Rosszkor és rossz helyre születtünk!

Ma van a „Menekültek Világnapja“! Tavaly több mint 79 millió embernek kellett elhagynia az otthonát. Ez érdekes adat, hiszen a máig tartó népességrobbanás éves növekménye ennél nem sokkal több!

Rosszkor és rossz helyre születtünk! | ClimeNews Hírportál

A menekülés háttérében a valódi okok túlmutatnak az induló országokban lévő fegyveres konfliktusokon ellentétben azzal, ahogyan azt tálalják, sok esetben politikai haszonszerzésre felhasználva. Mit is tehetnék ha a megértéshez a legjobbat szeretném nyújtani az olvasók számára, minthogy előveszem a téma magyarországi szakértőjének Simonyi, Gyula I. korábbi nyilatkozatait ezzel kapcsolatban. A folytatás egyben kapcsolódik Roy Beck – A világ népessége, szegénység és rágógumi golyók című elhíresült prezentációjához.

A menekültek sorsa azt üzeni: rosszkor és rossz helyre születtünk!

Simonyi, Gyula I.

Évente az USA 1 millió migránst fogad be, és most már Európa is legalább ugyanennyit. Azt azonban a legtöbben nem tudják, hogy ez a mennyiség elenyésző ahhoz képest, amennyi mélyszegénységben élő, vagy háború, természeti katasztrófa, esetleg a klímaváltozás hatásai elől menekülő ember él a Földön. Évente 80 millióval nő a számuk, emiatt esélytelen, hogy évente 1-2 millió migráns befogadása érdemben hozzájáruljon a probléma megoldásához. Mindez csak arra elég, hogy USA-ban és Európában is feszültségeket okozzon, ami végeredményben nem jó a migránsoknak sem, mert akár polgárháborúhoz is vezethet.

De akkor mi a megoldás? A migránsválságot nem kezelni kell, hanem okait kell megszüntetni, azaz a szegénységet, a kizsákmányolást, a háborúkat, és a klímaváltozást. Mindezek mögött a hajtóerő, a végső ok a népességrobbanás, és ez egy nagy lehetőség, mert ezt könnyen, gyorsan olcsón vissza lehet fordítani a fogamzásgátlást nélkülöző százmilliók segítésével.

Egy rendkívül hatékony módszer a jövőbeli migráció enyhítésére a fogamzásgátlás és családtervezés népszerűsítése a szegény országokban és a menekülttáborokban, valamint a szükséges eszközök biztosítása. Hosszútávon ez a leghatékonyabb és legolcsóbb módszer, és fenntarthatósági szempontból is ésszerű döntés. A gyermekek negyedét amúgysem szerették volna a szülők, csak nincs lehetőségük megelőzni (mert mondjuk nincs pénzük fogamzásgátlóra). Magyarországon a BOCS Civilizációtervezés Alapítvány többek között ennek a problémának a megoldását tűzte ki célul.

A menekültekkel való szolidaritás a fogamzásgátlást nélkülözők segítségével kezdődik a kibocsátó országokban.

Simonyi, Gyula I.

Megjegyzés: tekintve, hogy a lakosság ökológiai lábnyoma alapjána Magyarország is túlnépesedett országnak számít, így örülni kellene annak, hogy “fogy a magyar”, mivel így még lehet jövőnk.

Többet szeretnél tudni?

Akkor nézd meg a “Legjobb film”-et a klímamegbolondulásról.

A Journey to Planet Earth trailer: Lester Brown – Mobilizing to Save Civilization
Matt Damon narrációjával

Hívd meg a BOCS Civilizációtervezés Alapítványt, hogy megnézhesd barátaiddal, munkatársaiddal, tanáraiddal, iskolatársaiddal, újságírókkal, döntéshozókkal az emberiség előtt álló két legnagyobb kihívásra megoldást nyújtó egész estés filmeket, előadással, megbeszéléssel.

Rampasek, László A.
Forrás: BOCS – BLOG

Ahogy az éghajlati válság fokozódik...
... a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről, a légköri szennyezésekről, és a járványokról szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva. Ezekben a viharos és kihívásokkal teli időkben milliók támaszkodnak már a ClimeNewsra, amely független az igazságot és a feddhetetlenséget képviseli.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Az önök segítségével továbbra is olyan nagy hatású tudósításokat fogunk nyújtani, amelyek képesek ellensúlyozni a félretájékoztatást, és hiteles, megbízható hírforrást nyújtanak mindenki számára. Mivel nincsenek részvényeseink vagy milliárdos tulajdonosaink, mi magunk határozzuk meg a napirendünket, és kereskedelmi és politikai befolyástól mentes, igazságkereső újságírást nyújtunk. Amikor még soha nem volt ennyire fontos, félelem és szívesség nélkül tudunk nyomozni és megkérdőjelezni gyanús ügyeket. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát és az azzal kapcsolatos összefüggéseket.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. A ClimeNews újságírói tevékenységét ön is működtetheti, és segíthet fenntartani a jövőnket. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Ha teheti, kérjük, fontolja meg, hogy havonta rendszeres összeggel támogasson minket. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.