1970 óta felére csökkent a tengerek és óceánok halpopulációja,[2] miközben a kétszeresére nőtt az emberiség létszáma. Milliárdok függenek a halászattól fehérjebevitelük miatt, és ahogy egyre több halpopuláció omlik össze, egyre többen fognak éhezni (és éhen halni).

Az szennyvízhálózat és az ipari mezőgazdaság miatt a nitrogén és a foszfor a szárazföldekről a tengerekbe és óceánokba vándorol. A nitrogént a levegőből kötjük meg, a foszfort pedig bányásszuk, ami végül a tengerekben és óceánokban halmozódik fel, megzavarva azok természetes anyagkörforgását. A partok közelében nagyobb esők után átmenetileg elszaporodnak az algák, amik elveszik a fényt a többi vízinövénytől. Aztán amikor elpusztulnak, a lebontó organizmusok felhasználják a vízben oldott oxigént, emiatt pedig megfulladnak a vízi állatok.

A mezőgazdasági termelés a szántáson és a műtrágyázáson alapul, a szármaradványokat pedig jellemzően lehordják a szántóföldekről. Mindez pusztítja a talajlakó organizmusokat, és hosszútávon kimeríti a talaj szervesanyag-tartalmát, így a táplálékuk is eltűnik. Emiatt a talajok műtrágya nélkül teljesen alkalmatlanná válnak termelésre, a talajszemcséket összetartó szervesanyag csökkenése miatt pedig a szél és az eső idővel elhordja azt (talajerózió).