: Az erőszak alkonya. Függetlenül attól, hogy a szerzőnek mennyire van igaza, el kell ismernünk, hogy egy igazán nagy hatású könyv, mely szerint az emberiség jó irányba halad.

…most éljük az emberiség történetének legbékésebb napjait.

• Az emberi lét sokkal békésebb és jobb lett az elmúlt évszázadokban
• Megszelídült-e az emberiség vagy kamu Az erőszak alkonya?
• A homofóbia evolúciós rejtély
• A terrorizmus kudarcra van ítélve
• Tényleg a 20. század volt a legrosszabb?
• A középkori kereszténység a kegyetlenség kultúrája volt

Horváth Balázs vitába száll ezekkel a nézetekkel,

s nem „csak úgy”, nem heccből, hanem az adatokat elemezve, a forrásokat megvizsgálva, saját(os) szempontjai alapján újrarendezve. Erkölcs és civilizáció című kötet, a trilógia második része egy globális méretű vita újabb állomása. Meghökkentő, következtetéseiben itt-ott megrázó, de mindenképpen látókör bővítő. S a felsoroltak közül talán az utóbbi a legfontosabb, az, hogy a világról – és benne önmagunkról – kialakított képünk bővüljön, gazdagodjon, színesedjen.

Tényleg ez volna a létezhető világok legjobbika?

A hétköznapi olvasó (van ilyen?) könnyen úgy járhat ezzel a könyvvel, hogy állításait és következtetéseit – a gondolati konstrukció tekintetében – annyira szépnek találja, hogy egyből igaznak is gondolja. S ez „első körben” nem is baj, hiszen Horváth Balázs könyve nem az a munka, amit elolvasunk, s félreteszünk. Állításai, következtetései és az általa felvetett kérdések sora többféle elmélyülést igényel. Egyrészt ülepednie-tisztulnia kell annak, amit az Olvasó ebben a félezer oldalban megkap, másrészt – éppen a téma megragadásának szokatlansága miatt – időt kell adni, hogy saját koordinátarendszerünkben helyre tudjuk tenni Horváth Balázs állításait. (Annyi bizonyos, hogy ez a „hely” nem a zsigeri elutasításé.)

…civilizációnk erőszakszintje magasan a gyűjtögető-vadászó népeké felett van. Többet dolgozunk, kevesebbet alszunk és kevesebb szabadságban van részünk, mint nekik, nem hódolhatunk a szabad szerelemnek, ugyanakkor minden téren nagyobb egyenlőtlenségeket kell elviselnünk. A gyerekekre mindez fokozottan igaz, a többi állatfaj irányába mutatott kegyetlenségünk pedig példa nélkül álló. A számos negatív fejlemény csak az emberi agy speciális huzalozottsága, a hosszú távon, illetve közvetetten érvényesülő hatások felismerésére való alkalmatlanság, a figyelmen kívül hagyott tényezők sokasága és a modern berendezkedésünket éltető propaganda miatt nem nyilvánvaló mindenki számára.

Súlyosan koppanó, nem túlzottan jóízű mondatok ezek, valahol a kötet végén. S hogy milyen úton jutott el Horváth Balázs ezekhez a kijelentésekhez? Na, az az igazán érdekes!

Számomra nem az az igazán fontos (persze az is), hogy igaza van-e a szerzőnek, hanem az, hogy az ilyesfajta, elemző gondolkodással páros bátor szembenézés miért ennyire ritka manapság. Hogyan gondolhatja bárki, hogy a létező problémák megoldhatók anélkül, hogy felismernénk és artikulálnák őket. Az emberiség nagy része – velem együtt – még a valódi problémák megfogalmazásáig sem jutott el. Horváth Balázs legalább megkísérli… S mindez az emberi faj történetének egy olyan pillanatában történik, amikor már rég a megoldáson kellene törnünk a fejünket. És ez nem csak a kézzelfogható, hétköznapi és szembetűnők „dolgok” esetében igaz, hiszen azokat alapozza meg az ERKÖLCS ÉS CIVILIZÁCIÓ.

A Titanic süllyed, de a szalonban a zenekar rendületlenül játszik.
Jól van ez így?

Szerző: Grozdits Hahó