Peres ügyek az ember okozta katasztrófáról

Arra gondoltam, hogy készítek egy összefoglaló posztot a legfontosabb peres ügyekről, mivel úgy látom, hogy rengeteg megtévesztő hír kering a neten és egyes régebbi hírek újra és újra szenzációs új hírként vannak tálalva.

Kezdeném a sokat emlegetett 2. Nürnbergi Perrel: Ilyen per még NINCSEN. Ezeket a pereket egy Ralf Ludwig ügyvéd által létrehozott központban szándékoznak előkészíteni. A központot 2021 májusban alapították.
“Az elmúlt 15 hónap minden szenvedésének okai az intézkedések. A tények és számok az asztalon vannak. Politikusaink (nárcisztikus tudósok, arrogáns médiumok és egy megfélemlített társadalom támogatásával) az egészség nevében a második világháború óta a legnagyobb katasztrófát hajtották végre.” /Ralf Ludwig/

“Megalapítottam a központot a korona intézkedések által megvalósult emberiség elleni bűncselekmények feldolgozása, kivizsgálása és üldözése érdekében. E központban fogjuk az eseményeket:
– fegdolgozni
– dokumentálni
– kivizsgálni
– vádat emelni a nemzetközi bíróságokon
Ennek az ember okozta katasztrófának tanulságként kell szolgálni mindannyiunk számára. Ennek vagy hasonlónak soha nem szabad megismételődni.” /Ralf Ludwig/
https://mutigmacher.org/zentrum-fu%CC%88r-aufarbeitung…/

DR. FÜLLMICH NEVÉHEZ FŰZŐDŐ PEREK

1. Dr. Füllmich legfontosabb németországi pere, melyben Dr. Wodarg a felperes, 2020. 11.23-án lett benyújtva egy berlini bíróságra. Ez a per a Volksverpetzer nevű Factencheckerek két konkrét munkatársa ellen irányul és indirekt módon a PCR teszt alkalmatlanságának bebizonyítására. A per első tárgyalása 2021. november 8.-ra van kitűzve.
https://corona-ausschuss.de/…/Klage-LG-Berlin-231120…

2. A kanadai csoportos per, melyhez különböző országokból vállalkozók csatlakozhatnak, ugyancsak a PCR tesztet támadja. Ez egy kártérítéses per, ahol a vállalkozók a bezárások miatt kártérítés megfizetését akarják elérni. Ebben a perben Dr. Füllmich közvetítő szerepet tölt be, az ügyet a kanadai ügyvéd Michael Swinwood viszi. Ez a per 2021 januárban lett beadva, februárban elutasította a bíróság és ez ellen áprilisban fellebbezést nyújtottak be.
https://ourgreaterdestiny.org/…/international-class…/

3. A kanadai csoportos pert tervezik kibővíteni egy másik, a gyerekek sérelmeit magába foglaló perrel.

4. Dr. Füllmich másik pere egy kártérítési per, melyben a Green Mango karaokebár tulajdonosa Nils Roth a felperes és a per Drosten ellen lett benyújtva 2020 december 15-én. Nincsen információ arról, hogy hol tart az ügy.
https://schallundwort.de/erste-schadensersatzklage-gegen…/

5. Dr. Füllmich nemrég említett egy pert, ahol ugyancsak egy vállalkozót képvisel és a per az RKI vezetője Lothar Wieler ellen lett benyújtva. Ezt a pert elutasította a bíróság.
Valószínű, hogy számtalan kisebb ügye is van, ugyanis a vizsgálóbizottságban végzett munkáját a rendes ügyvédi munkája mellett végzi.

EGYÉB FONTOS PEREK
1. Dr. Renate Holzeisen feljelentései az Európai Bizottság ellen az oltóanyagok engedélyezése miatt. Ezekhez a perekhez olyan egészségügyi dolgozók csatlakozhatnak, akiket kényszerítettek az oltásra.
Feljelentés a Biontech engedélyezése miatt (2021. február 21.)
https://drive.google.com/…/1DHx26t4uWIQdkav7Kwc…/view…

Feljelentés AstraZeneca engedélyezése miatt (2021. március 29.)
https://drive.google.com/…/1TJGzgVDhXyt9YiixNH…/view…

Feljelentés Moderna engedélyezése miatt (2021.május 5 .)
https://drive.google.com/…/1ZELFtKA…/view…

2. Az első német emberi jogi panaszt a korona-intézkedések ellen a Straßbourgi Emberjogi Bíróságra Uwe Lipinski ügyvéd nyújtotta be 2020 december 23-án.
https://www.impfkritik.de/pressespiegel/2021010501.html…

3. Daniela Prousa pszichológus ugyancsak feljelentést tett az Európai Emberjogi Bíróságon a gyermekek maszkviselése, pszichés kínzása, az emberi méltóság megsértése miatt. Ez a feljelentés a német kormány, bajor kormány és az RKI ellen irányul. Egyidejűleg indította a hagyományos és a sürgősségi eljárást 2021 márciusában. A sürgősségi eljárást elutasították, a másik folyamatban van.
https://mooncity.de/…/klage-vorm-europaeischen…/

4. Sarah Luzia Hassel-Reusing emberi jogvédő 2021. március 8-án nyújtott be emberi jogi panaszt az ENSZ Emberi Jogok Tanácsánál az mRNA oltóanyagokkal végzett emberkísérletek miatt.
https://unser-politikblog.blogspot.com/…/menschenrechts…

5. Dr. Markus Kühbacher kémikus, tudományos témákban elkövetett csalásra specializálódott szakértő 2020. december 2-án nyújtott be feljelentést a Stuttgarti Bíróságon Christian Drosten ellen, mivel Drosten doktori disszertációja 2003 óta nem volt egyetlen egyetemi archívumban, sőt a doktori munkák online katalógusában sem megtalálható és minden jel arra utal, hogy a korona PCR teszt feltalálója nem jogosult a doktori cím viselésére. Az első tárgyalás 2021. július 29-én lesz.

Biró Éva | 2021. május 24.