COVID-19 vakcinák itthon

Nem is Magyarországon élnénk, ha egészségügyben dolgozó emberek, akiket munkakörükből azért rúgnak ki, mert táppénzen betegszabadságukat töltve posztolgatnak a tengerpartról, ma mártírként ünnepeltetik magukat, mondván, hogy munkahelyüket nem is a táppénzcsalás, hanem amiatt veszítették el, hogy a kormány keleti vakcinabeszerzéseivel szembe menve ők azért harcoltak, hogy az embereket – köztük a fiatalokat – ne a hagyományos védőoltásokkal, hanem a COVID-19 megbetegedés legsúlyosabb következményét, azaz a thrombogén tüskefehérje vérben történő megjelenését is felvonultató mRNS oltásokkal oltsák.

Mindeközben a szakmailag jóval fejlettebb nyugaton, ahol a COVID által felkavart modernkori boszorkányüldözés ellenére sem halt ki a tudományos szakemberek racionális párbeszéde, a szakemberek immár racionális alapokra helyezik a COVID-19 vakcinák itthon csak összeesküvés elméletnek nevezett mellékhatásait.

Már sokszor leírtam, hogy a COVID-19 legsúlyosabb, egyben igen jól körvonalazható embercsoportokban – azaz a sérült, kiszáradt nyálkahártyával rendelkező idősekben – kialakuló következménye, hogy a SARS-CoV-2 vírus, áttörve a légutakon a vérbe jut és ott, a tüskefehérjéken lévő heparin-kötőhelynek következtében vérrögöket indukál. Az így kialakult vérrögök a tüdő vérellátását akadályozva csökkentik a gázcserét, súlyos oxigénellátási zavarokat, végső soron pedig légzési elégtelenséget okoznak. Mindezt a vírusrészecskéket tartalmazó nyákot az alsó légutakba juttató mechanikus lélegeztetés csak súlyosbítja. A keringésbe jutott vírus tüskefehérjéje által indukált vérrögképződés azonban az olyan véralvadásgátlókkal, mint az évtizedek óta alkalmazott heparin, hatékonyan gátolható. Izraeli kutatók pedig azt is leírták, hogy a SARS-CoV-2 fertőzés legveszélyesebb szakaszában az emberi szervezetben 1-től 100 milliárd SARS-CoV-2 részecske található. Tekintettel azonban, hogy az egészséges emberek nyálkahártyáját egy, a vírusokat csapdába ejtő viszkózus nyákréteg borítja, a szervezetbe jutó SARS-CoV-2 leginkább a felső légutak nyálkahártyáján ragad és ott okoz gyulladással kísért fertőzést. Ezzel szemben a deltoid izomba juttatott többtízmilliárdnyi nanorészecske, bennük a vérben trombózist okozó tüskefehérje genetikai kódjával, a szervezet számos helyére képesek eljuttatni az mRNS-t, tüskefehérje termelésre bírva a szervezet számos sejtcsoportját. Aminek vége a tüskefehérje megjelenése a keringésben. Nézzük, erről mit ír a Trends in Molecular Medicine (ld. az alábbi ábrát – link buff.ly/3d7lx9N (PDF)):

(A) A COVID-19 kockázata jelentősen növekszik az életkorral és a már meglévő társbetegségekkel, míg az egészséges felnőtteket nagyrészt elkerüli a súlyos COVID-19. A SARS-CoV-2 egy légúti vírus, és tünetmentes fertőzés vagy enyhe COVID-19 esetén a veleszületett és adaptív immunitás hatékonyan feltartóztatja a SARS-CoV-2-t a felső légutakban, megakadályozva a vírus szisztémás terjedését. Vírusantigén a keringésben történő megjelenése súlyos COVID-19 alatt következhet be.
(B) A deltoid izomban végzett vakcinázás robusztus és tartós anti-SARS-CoV-2 spike (S) fehérje szisztémás immunválaszt vált ki betegség hiányában; azonban az intramuszkuláris vakcina beadása nem feltétlenül aktiválja optimálisan a helyi nyálkahártya-válaszokat, így korlátozott védelmet nyújt (a kívánatoshoz képest) a fertőzés fő helyén (azaz a légúti nyálkahártyán). Tekintettel arra, hogy az mRNS-t tartalmazó nanorészecskék egyéb szövetek mellett a májba is eljutnak, így a tüskefehérje bekerül a keringésbe (pl. a májvénán keresztül), és szisztémásan eloszlik. A COVID-19 mRNS-vakcinák mRNS-tartalmú lipid nanorészecskéinek szisztémás eloszlása meglehetősen elhanyagolhatónak számított 2021 közepéig-végéig, amikor is az első jelentések kimutatták az tüskefehérje megjelenését a védőoltásban részesülők keringésében (https://bit.ly/3UaIVn9 (PDF)).

A közelmúltbeli eredmények pedig azt mutatják, hogy a nyirokcsomókban vakcina-mRNS, a nyirokcsomókban és a vérben pedig tüskefehérje található, a SARS-CoV-2 mRNS-oltást követő 2. hónapig (https://bit.ly/3U9gPZH (PDF)).

Szerző: Letoha Tamás


Dr. Letoha Tamás MD, PhD
kutatóorvos | ügyvezető
Pharmacoidea Kft. | pharmacoidea.eu