JOHN DOYLE: ELSZALASZTOTTUK a lehetőséget! Kölcsönvett időben élünk.

JOHN DOYLE: Az ie.7000. és 5000. év közötti időszakban, az emberek elkezdték a magokat elvetni.

Azért kezdtek el gabonaféléket tárolni, hogy gyermekeik ne haljanak éhen a nehéz években. Lényegében vadászok, és gyűjtögetők voltunk, amikor kijöttünk az utolsó jégkorszakból. Megéltünk a vadászatból és a gyűjtögetésből. Gond a nehéz évekkel volt. Ezekben az években gyerekek haltak meg. Ezért természetes volt, hogy elkezdtünk próbálkozni  állatok tartásával, gabonafélék termesztésével. Ez volt, amit tettünk.

Egy kicsit később megmagyarázom, hogy ez miért egy termodinamikai katasztrófa?

Teljesen elfogadható okok miatt történt minden, de a tragédia az, hogy amit most tennünk kell, az az, hogy megszüntessünk mindent, amit valamikor a gyerekek megmentése érdekében tettünk.

Nem fogok sok időt eltölteni a bal-, ill. a jobb oldalon lévő ábrákkal. Lényegében, ha valakit komolyan akarunk hibáztatni (hibáztasd, mert átnyúlkál …) ha igazán akarsz valakit hibáztatni, akkor azt a nemzetközi rendszert hibáztassad, amely katasztrófálisan eredménytelen volt, hogy korlátozza az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Ha mélyebbre megyünk, hogy felmérjük a vétkesség mértékét: a jobb oldali térkép megmutatja az Egyesült Államok és Európa domináns hatását az üvegházhatású gázok koncentrációjában, amelyek már ott vannak a légkörben.

Érthető?

Amit a mostani közbenjárással el szeretnék érni, az az, hogy talán elmozdulunk a hibás múlttól. Mert bűntudatot érezni, önmagadat vagy bárkit hibáztatni – abban a helyzetben, amelyben vagyunk – valószínűleg nem eredményes.

Nem töltenék a grafikonokkal sok időt, mert akik besétáltak ezen az ajtón, megkaphatták ezt a prezentációt, de Merete egyéb munkáimat is elérhetővé tette, melyekből ezek a grafikonok is származnak.

Önöknek csak a címre kell emlékezniük.

Önöknek azt mondták, hogy az iparosodás előtti átlaghőmérséklethez viszonyított + 1,5 ill. +2 C felé tarthatunk.

Ez nem igaz ! Ez alapvetően egy régi tudás, és alapvetően pontatlan. A világon egyetlen független tudós sem támogatja ezt az állítást.

Valójában a +10 C FOKOS FELMELEGEDÉS FELÉ TARTUNK, amely 20-30 éven belül megtörténhet. És ugye, a 10 C fok felé haladva átlépjük a 4 C fokot. A +4 C FOK érdekfeszítő, mert ez a FAJUNK SZÁMÁRA A KIHALÁST JELENTI.

Szóval, tartsák ezt észben !

Én ezt nem csak úgy kitalálom. Ugyanezt Merete is el fogja majd mondani Önöknek. Néhány részletesebb munka, amit elvégeztem.

Ezt a Foresight (Jövőkutató) Csoport készítette. A baloldalon idéztem – nem muszáj elolvasniuk ezeket – de a LEGFRISSEBB TUDOMÁNYOS ÁLLÍTÁSOKAT IDÉZTEM, amelyek rámutatnak a légkörünkben, bioszféránkban, óceánokban bekövetkező katasztrófára – bárhol utánanézhetnek – mivel az utolsó – az Éghajlatváltozást Értékelő Bizottság – 5. sz. jelentése 2013-ban jelent meg.

Mindezek azóta váltak világossá.

Rájöttünk, hogy mi egy „bolondok paradicsomában” élünk, azt képzelve, hogy az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának óvatos csökkentésével, és az elektromos autókra való áttéréssel megoldjuk a problémát.

Egyszerűen nem ez a helyzet !

A jobb oldalon a Rózsaszín Párduc látható, mert szeretném Önöket erre emlékeztetni. Ha valamire emlékeznek majd az előadásomról, jusson eszükbe a Rózsaszín Párduc.

A kedvenc epizódomban a Rózsaszín Párduc porszívóval tér haza. Elkezdi porszívózni a piszkot a nappali szobájában. Aztán, amikor befejezte a munkát a nappaliban, megfordul, lát egy festményt, ami nem tetszik, ezért felszívja a képet. Majd rájön, hogy nem szereti a falat. Aztán beszívja a házat. Aztán a porszívó őt nyeli le. Végül a porszívó lenyeli önmagát is.

A legtöbb ember úgy gondolja, hogy nekünk is csak ezt kell tennünk a klímaváltozás leküzdéséhez.

Őszintén hiszik, hogy valaki hamarosan elő fog állni a Rózsaszín Párduc féle porszívóval ?

És az ég felé tartva majd beszívjuk vele a szén-dioxidot, a metánt és a dinitrogén-oxidot, amelyek a globális felmelegedést okozzák ?

Szörnyű hírem van: nincs ilyen találmány a láthatáron. Sőt, nem is lehetséges !

Nem tartok előadást a termodinamika 2. törvényéről, hogy elmagyarázzam, miért nem lehetséges ez.

De vissza fogok térni erre.

Csak azt szeretném, hogy olvassák el ami a középső, piros négyzetbe van írva. Mivel a középső vörös négyzetbe írt állítás nem az én véleményem, és nem is egy őrült bolondé egy kudarcra ítélt társadalomból, és nem is olyan valakié, aki azt akarja, hogy mindannyian egy bunkerbe költözzünk a Mont Blanc alá.

Ez az Európai Stratégiai és Politikai Elemző Rendszer állítása, amelyet a bámulatos Ann Mettler vezet A Jövőtervező részleg azon tagjainak csoportja, akik szívből dolgoztak az Európai Bizottság, a Parlament és a Tanács iránti elkötelezettséggel. A múlt héten egy jelentést tettek közzé.

Nagy felhajtással indult, általában mellőzötten (természetesen), és ez a jelentés nagyon nyersen kimondja:

“Ha nem tartjuk a hőmérsékleti emelkedést a +1,5 C fok alatt, akkor azt kockáztatjuk, hogy még e században a kihalás felé haladunk.”

NE FELEJTKEZZENEK MEG erről a PILLANATRÓL !

Az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európai Tanács szervezetei KIMONDTÁK, HOGY A KIHALÁS FELÉ TARTUNK .

Talán eltúlzom a dolgot ? Talán semmi sem történik ? Talán minden rendben van, itt, Genfben ? Talán minden nagyon jól megy itt, Brüsszelben ?

Én nem éreztem jól magamat tavaly karácsonykor Brüsszelben. Készítettem a karácsonyi vacsorát. A burgonya és a hagyma apró volt. Nem értettem, miért nem kaptam megfelelő méretű burgonyát, vagy hagymát venni. Természetesen az oka az volt, hogy egész Európában az elmúlt nyári és őszi éghajlati változások miatt alapvető élelmiszer-terméshozamok 25% -kal csökkentek. Az oroszországi sztyeppéken át, Winnipeg – Manitoba – Kanadán keresztül, végig az USA búzaövezetén a terméshozamok megdöbbentő mértékben csökkentek.

Ez a válság idén ismét jelentkezni fog- idén is ugyanennyit, majd jövőre is ugyanennyit veszítünk.

Aztán ugyanennyit fogunk veszíteni az ezt követő évben.

Három vagy négy éven belül, valószínűleg még a csodálatosan kényelmes európaiak is az errefelé található ételmennyiség felével próbálnak meg majd “túlélni”.

Még mindig azt gondolják, hogy túlzok?

Vessenek egy pillantást a jobb oldali ábrára. Ez a világ gerinceseinek lélekszáma. Tudják, akik gerinccel és csonttal rendelkeznek.

Az elmúlt 30 évben felmértük, hogy a gerinces élőlények teljes mennyisége bolygónkon 99%-kal esett vissza. És ami megmaradt mára – legalábbis az apró, kicsi emberből, és a hatalmas elefántból – RENGETEG SZARVASMARHA, RENGETEG EMBER, és gyakorlatilag NINCSENEK VADÁLLATOK.

Sokkal rosszabb ennél. Nincsenek vadállatok nincsenek halak, nincsenek rovarok. Az Önök testében lévő mikrobiom (mikro-ökoszisztéma) legalább 20-30% -kal csökkent az elmúlt 20–30 évben.

Élet ezen a bolygón?!…
A HATODIK KIHALÁSNAK nem a szélén vagyunk, HANEM ANNAK A KÖZEPÉN !

És nagyon valószínű, hogy mi is részesei leszünk ennek.

Ugye, ez csak a “távol élő emberekkel” fog előfordulni? Azokkal, akik sivatagokban, kellemetlen helyeken élnek, ugye?

Nos, egy kis teszt mindenki számára itt. [Van mutatópálca? Itt nincs. Értem, rendben.]

A baloldali táblázat a hő- és diszkomfort (=rossz közérzet) jelzőszámokat mutatja. Ami itt van az a nedves hőmérséklet. Ez azt a hőmérsékletet mutatja, amelyet az élőlények túlélhetnek.

A jelzőszám főképp az emberek számára készült. Tehát a baloldalon megjeleníti a hőmérsékletet, és jobbra haladva mutatja a páratartalom %-os értékét.

Mindannyian ismerik azt a szörnyű érzést, amikor nagyon meleg van, és magas a páratartalom. Ilyenkor sokkal melegebbet érzünk.

A baloldalon láthatják a 42 C fokot. Az emberek könnyen túlélhetik ezt. De van egy “csavar” benne !

Ha egészen jobbra haladunk, a jobb alsó oldalon, ahol a vörös szín kezdődik: ez csak 36 C fok.

Ez pedig 36 C fok, 100% -os páratartalom mellett. Szóval, más szavakkal: a bolygó legfittebb embere 36 C fokos hőmérsékleten, 100% -os a relatív páratartalom mellett, HAT ÓRÁN BELÜL MEG FOG HALNI ! Mivel a 37 C fokos hőmérsékletű test bőre 36 C fokon NEM TUD HŐT LEADNI izzadással, mert a levegő teljesen telített nedvességgel. Tehát pontosan annak a piros peremnek a mentén van az a szegély, ahol az emberek hat óráig maradhatnak életben.

Látják, ott körrel jelöltem a 44-est.

Augusztusban egy európai városban voltam, a hőmérséklet 36 C fok volt, és a relatív páratartalom 40% volt.

Csak másfél fokkal melegebb, és kb. 20% extra páratartalom kellett ahhoz, hogy tízezrek haldokoljanak az utcákon.

Szeretné valaki kitalálni melyik városban voltam? Palermóban. Nem! Máshol? London. Brüsszel.

Észkombájn! Senki sem tudta ezt a kérdést. Brüsszel!

+ Másfél fok, + 20 % relatív páratartalom !

A lányom, aki a kiskereskedelemben dolgozik, három napos szabadságot kapott. Talán, mint Önök is láthatják, ő a narancsszín szélén van, ami rendkívül veszélyes. Nem készültek meghalni, de nem akartak dolgozni. Brüsszelben – tavaly. Idén rosszabb lesz.

Tehát most a következő kérdés – egy olyan „nehéz együtt élni vele” kérdés:

hogyan birkóznak meg Önök a disszonanciával (=belső feszültséggel, amit egy új információ vált ki.)? Kedvelem ezt a „disszonancia” szót.

Azt jelenti, hogy EGYÜTT KELL ÉLNÜNK AZ ELVISELHETETLENNEL.

A srác a bal alsó sarokban – vidám. Még mindig látni lehet Őt alkalmanként a CNN-en. Obama tanácsadója volt a zöld növekedés témában.
Akkoriban azt mondta: „Nézzék, az embereknek fogalma sincs, mit kell tenni, hogyan fogjuk megoldani ezt a problémát.”

Leírja, hogy Blair vagy Obama vagy Christine Lagarde – bármelyikük is legyen: “Csak zsonglőrködnek a szavakkal, és elképzelésekkel.”

Senki sem szembesült annak a problémának a nagyságával, amiben élünk. De hamarosan szembesültök vele, higgyétek el nekem !

A jobb felső sarokban a kedvenc idézetem.

Ez a fickó nagyszerű – nagyon jó ember. [Dr. Michael] Oppenheimer. Ez a “szerencsés” ember az alábbit nyilatkozta:

Nagyon rosszul érzi magát, sajnálja a világ szegényeit, és az egész természetet, amely összeomolhat, mert közben – mi, gazdag emberek – jól leszünk.

MINTHA MI, MI, a jobb helyzetben lévő GAZDAG EMBEREK NEM LENNÉNK RÉSZEI A TERMÉSZETNEK !

EZ ŐRÜLTSÉG !

És ez még mindig egy mélyen élő meggyőződés.

Feltételezem, hogy az asztal körül körüli emberek többségének, és így azokénak is, akiket képviselnek. Nagyon ijesztő, hogy az embereknek továbbra is ez a hozzáállása.

A jobb alsó részen lévő idézet sokkal jobb:

Ő NIINISTÖ, Finnország ELNÖKE. Nagyszerű karakter, akinek ténylegesen volt bátorsága a Fehér Házban megmondani Trumpnak:

“HA ELVESZÍTJÜK az Északi-sarkvidéki tengeri jeget, ELVESZÍTJÜK A VILÁGOT !”

A világunk tetején van ez a hatalmas nagy jégtömeg, mely 2, vagy 3 éven belül eltűnik. Ez a JÉGTÖMEG HIHETETLEN MENNYISÉGŰ HŐT VESZ FEL, amelyet már éreznünk kellene. Amikor eltűnik …

A következő évben visszatérne – csak télen. Végül kb. 10 évvel később azután – amit mi „Kék Óceán Eseménynek” (BOE) nevezünk – amelyre már idén szeptemberben is sor kerülhet – az első “Kék-Óceán”-tól számított TÍZ ÉVEN BELÜL, a jég visszaverő képességének megszűnése, és így a napsugárzás hőjének az óceánba kerülése miatt, a jég hiányában a Föld klímarendszerébe kerülő TÖBBLET-HŐMENNYISÉG egyenértékű lesz azzal, amennyit az emberiség által valaha is kibocsátott üvegházgázok összesen kitesznek, amióta kikerültünk az utolsó jégkorszakból.

A kedvenc képem: a TGV képe. Szeretem ezt a TGV képet, mert én készítettem. Az egyik legelső Eurostars-on voltam. Az, amelyik Londonba megy. A London-Brüsszel vonalon. Az elsők között voltam még ’95 -ben, ’96-ban, amikor megnyitották. Emlékszem, leszállva a vonatról iszonyatos mennyiségű döglött rovart láttam vonat elején szétkenődve.

Ez annak a vonatnak az eleje, amelyről Brüsszelben szálltam le, tavaly júliusban érkezve vissza Londonból. Nos, végigszáguldottunk a dél-angliai vidéken, átrohantunk Franciaország északi részén, átrobogtunk Belgiumon, és megérkeztünk a Gare du Midi-pályaudvarra. És csak egy döglött légy volt a szélvédőn !

Egyetlen egy!

A rovarpopuláció (népesség) 80% -kal zuhant le Európában az elmúlt negyven évben. ROVAROK NÉLKÜL NEM MARADUNK FENN !

A kedvenc történetem: mindenki, akit ismerek, azt mondja:
“Hát, az új aerodinamikai kialakítás miatt a legyek nem kerülnek olyan gyakran az ablakra.”

Higyjenek a fantáziákban, ha úgy tetszik!

Most két diáról szeretnék gyorsan beszélni, hogy rávegyem Önöket arra, hogy elgondolkozzanak arról, amikor ilyeneket mondanak:

“Értem, meg kell szüntetnünk a fosszilis üzemanyagokat!”

“Én komolyan foglalkozom a fosszilis tüzelőanyagok kiiktatásával.”

“Én komolyan veszem, hogy a jelenlegi életmódunkat át kell fordítani az ellenkezőjébe.”

De amit ez jelent, azok olyan dolgok, mint:

a globális kereskedelemnek 10 éven belül több, mint 80, vagy 90 %-kal kell csökkennie.

Bárminek a nagytömegű előállítása? Ezt el kell felejteni!

Ez mind helyi lesz!

Hogy gondolhatjuk, hogy majd továbbra is kiraboljuk a ritkaföldfémeket, és az ásványokat a földből, amelyekből minden készül, a szélkerekektől a mobiltelefonokig?

A társadalom minden elképzelhető rendszerének HATALMAS ÁTALAKULÁSON KELL ÁTMENNIE!
Ez elkerülhetetlen.

Kitettem a jobb oldali kis képet, mert ez az egyike a kevés biztató, “reménysugárnak”, amelyet majd Merete, és mások is fognak mutatni arra vonatkozóan, hogyan kell a földet használni.

A BOLYGÓT VISSZA KELL ADNI A BOLYGÓNAK ! – alapvetően EZ AZ EGYETLEN MÓDJA annak, hogy KIMENEKÜLJÜNK AZ ÁLTALUNK TEREMTETT KÁOSZBÓL.

Nem fogok ezzel sok időt tölteni. Tudom, hogy eljutottam az előadásom végéhez, de még egyszer:

Ha túlélnénk, – és ez a feltételezés távol van a bizonyosságtól – akkor 10 éven belül el kell mozdulnunk afelé, amiről a jobboldali oszlopban írtam; alapvetően mindent helyben megoldani, helyi, helyi, helyi !

FELEJTSD EL A GLOBALIZÁLT NÖVEKEDÉST ! VÉGE !

Nem gondolom, hogy bárki megérti ezt az ábrát. Én magam sem értem teljesen.

Amit, még egyszer amit mutatok Önöknek: az alsó részben vannak a fosszilis tüzelőanyagok, és azok az üzemanyagok, amelyek égést használnak hasznos energia előállításához még mindig a bolygó összes energiafelhasználásának 87%-át teszik ki.

Nincs mód arra, hogy ez megváltozzon 10 év alatt, (ha az eddigiek szerint folytatjuk).

Az EGYETLEN LEHETŐSÉG, hogy kikerüljünk ebből a zűrzavarból, HA LEÁLLUNK “SZAMÁRSÁGOK” ELŐÁLLÍTÁSÁVAL.

Zöld megoldás, ha nem állítunk elő olyan „okos kacatokat”, amelyeket kényelemből teszünk.

Ez egy kis teszt. Megmutatja, hogy mindenki figyelt-e?

Az első pont “elragadó” !

Mindannyian hallották ezt, de úgy gondolják, hogy az IPCC-től hallották 3 hónapja, hogy 12 ÉVÜNK VAN HÁTRA, és John nemrég 10 évre módosította, mert az előbbi szám túlzó volt.

“A kormányoknak 10 ÉVE VAN, HOGY MEGOLDJÁK az üvegházhatás problémát, MIELŐTT KICSÚSZIK AZ EMBERI KONTROLL ALÓL.”

Nos, tudják mikor lett ez kijelentve? Mikor mondták ezt? MÁR 30 ÉVVEL EZELŐTT !

ELSZALASZTOTTUK a lehetőséget! Kölcsönvett időben élünk.

A beteg újraélesztés alatt áll. Csak még nem tudjuk.

De most alulról a második pont:

Az élet sajátos hálózata, amelyhez tartozunk 10–20 éven belül teljesen összeomlik.

Már most összeomlóban van Önök körül. Összeomlóban van a szervezetükben.

Összeomlóban van az Önök országaiban, itt is. Hacsak … kivéve …

Ha nincs „hacsak”, akkor a legtöbben itt leszünk a végén.

Itt a kép, ami mutatja, mi fog történni.

Mi történik, ha egy gyerek megáll a növekedésben?

El tudnak képzelni egy tinédzsert, aki tovább növekszik? Nem tudok elképzelni rémisztőbb dolgot, mint egy tinédzsert, aki nem áll meg a növekedésben.

A “homo sapiensnek” egy bizonyos fejlettségi fokon fel kellett volna nőnie a „sapiens” (=bölcs) névhez. Azt tételeztük fel magunkról, hogy intelligensek vagyunk.

De nem!

Hihetetlenül mozgékonyak vagyunk. Egyedülállóan okosak vagyunk. Inkább azt mondhatnánk magunkra: Homo habilis (ügyes ember).
Jól el tudunk készíteni dolgokat!

De nem vagyunk különösebben bölcsek.

Ami a növekedés után következik, az az „ÉRETTSÉG”.

A szegény srác a jobb oldalon, Robert Pershing Wadlow volt a legmagasabb ember, aki valaha élt. Élete nyomorúságos volt. Fájdalomban élt, és fájdalomban halt meg.

Szóval, a második pont – EZT CSAK MA FOGJÁK HALLANI !

Nem hallották még soha, és valószínűleg soha többé nem fogják hallani.

Tehát a második dolog amelyre oda kell figyelni, az az, hogy a növekedés, a gazdasági növekedés,

A CIVILIZÁCIÓNK NÖVEKEDÉSE ÖSSZEEGYEZTETHETETLEN A TÚLÉLÉSSEL !

Birkózzanak meg ezzel a gondolattal !

Ennyi !
El kell indulnunk visszafelé haladva.

A termodinamika második törvénye az, amelyet Önök szerint valamennyien ismernek.
Az 1. törvény az entrópiáról szól; hogy a dolgok kezdenek rendetlenebbé válni, a spontán természeti folyamatok visszafordíthatatlanok, stb..,

Ez lényegében a következőképpen összegezhető – számos barátom fordított időt a definíció megfogalmazására – csak azért, hogy Önöknek ez kéznél legyen, ha legközelebb találkoznak valamelyik technó-őrülttel, aki azt mondja, hogy neki mindenre van megoldása.

A termodinamika 2. második törvénye lényegében azt mondja:

Nem tudsz olyan gépet készíteni, amely eltakarítja azt a szemetet, amelyet a gép készítésével hoztál létre.

[Szarkasztikusan:) És ez, csak ebben a világegyetemben érvényes.

Tisztában vagyok azzal, hogy közgazdászok, bürokraták, és politikusok jártak olyan univerzumokban, amelyekbe én nem juthatok el.

De a mi univerzumunkban ez az igazság!

Abba kell hagynunk a dolgok „csinálását”.

Nem áltathatjuk magunkat, hogy tudunk tiszta gépet készíteni, amely majd eltakarítja a piszkos gép termelte szemetet.

Ez teljesen ugyanaz !

Van egy csodálatos idézet egy Housman nevű költőtől, akit kedvelek.

“Kíváncsi vagyok az uralkodó, zavarodott fehér hímekre – a nyugati fehér hímekre – akik odajuttattak minket, ahol most vagyunk.”

És van egy csodálatos sor a versében:

“Én, egy idegen vagyok, és félek abban a világban, amelyet soha nem becsültem.”

Van valami a nyugati, fehér férfi TERMÉSZETTŐL VALÓ ELIDEGENEDÉSÉBEN, amelyet újra meg kell vizsgálni. Hogyan vizsgáljuk újra? Nem fogom elmondani mit kellene vagy mit nem kellene tenni.

Gyanítom, hogy többségünk olyan kultúrákból származik, mint én magam is.

Ír vagyok, nagy ősi kultúránk volt – a katolikus egyház létrejötte előtt – ami okozott is nekünk problémákat.

Önök többnyire ŐSI HAGYOMÁNYOKKAL, és KULTÚRÁKKAL RENDELKEZNEK, amelyek utat mutatnak valamiféle bölcsességhez, amelyekhez visszatalálhatnak. …

Azoknak, akik szeretik a Tao Te Ching-t:

“AZ EMBERT A FÖLD URALJA.” Mennyire nyilvánvaló ez? MIKOR GONDOLTUK, hogy minket AZÉRT HELYEZTEK IDE a Földre, HOGY URALKODJUNK ?

„Az embert a Föld uralja. A Földet a menny. A mennyet a Tao irányítja. A Tao önmagát.” (Tao = a kínai filozófiában az univerzum alapját képező abszolút elv)

Rubaiyatja Omar Kayyam
– ha netán a szúfi hagyomány a tiéd – ezt írja:

„Az anyagias vágyú embereket hajlamaik irányítják, és mint a hamu – vagy a hó a sivatag poros arcán egy-két óráig világít – és már nyomát sem találod.”

Újra vissza kell térni – a természettel összhangot teremtő – hagyományaitokhoz, amelyekhez tartoztok – csak találjátok meg a módját.

Buddha! Nagyszerű, mesés fickó.

„Vannak cselekedetek, és vannak következményeik is, de a személy, aki cselekszik – önmagában nem létezik. Mint egyén nem létezünk! Csak van egy megállapodás szerinti neve az elemek egy csoportjának.”

Mi az az “emberiség”, amelyet meg akarunk menteni? Érdemes megvédeni?

Azt a módot, AHOGY JELENLEG ÉLÜNK, ÉRDEMES MEGTARTANI ?

Tennünk kell valamit, mélyrehatóan gondolkodni erről.

A bölcsesség a nyugati világban természetesen nagyon ritka.

És ha előfordul, hogy valamilyen “drágakővel” találkozunk, akkor azok költők, és bolondok lesznek.

John Keats, a fickó, akit nagyon szeretek, és egy vers, amelynek a címe:

„Ha félek, hogy elveszem”

Ez az egyik …

Ez egyike azon kevés drágaköveknek, amelyet nyugatról választottam.

„…akkor a tágas világ partján állok egyedül, töprengek, és hírnév, szerelem a semmibe merül”

Újra vissza kell térnünk az Univerzumban betöltött helyünkhöz.

VISSZA KELL TÉRNÜNK AZ ALÁZAT, ÉS BÖLCSESSÉG IDŐSZAKÁHOZ, KÜLÖNBEN ELTŰNÜNK INNEN.

Köszönöm.

Klímaváltozási „KATASZTRÓFA-TÉNYFELTÁRÁS” – JOHN DOYLE

Category: UPFSI
Tags: Foresight (Jövőkutató) Csoport, termodinamikai katasztrófa