Bővebben a “gyermekvállalásról”

 „Ezért szerintem az elsődleges kérdés nem az, hogy egy-egy párnak helyes-e gyermeket vállalnia (vagy éppen nem vállalnia).” – B.I.

Először is megjegyeznénk, hogy a „helyes-helytelen” kifejezés nem túl szerencsés, mert abszolút erkölcsöt feltételez, ami körülményektől függetlenül érvényes, ráadásul nem tisztázza, hogy mi az emberek közös érdeke, amit az erkölcs hivatott szolgálni. Úgy véljük (és ezzel eddig még nagyon kevesen vitatkoztak), hogy minden ember közös érdeke a társadalmi életminőség fenntartható módon történő javítása.

Másrészt rámutatnánk, hogy igazából a „gyermekvállalás” sem szerencsés kifejezés, mivel azt sugallja, hogy ez valamiféle társadalmi kötelezettség volna. Ezért szerencsésebbnek tartjuk a „gyermek-vállalkozás” kifejezést, ami némileg jobban leírja a helyzetet, hisz nem kötelező, és célszerű jó alaposan megtervezni. A gyermek-vállalkozás tulajdonképpen olyan, mint egy korlátlan felelősségű vállalkozás. Az erre vállalkozóknak föl kell tenni maguknak a kérdést, hogy vajon képesek lennénk-e kb. 20 évig biztosítani a gyermek egészséges testi-lelki fejlődését, illetve hogy a Föld eltudja majd tartani legalább 80 évig.