A szénerőművek nem férnek bele!

A szénerőművek nem férnek bele! | ClimeNews - Hírportál

Április 22-én, a Föld Napján több ország magasrangú képviselője írja alá a tavaly decemberben elfogadott Párizsi Megállapodást. Az új nemzetközi éghajlatvédelmi egyezmény célja, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedést a még biztonságos 2 Celsius-fokos határon belül tartsa, lehetőleg minél közelebb az 1,5 Celsius-fokos küszöbértékhez. Miközben az aláírási ceremóniára való előkészületek zajlanak, az Ecofys tanácsadó vállalat frissen kiadott jelentésében arra figyelmeztet, hogy még a leghatékonyabb szénerőművek csatasorba állítása is szembemegy az új éghajlatvédelmi megállapodásban foglalt elvekkel.

A szénerőművek nem férnek bele! - ClimeNews„A napjainkban épülő és a jövőben megépíteni tervezett szénerőművek, beleértve a leghatékonyabbakat is, működésük során olyan jelentős szén-dioxid kibocsátást okoznak, amely lehetetlenné teszi a Párizsban elfogadott elvek megvalósítását” – mondta David de Janger, az Ecofys vezető tanácsadója.
.
„Az Ecofys által készített jelentés cáfolja a szénbányászati és a szén alapú villamosenergia szektor állításait, melyek szerint a hatékony szénerőművek megoldást jelentenek a kibocsátás-csökkentésben. Világos, hogy a Párizs utáni korszakban már nincs helye a szénnek, akármilyen hatékony szénerőművekben is tervezik elégetni” jelentette ki Sebastien Godinot, a WWF Európai Irodájának (European Policy Office) vezető közgazdásza, a jelentés megrendelője.

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) szerint 2050-re a villamosenergia szektor kibocsátását közel nullára kell csökkenteni ahhoz, hogy a globális felmelegedést 2 Celsius-fok alatt tudjuk tartani.

Az ágazat kibocsátása akkor is kiugróan magas maradna, ha azt feltételeznénk, hogy az összes szénerőmű a jelenleg ismert legjobb hatásfokú és legalacsonyabb kibocsátású technológia (HELE) alapján épülne meg.

A WWF álláspontja szerint az OECD országokban, amelynek Magyarország is tagja, nem megengedhető szénerőmű-projektek elindítása és megvalósítása.

Az Ecofys jelentésében található elemzések a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) és azÉghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) előrejelzéseit és forgatókönyveit vették alapul. Jelenleg globálisan 2300 új szénerőmű van tervezés alatt, amelyek összesített teljesítménye 1400 GW.

Magyarországon jelenleg a Mátrai Erőmű új szuperkritikus, 500MW teljesítményű blokkja van tervezés alatt, amelynek azonban az Ecofys jelentéséből következően nem volna szabad megépülnie. A Mátrai Erőmű évente több százezer tonna lignitet ad el a lakosságnak, ami a legrosszabb hatékonyságú fosszilis tüzelőanyag, égetése pedig komoly egészségügyi kockázatokat jelent a lakosság számára

– nyilatkozta Vaszkó Csaba, a WWF Magyarország Éghajlatváltozás és Energia Programjának vezetője.

A szénbányászat és a szénerőművek egyébként világszerte rendkívül nehéz helyzetben vannak. A világ legnagyobb magánkézben lévő szénbányászati vállalata, a Peabody Energy néhány napja csődvédelemért folyamodott az illetékes bírósághoz, de az ágazat több szereplője is komoly gondokkal küzd.

A szénbányászati vállalatok Csehországban és Lengyelországban is az állam segítségét kérték, miközben Romániában a szénbányászok tüntetnek.

Ezzel együtt pedig a nagy pénzintézetek is folyamatosan hátrálnak ki az ágazat mögül. A Bank of America, a Citigroup és a JP Morgan is bejelentette, hogy a jövőben nem kíván szénerőmű-projekteket finanszírozni.

Forrás: WWF

Ahogy az éghajlati válság fokozódik...
... a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről, a légköri szennyezésekről, és a járványokról szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva. Ezekben a viharos és kihívásokkal teli időkben milliók támaszkodnak már a ClimeNewsra, amely független az igazságot és a feddhetetlenséget képviseli.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Az önök segítségével továbbra is olyan nagy hatású tudósításokat fogunk nyújtani, amelyek képesek ellensúlyozni a félretájékoztatást, és hiteles, megbízható hírforrást nyújtanak mindenki számára. Mivel nincsenek részvényeseink vagy milliárdos tulajdonosaink, mi magunk határozzuk meg a napirendünket, és kereskedelmi és politikai befolyástól mentes, igazságkereső újságírást nyújtunk. Amikor még soha nem volt ennyire fontos, félelem és szívesség nélkül tudunk nyomozni és megkérdőjelezni gyanús ügyeket. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát és az azzal kapcsolatos összefüggéseket.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. A ClimeNews újságírói tevékenységét ön is működtetheti, és segíthet fenntartani a jövőnket. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Ha teheti, kérjük, fontolja meg, hogy havonta rendszeres összeggel támogasson minket. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.