Találkoztak a karbonsemlegesített cégek vezetői

A hét elején találkoztak a karbonsemlegesített cégek vezetői, megosztották tapasztalataikat és azt ahogyan ők gondolkoznak a fenntartható fejlődésről.

Varga Virág - Carbon Online - Találkoztak a karbonsemlegesített cégek vezetői - ClimeNews

Ezen a területen működő támogató szervezetek pedig felajánlották segítségüket arra vonatkozóan, hogy a vállalatok miként tudnak szélesebb látásmódot adni a náluk dolgozóknak, a vezetőiknek és miként, mely területeken tudnak profitálni abból, hogy karbonsemlegesítik a vállalkozásaikat.

PR Agent - Találkoztak a karbonsemlegesített cégek vezetői - ClimeNews

Bemutatkoztak olyan cégek, akik már több éves tapasztalattal rendelkeznek ezen a területen. Olyan cégek vezetői, akik úttörők voltak bizonyos iparágban és elsőként karbonsemlegesítették magukat. Ezzel megmutatva a beszállítóiknak és a vásárlóiknak, hogy maximálisan környezettudatos módon is lehet vállalkozni, nem kizsákmányolva a Földet és nem tönkretéve a levegő minőségét. Volt, aki bemutatta, hogy a pénzügyi vállalásaik ellenére sem emelkedett a szolgáltatásuk ára, teljesen versenyképesek maradtak. Sőt! Ki tudtak tűnni a versenytársak közül egy olyan területen, melyről csak a megbecsülés módján lehet beszélni.

BOCS Alapítvány - Találkoztak a karbonsemlegesített cégek vezetői - ClimeNews.
A támogató cégek előadásaikkal erősítették illetve bemutatták, hogy miként lehet nyertes – nyertes helyzetet teremteni azáltal, hogyha valamely vállalat a fenntarthatóság felé fordul és 100%-ban karbonsemlegesíti magát. Másképpen szólva teljes mértékben eltünteti a karbonlábnyomát.

Rampasek László

 

Egy résztvevő tollából:

Meghívást kaptam a karbonsemleges klub találkozójára…

Bevallom régóta követője, résztvevője vagyok az iCC útjának, ezért azonnal elfogadtam a meghívást.
De a lényegre térve, nem tudtam mire számítsak, hiszen ha erről valakinek említést tettem…néztek rám értetlenül!
Nos nem azért mert buták… de igen keveset foglalkoznak ezzel az emberek, pedig lassan a vízcsapból is ez folyik… Lásd Üvegházhatás, Mentsük meg a Földet stb…
 
Megismerkedtem tudatos üzletemberekkel, akik saját hasznukra fordítják ZÖLD cégüket, ez példa értékkel bír a mai piaci versenyben.
Tudták, hogy ma Magyarországon, mely szervezetek tudják kiszámítani karbon lábnyomunk (azaz mennyi kárt okoztam a bolygónknak a tevékenységemmel) ?
Egészségtudatosan élünk, de a Világunk már lassan nem élhető…? Miért jut el oly lassan ez az infó az emberek tudatáig..? Nem tudsz tenni érte, vagy nem tudod mit..? Már 3-4%-kal Te is hozzájárulsz ha szelektíven válogatod szét otthonodban a hulladékot..!
Most Magyarországon igen kevesen tudják, hogy létezik kizöldítés. Nagyszerű ez a cég,  aki megtanítja nekünk a helyes utat ebben a füstös dzsungelben.
 
Tudd-Tedd-Mutasd meg másoknak mindezt.
 
Köszönettel, Vágó Györgyi
DENKSTATT Hungary - Találkoztak a karbonsemlegesített cégek vezetői - ClimeNews Roobycon - Találkoztak a karbonsemlegesített cégek vezetői - ClimeNews FOLPRINT NYOMDA - Találkoztak a karbonsemlegesített cégek vezetői - ClimeNews
Réthy Fashion - Találkoztak a karbonsemlegesített cégek vezetői - ClimeNews Bardóczy Zsuzsanna - Találkoztak a karbonsemlegesített cégek vezetői - ClimeNews Réthy Fashion -Találkoztak a karbonsemlegesített cégek vezetői - ClimeNews

 

Ahogy az éghajlati válság fokozódik...
... a ClimeNews – Hírportál nem marad csendben, számára a környezettel kapcsolatos beszámolás prioritás. Az éghajlati veszélyről, a természetről, a légköri szennyezésekről, és a járványokról szóló jelentéstétel olyan nagy hangsúlyt kap, amelyet megérdemel. A ClimeNews tudja és elismeri, hogy korunk meghatározó kérdése az éghajlati veszély. Olyan – még tabunak számító – információkat és összefüggéseket, amelyeket más médiák gyakran nem jelentetnek meg, azt mi megírjuk. A fajunk és a bolygónk számára ebben a kulcsfontosságú időben szándékunkban áll az olvasókat tudományos tényekre alapozott veszélyekről, következményekről, és megoldásokról tájékoztatni, nem politikai előítéletekre vagy üzleti érdekekre befolyásolva. Ezekben a viharos és kihívásokkal teli időkben milliók támaszkodnak már a ClimeNewsra, amely független az igazságot és a feddhetetlenséget képviseli.

Hónapról hónapra a cikkek olvasói teszik lehetővé, hogy a ClimeNews újságírás mindenki számára nyitva maradjon. Úgy gondoljuk, hogy mindenki megérdemli a tényadatokhoz való hozzáférést, függetlenül attól, hol élnek, vagy mit engedhetnek meg maguknak. Függetlenségünk azt jelenti, hogy szabadon kivizsgálhatjuk és megtámadhatjuk a hatalomban lévő személyek mulasztásait. Az önök segítségével továbbra is olyan nagy hatású tudósításokat fogunk nyújtani, amelyek képesek ellensúlyozni a félretájékoztatást, és hiteles, megbízható hírforrást nyújtanak mindenki számára. Mivel nincsenek részvényeseink vagy milliárdos tulajdonosaink, mi magunk határozzuk meg a napirendünket, és kereskedelmi és politikai befolyástól mentes, igazságkereső újságírást nyújtunk. Amikor még soha nem volt ennyire fontos, félelem és szívesség nélkül tudunk nyomozni és megkérdőjelezni gyanús ügyeket. Tájékoztatjuk olvasóinkat a környezeti veszélyekről tudományos tények alapján, nem üzleti vagy politikai érdekek által vezérelt módon. Számos fontos változtatást végeztünk stíluskalauzunkban annak érdekében, hogy az általunk használt nyelv pontosan tükrözze a környezeti katasztrófát és az azzal kapcsolatos összefüggéseket.

A ClimeNews - Hírportál úgy véli, hogy az éghajlati válsággal szembeni problémák rendszerszintűek, és alapvető társadalmi változásokra van szükség. Jelentéseket készítünk az egész világon élő egyének és közösségek, vállalatok erőfeszítéseiről, akik félelem nélkül állást foglalnak a jövő generációi számára és az emberi élet megőrzéséért a Földön. Azt akarjuk, hogy történeteik inspirálják a reményt. Jelentést készítünk a szervezetünkben elért haladásunkról mi is, mivel fontos lépéseket teszünk a környezetre gyakorolt ​​hatásaink kezelésére.

Reméljük, hogy ma fontolóra veszi a ClimeNews - Hírportál nyitott, független újságírás, jelentések támogatását. A ClimeNews újságírói tevékenységét ön is működtetheti, és segíthet fenntartani a jövőnket. Az olvasók minden támogatása, akár nagy, akár kicsi, nagyon értékes. Támogasson minket szabadon megválasztott összeggel egy biztonságos rendszeren keresztül - és csak egy percig tart. Ha teheti, kérjük, fontolja meg, hogy havonta rendszeres összeggel támogasson minket. Köszönjük.

ClimeNews TÁMOGATÁS

Amennyiben szeretnél értesítéseket kapni az új cikkek megjelenéséről, add meg az emailcímedet.

Mit jelent ez? Kapni fogsz egy rövid értesítést az új cikk címéről és pár mondatos rövid tartalmáról. Amennyiben érdekel a cikk, az ott található linkre kattintva felkeresheted a Hírportálunkat.



.