– Jó napot, elakadtam a játékban.
– Önnek is jó napot! Melyik játékban?
– Az a valós idejű építkezős, nem azt hívtam?
– Azt, de melyikről van szó?
– A Föld-es.
– Rendben. Esetleg kapcsoljunk videóra, úgy láthatjuk egymást és könnyebb megmutatnom, ha valamit látnia kell.
– …
– Na, így már jobb.
– Uh! Maga gyönyörű!
– Ha látna élőben, ezt visszaszívná, de azért köszönöm. Egyúttal fel kell hívnom a figyelmét, hogy ez csak a munkaalakom, valójában férfi vagyok és csúnya.
– Nem baj. Így szép! Ez a ruha…
– Ugye nem azért hívott, hogy csajozzon egy pasival?
– Ja, elnézést, szóval a Föld-játék miatt. Szerintem valamit elrontottam.
– Értem. Hol tart?
– XXI. század eleje.
– Aha. Az elég gázos szakasz. Ötödik szint. Már melegük van, mi?
– Jaja, kezdenek megfőni.
– Okosan tette, hogy hívott. A legtöbb játékos itt bukik el, aztán kezdheti elölről, vagy átnyergel egy egyszerűbb játékra. Összefoglalná, hogy mi a helyzet?
– Persze. Azt vettem észre, hogy nagyjából mindenki hülye.
– Aha. Ezt azért egy kicsit árnyalni kell majd.
– Jó, de azért mégiscsak ez van. Akármit csinálok, lassan megfőnek a saját levükben. Eddig jól ment minden. Szépen fejlesztgettem, terjeszkedtem, kialakultak lassan számítógépes intelligenciák. Tökre azt hittem, hogy simán lépek a hatodik szintre, aztán kiderült, hogy hát… érti… hülyék.
– Nem mind az, nagyon sok okos szereplő is van.
– Igen, persze. Egy vagyonnyi kreditet öltem bele a tudományba, de akkor is… ezek közösen… egy csorda. Csinálhatok bármit, nem is reagálnak! Tegnap este dühömben majdnem reseteltem ez egészet, de nem vagyok hajlandó kidobni három hónapnyi vesződséget, hogy elölről kezdjem, mint egy amatőr.
– Nagyon helyes! A csorda hasonlat egész jó. Nyilván még nem jött rá, hiszen eddig nem tartott ott, hogy minél többen vannak a játéktérben, annál inkább működik a nagy számok törvénye. Egy tömeg együtt annyira okos, mint a benne élő legátlagosabb intelligenciájú tag. A valódi játék most kezdődik.
– Értem, és segít nekem?
– Hogyne! Azért látszom jó nőnek és ülök itt napi tikkasztó négy órán át, hogy ha elakad valaki, segítsek.
– Ön tényleg jó nő. A haja… természetes?
– A hajam nem létezik. Mármint létezik, de csak az ön szemei számára, de ne térjünk el a témától! Szóval, amikor befizetett a játékra, engem is megvett. Fura, hogy ehhez képest egészen kevesen kérnek segítséget. Hja, a büszkeség mindenek előtt van! Viszont ön ki fog lábalni ebből és átjut a hatosra, ezt le merem fogadni.
– Kösz! Majd nem mondom el a haveroknak, hogy segített.
– Nyilván. Én biztos nem fogom elárulni. Szóval a megoldások. Ön mire jutott?
– Hát nem is tudom. Azt hiszem, semmire. Ezek akkor is vágják a fákat, ha bármit teszek, mérgezik a levegőt, öntik a műanyagot az óceánba, irtják az állatokat. Ilyesmi. Hülyék. Várjon, megnézem… igen, körülbelül 50-60 évük van hátra, de nem állnak le. Ha ez így megy, estére nincs mivel játszanom. Mi ez, valami kollektív őrület?
– Ön nyilván nem vette még észre a játék alatt, de a helyzet az, hogy ott mindig is így mentek a dolgok. A Föld játéknak éppen ez a bája és nehézsége. Azért nem tűnt fel önnek, mert az emberek közös viselkedésének eddig a pontig nem volt közös, mindenre kiható eredménye. Most viszont, hogy sokan vannak és elég fejlettek, van.
– Milyen közös viselkedésről van szó? Én biztos, hogy nem állítottam be kollektív tudatot a játékba. Kifejezetten irtózom ezektől az ezós dolgoktól. Akkor Avatárt játszottam volna, mint a csajok. Egyébként képzelje el, az én kis Földemen megcsinálták az Avatárt mozifilmnek. Egészen megijedtem, hogy hibás a programom.
– Sokszor vannak misztikus áthallások. Meglepődne, hogy a társadalom-játékok milyen egyszerű törvények szerint zajlanak.
– Mindegy. Szóval nálam eddig nem volt közös tudat, meg egymásra csatlakozunk, meg a Föld lelke szenved, meg ilyen marhaságok.
– Nem is erről beszélek. A közös viselkedés nem más, mint a szereplők egyéni viselkedésének eredője. Mindenki más felé akar menni, és ezért arra mennek, amerre senki nem akar. Vicces jelenség. Önnek most tűnik fel, hogy együtt olyanok, mint a birkák. És ez így is van. Együtt futnak a szakadék felé.
– Na, ez az! Tényleg ezt csinálják. Ugye nem kell resetelnem?
– Dehogy kell! Elég, ha megérti a következőt. Minden tag a játéktérben önző. Hogy is hívják ott a nod-okat?
– Ember.
– Ja, tényleg! Szóval minden ember önző a maga kis játékában. Az élet maga önző, ez az alaptulajdonsága. Mindenki a saját érdekeit nézi. Mindig jobbat akar magának, ezért él és ezért tesz bármit is.
– Azért ez kicsit durva!
– Durva, nem durva, ez van. Jelen pillanatban a maga kis Földjén mindenki magának kapargatja a gesztenyét, és így együtt futnak tudatlanul a sütőbe.
– Nem, ez nem igaz. Egy csomó kapcsolódás van. Szeretik egymást, ilyesmi. Nem vagyok ezós, de azért ezek néha egészen érzékeny lények. Volt hangyafarmom, ott nem volt ilyen.
– Persze hogy szeretik egymást. Ki mondta, hogy nem? Na, figyeljen ide! Én elmagyarázom, maga megérti, és onnan egyszerű lesz.
– Szuper.
– Tehát arról van szó, hogy az ember alapösztöne, hogy jól érezze magát. Táplálkozni akar, szaporodni, olyan élményeket szerezni, amik jóleső érzéssel töltik el. Boldog akar lenni. Eddig oké?
– Eddig oké.
– Ezt pedig az alapján csinálják, amilyen információt kaptak a világról. Ez is oké?
– Nem teljesen.
– Jó. Maga szereti a fagyit?
– Naná!
– Honnan tudja?
– Már ettem korábban.
– Na, ezek a hogyishívjákok…
– Emberek.
– …emberek is így vannak vele. Információkat kapnak a világból és azt használják, amitől jól érzik magukat. Azért ülnek kocsiba, mert az kellemes, azért esznek annyit, mert az kellemes, azért szaporodnak, mert az kellemes, és a többi…
– De szeretik egymást. Időnként meglepően önfeláldozók.
– Hogyne. Azokat szeretik, akikről információik vannak. Szeretik a kölykeiket…
– Ők gyereknek nevezik.
–… a gyerekeiket, mert ismerik őket, van róluk információjuk, mégpedig pozitív. Szeretik a barátaikat, mert pozitív információjuk van róluk, a hazájukat, vagy mások hazáját, mert pozitív információjuk van ezekről. Ezért olyan dolgokat tesznek, amiktől maguknak, a gyereküknek, a barátaiknak, az országuknak, a rasszuknak… ugye vannak ott rasszok?
– Jaja, főleg pigmentáció.
– Na, tessék! Akkor jót tesznek olyanokkal is, akikkel azonos a színük. Mindezt azért, mert jót akarnak saját maguknak. Megvédik például az országukat, mert azzal magukat, vagy tágabban vett magukat védik. Viszont olyan dolgot nem tesznek, amitől ők, illetve azok, akikről pozitív információik vannak, kárt szenvednek vagy fájdalmat tapasztalnak. Ezért van az, hogy le se sz…, már bocsánat, sajnálják azt, akiről nem tudnak semmit. Amiről nem tudnak, az nem érdekli őket, ami nem okoz nekik jót, az nem érdekli őket.
– Ez nem magyarázza meg, hogy miért mennek együtt a sütőbe.
– Dehogynem! Ez magyarázza meg igazán. Minden az információn múlik. Amíg nem tudják, hogy a sütő ajtajában állnak, addig menni fognak, mert a tömeg arra megy, amerre a legátlagosabb tagja megy, és minél nagyobb a tömeg, annál megállíthatatlanabb a lendület. Márpedig az önzés mindenkit egy felé visz: autó, gyárak, étel, műanyag, széndioxid…
– Aha! De figyeljen! Én egy rakat kreditet tettem a tudományba. Én azt hittem, hogy ezzel megúszom a resetet.
– Azzal nem. Mert nem vette figyelembe az ember alapjellemét: az önzést.
– Aha. Nem értem.
– Minden ember önző, függetlenül a rangjától, beosztásától, társadalmi pozíciójától. És minden ember ezért pontosan úgy cselekszik, mint a másik. Magának jobbat akar, és persze azoknak, akiket szeret, tehát akikről pozitív információja van. Akikről nincs információja, azokkal nem törődik. Önmagát ismeri legjobban, ezért azzal törődik a leginkább, ismeri a szeretteit, azokkal is törődik, néha pont olyan lelkesedéssel, mintha saját maga volna, ismeri a társadalmát, azokkal is törődik, de minél kevesebb információja van valamiről, annál kevésbé törődik azzal.
– És a vezetők? Ezek már egy ideje, vagyis majdnem a játék kezdete óta vezetőket keresnek maguknak. Nagyon izgis! Ezért kezdtem el a Földdel játszani.
– A vezetők is emberek, és ők is önzők. Amíg tehetik, elsőként maguknak tesznek jót, és azoknak, akiket ismernek, aztán jönnek a kevésbé ismert többiek, pont, mint bárki más.
– Jó, de a tudósok…
– Ők is emberek, ők is önzők.
– Akkor ennyi! Már nem hiszem, hogy ezen változtathatnék. Szerintem a keretprogram nem engedi ezt az önző dolgot átírni.
– Nem is. A megoldás máshol van. Nyugodjon meg!
– Maga tényleg gyönyörű!
– Figyeljen már! Az információn múlik minden. A helyzet az, hogy akkor tud a hatos szintre lépni ebben a játékban és megúszni a sütőt, ha megfelelő információval látja el a nod-okat, hogy is… ja, az embereket.
– Nem értem…
– Az önzést nem változtathatja meg, de az információ mennyiségét igen. Adjon nekik annyi információt, hogy faj szintjén is tudatosan önzők legyenek. Eleget ahhoz, hogy egy ember az emberiséggel is azonosíthassa önmagát.
– Kezdek elveszni, de azt hiszem, szerelmes lettem.
– Koncentráljon! Az emberek nagy hazudozók, de azért többnyire tisztában vannak azzal, hogy életük fő célja a boldogság. Ezért megtesznek bármit. Hogy kinek mi a boldogság, az már más tészta. Tehát az ember a boldogságáért cselekszik, egy közösség is a boldogságáért cselekszik, azért, hogy a tagjai egyenként is boldogok legyenek. Gondolom, van az ön játékában is háború.
– Van ám! Hatalmas háborúk. Durva, nagyon izgis.
– Na, azok éppen azért vannak, mert az emberek közösségként is önzők. Az én közösségem a tied ellen a boldogságért. Egy háború sokat lendít az összefogáson. Most jön a lényeg. A helyzet az, hogy globálisan még nem önzők az emberek a maga Földjén. Az egyéni és közösségi önzőségeik szabnak nekik irányt, ami jelen esetben egyenesen a sütőbe vezet. A globális önzőség még nem tudatos, ezért az egyéni önzés most halálos irányba visz mindenkit.
– Mi ez itt, szociológiai kurzus? Nem tudtam, hogy diploma kell a hatodik szinthez. Ez csak egy játék! Hölgyem, vagyis uram, nem tudom követni.
– Ugyan már! Egyszerű: a maga kis játékában szereplő embereknek nem tűnt még fel, hogy ha nem lesznek közösen önzők, ha nem lépnek fel együtt a helyzet megoldására, akkor az minden egyes nod-nak, bocs, embernek rossz lesz. Az önzés egyetemes szinten még nem tudatos. A dolgokat még mindig az egyéni és a kis közösségek önzése irányítja. Ha a hatos szintre akar jutni, akkor nincs más dolga, mint információval ellátni őket, vagy rájuk küldeni a marslakókat, akkor rögtön lesz közös emberiség-tudat.
– Nálam nincsenek marslakók.
– Tudom, az a tizenegyes szint, szóval marad az információ. Csak adagolni kell.
– Aha. Ez jól hangzik.
– Ugye?
– De nem működik.
– Miért nem?
– Mert próbáltam. A tudósaim pofáját ennél nagyobbra nem tudom kinyitni. Mégsem történik semmi.
– A tudósai elenyészően kevesen vannak. Figyeljen ide, most jön a lényeg. Rögzíti a beszélgetést?
– Aha!
– Remek. Majd nézze vissza, ha elbizonytalanodik. Az információ olyan, mint egy vírus. Úgy is terjed. Nod-ról nod-ra, emberről emberre. Ha gyenge és kevés, akkor hamar elhal. Ahhoz, hogy egy vírus megfertőzzön egy közösséget, sok emberre van szükség, akik egymásnak adják át azt, egymást fertőzik. Ha csak néhány ember kapja el, akkor nem lesz belőle járvány, az információ elhal, vagy lassú lesz. Ha biztosan meg akar fertőzni egy közösséget, akkor oltson be sok embert vele és várjon! Minden mennyiség és idő kérdése. Ha elég információt dob be egy közösségbe, akkor idővel mindenki tudni fog róla. De idő kell hozzá, és mennyiség kell hozzá. Minél nagyobb mennyiségű információt ereszt szélnek, annál gyorsabban fertőződik meg mindenki. Ez a teendő. Dobja bele a maga kis társadalmába, hogy egy sütő felé rohannak és idővel mindenki ezt fogja bégetni. És mikor mindenki ezt bégeti, hirtelen öntudatára ébred a nyáj, mert egyébként egyetlen tagja sem szeretne élve elégni. Ez lesz a globális tudatos önzés pillanata, amikor a maga kis földi társadalma más irányt vesz. Amikor rádöbben az egyén, hogy közösségként merre halad, amikor az egyén és a kis csoportok önzése beleolvad a globális, közös, tudatos önzésbe. Ehhez pedig nem kell más, mint információ. Minél több, minél gyorsabban. Ne feledje, az emberek egymásnak adják át azt, mint a vírust. Amíg nincs meg a kritikus mennyiség, addig nincs közös cselekvés.
– Úgy beszél, mint valami vegyész.
– Szokott sütni?
– Néha.
– Akkor biztos vert már fel habot. Egy ideig nem történik semmi, csak kétségbeesetten csapkod a habverővel, aztán hirtelen hopp, keményedni kezd a tojásfehérje. Minél erősebben csapkod, és minél több csapást mér az üstben lötyögő lére, annál gyorsabban lesz belőle hab. És ne hazudjon magának, minden egyes csapás számít. Az egyébként önmagában jelentéktelen kis csapások miatt sikerül a végén. Míg nem csapott eleget, addig nem lesz hab. Minden egyes ember egymásnak adott információja növeli az információ tömegét, amiből végül váratlanul általános információ válik. Szóval üljön le szépen a gép elé, és egy kis kreditért minél nagyobb és gyorsabb csapásokkal adagolja be az információt a maga kis társadalmába! Ne aggódjon, a vírusa hamarosan olyan emberekhez is eljut, akik aztán igazi vírusgazdák lesznek. Politikusokhoz, gazdagokhoz, akik ugyanolyan önző birkák, mint az átlag, akik eddig el sem tudták képzeli, hogy ők és a kölykeik is megsülhetnek. De ha mindenki ezt bégeti majd körülöttük, akkor bizony ők tízszer olyan hangosan kiabálnak majd a végén. És nem feledve önzésüket, hirtelen megoldásokkal szolgálnak majd.
– Magácska nagyon szimbolikus.
– Hát nem. Ebben semmi szimbolizmus nincs, ezek tények, de kedves, ahogy udvarol. Na, gyerünk, terjesszen szét egy kis tudatos globális önzés vírust!
– Oké. Hogyan?
– Mit hogyan?
– Hogyan adagoljam? Melyik gomb?
– Ja! A kezelőfelületen? Jobboldalt lent vannak az erőforrások.
– Aha…
– Kék ikon.
– Aha…
– Jobb gomb valamelyik emberre, ott a csúszka, húzza jobbra!
– Aha…
– Na, akkor jó játékot! Irány a hatodik szint!
– Köszi! … Tényleg pasi élőben?
– Az vagyok. És csúnya is. Nem akar látni.

Forrás: Varga Lóránt – https://facebook.com/naplorant

Korábban:
Szülőgyógyszer 2030
Világ kórház 2019
Klímajáték-felnőtteknek
Jó tanács nyárra
Zöld-program 2051
A tanár 2089
Nyugdíj 2048
Házassági tanácsadó 2066
Családtervezés 2080
Kvóta 2053
Az a helyzet, hogy esett a hó… (csökkentsük a föld lakosságát… )