Mély szakadék tanítás és praxis között

Az osztrák Die Furche 2008/30. számában Johannes Huber nőgyógyász, a Bécsi Egyetem hormonspecialistája és a reprodukció kérdéseivel foglalkozó orvos-kutatója, egyszersmind teológiai doktor, aki az 1970-es években König bíboros titkára volt, annak az alapmeggyőződésének ad hangot, hogy a születésszabályozás mellett szóló érvek nem okvetlenül fejeznek ki hedonisztikus, élvezetelvű világképet.

„A II. Vatikánum és az utána következő évek szellemiségét az a lelkipásztori gond hatotta át, hogy a keresztények hogyan tanúskodhatnának hitükről a mindennapi élet valósága közepette egy addig nem tapasztalt sebességgel differenciálódó világban.” A bécsi püspöki palotában a König bíboros és segédpüspökei között zajló asztali beszélgetések egyre-másra ezt a kérdést járták körül. Közben többször szó esett a fogamzásgátlás problematikájáról is.

„A születésszabályozás orvostörténeti szempontból nem a hedonista világkép következménye, amint azt 1968 után – tévesen – az egyházi tudományosság számos képviselője is vélte, hanem humanista gyökerű érzelmi reflexből adódott. Egy amerikai nagyiparos felesége, Margaret Sanger a világban tett utazásai egyikén, a túlnépesedett Indonéziában elképzelhetetlen mértékű szegénységgel és gyermekhalandósággal szembesült. Elhatározta, hogy amilyen gyorsan csak lehet, tervet dolgoz ki a botrányos helyzet felszámolására. Ő kezdeményezte azt a kutatást, amely a hormonális fogamzásgátlás módszerének kifejlesztését célozta.”

Európában és az Egyesült Államokban a tabletta másfajta nehézség leküzdését szolgálta. A női emancipációja akkor vált lehetségessé, amikor a nő immár részt vehetett a döntésben arról, ami egyedül az ő felelősségét, idejét és fáradozását igényelte – ti. a terhességről és a kisgyermek neveléséről. Korábban ezt főként a férfi döntötte el, pár percnyi aktus során – a többit a nőre hagyva. A döntésben való részvétel jogának vitathatatlansága akár teológiailag is megalapozható; a tabletta kompromisszumos megoldás.

„A felebaráti szeretet parancsával más, a születésszabályozás mellett szóló érvek is összhangban vannak: ahol túl magas a születések száma, ott, főként a szociálisan hátrányos helyzetű családokban, nem szavatolható sem az anyagi ellátás, sem az oktatás, de a szülői gondoskodás megfelelő mértéke sem.

A születésszabályozást támogató jogos aggodalmak ellen felhozott érv: a kategorikus lemondás mindenről, ami beleszólhat az élet keletkezésébe, csak üggyel-bajjal, s nem is egyenesen vezethető le a kinyilatkoztatás forrásaiból, azaz a Bibliából és a hagyományból. Sokaknak azonban, akik nap mint nap lelkigondozókként kell együtt dolgozniuk emberekkel, főként az tűnt lehetetlennek, hogy e teológiai megfontolásokat elfogadtassák az érintett asszonyokkal, akiknek egész egyszerűen sem megfelelő lakóhelyük, sem pénzük nem volt további gyermekek vállalásához. Számos, a lelkipásztori munka terhét és hevét hordozó, rendszeresen a gyóntatószékben ülő papnak át kellett élnie, hogy hívő és gyakorló keresztények voltaképp nem tudnak mit kezdeni a fogamzásgátlás tilalmával. E pasztorális szakítópróba során tehát a végső döntést az ember belső középpontjára ruházták át: ahol egyedül van Istennel, és amelyet a II. Vatikáni Zsinat a „lelkiismeret” szavával jelöl. A lelkiismeret tekintélye pedig fölötte áll a törvénynek. Ez a lelkipásztori empátia hívta létre a – hasonlóan több más püspöki kar megnyilatkozásához – az osztrák püspökök „Mariatrosti nyilatkozatát”, amely mindazonáltal nagyrészt a vatikáni érvelés megértésére és elfogadására törekedett.

De honnét származik maga az érv, mely szerint a fogamzásgátlás összezavarja Isten tervét, s ezért a tablettát meg kell tiltani? A forrást azok a tudományos munkák jelentik, amelyeket egy fiatal teológus, Karol Wojtiła tett közzé Krakkóban, és amelyekben úgy mutatja be a fogamzásgátlást, mint az életadás isteni folyamatával összeegyeztethetetlen beavatkozást. Ugyanígy érvelt később pápaként is Donum vitae kezdetű enciklikájában az utódnemzéshez nyújtott segítség módozatai ellen. Wojtiła mint zsinati atya elérte, hogy a fogamzásgátlásról ne a zsinat szavazzon – ez esetben a tabletta kapott volna többséget –, hanem egy közvetlenül a pápának alárendelt bizottság, amelynek ő maga nemcsak bíborvörös, hanem szürke eminenciása is volt. „Wojtiłának elvben talán igaza lehetett: a keresztényeknek hihetetlenül fontos és messze tekintő feladata lett volna, hogy kérlelhetetlen védelmezői legyenek az életnek, az első pillanattól a halálig. Mindenesetre olyan faladat ez, amely e világon csak távlati célként érvényes posztulátum, és amely az ember létezés ellentmondásossága közepette ismételten helyt kell, hogy adjon a jóságnak és a toleranciának.”

Category: Korunk Galilei-esete
Tags: Margaret Sanger, születésszabályozás