Immunitás a COVID ellen

A COVID elleni immunitás évekig tart és már a járvány kezdetén rendelkeztünk elemeivel.

Ez a Science-ben (2021. január 6-án) megjelent tanulmány azt mutatja be, hogy az immunvédekezés számtalan immunológiai komponens és folyamat (antitestek, B sejtek, CD4+T sejtek, CD8+ T sejtek) függvénye, nem csupán a képződő antitestek és azok jelenléte hozza létre. A SARS CoV 1 elleni immunmemóriát 17 évvel a fertőzés után is ki lehetett mutatni a fertőzésből felgyógyult alanyokból. Mindenesetre 6-8 hónappal a fertőzés után a SARS CoV 2 elleni immunitás elemei – kétségtelenül különböző kinetikával – fellelhetők a páciensben a Science tanulmány alapján. Teljesen hasonló mechanizmus ez, mint a hepatitis B fertőzést követően tett megfigyelés, amikor is a hiányzó ellenanyagok nélkül is védett a fertőzéssel szemben az illető (Lásd alább P. Van Damme és M.M. Rosado tanulmányát). Igy nyer értelmet a Thübingeni kutatás, amely hónapokkal ezelőtt bizonyította, hogy a SARS CoV 2 elleni T sejt immunitás már évekkel korábban (2007-2019 között) megvolt a vizsgált mintákban.

A T sejtes immunitás akár 6 hónapig is fennáll, írták le Ramsay és munkatársai egy angliai vizsgálat nyomán.

Valójában tehát sem a védőoltásra nincs szükség, sem karantén, sem maszkhordás, sem lockdown nem segíti a szervezetünk valós védekezését, hiszen a védekezés hosszú távon, évekig így is úgy is megmarad. A hasonló koronavírusokra robosztus keresztimmunitás alakul ki, sőt ez az ellenállóképesség hosszú évek, akár évtizedek óta megvan a lakosságban a mostani SARS CoV 2 vírus ellen.

További fontos irodalom

P. Van Damme, K. Van Herck, A review of the long-term protection after hepatitis A and B vaccination.Travel Med. Infect. Dis. 5, 79–84 (2007). doi:10.1016/j.tmaid.2006.04.004pmid:17298912

M. M. Rosado, M. Scarsella, E. Pandolfi, S. Cascioli, E. Giorda, P. Chionne, E. Madonne, F. Gesualdo, M.Romano, C. M. Ausiello, M. Rapicetta, A. R. Zanetti, A. Tozzi, R. Carsetti , Switched memory B cells maintain specific memory independently of serum antibodies: The hepatitis B example. Eur. J. Immunol. 41, 1800–1808 (2011)

Dr. Tamasi József