Civilizáció

A “Föld fekete doboza”

Épül a “fekete doboz”, amely a világot felelősségre vonja az éghajlati válságért.

 

A már megvalósult és a Spitzbergákon (Svalbard-szigetek) létrehozott földrengés- és atombiztos “ítéletnapi tárolóban” (Svalbard Global Seed Vault) mínusz 18 Celsius-fokon akár 1000 éven át megőrizhető az ott elhelyezett 4,5 millió vetőmagminta. Ez a bank már egymillió különböző fajtát tartalmaz, a világ szinte minden országából arra az esetre, ha lenne majd kiknek újrakezdeni.

2022-ben pedig egy “elpusztíthatatlan” fekete doboz építéséhez kezdenek hozzá (nyilván tervezett elavulás nélkül 🙂 – a szerk.), amely az emberiség éghajlatváltozással kapcsolatos válságkezelésének rögzítésével a világot teszi felelőssé a Föld jövőjéért.

A “Föld fekete doboza” egy önműködő adattároló eszköz lesz, amelyet Tasmánia távoli nyugati partvidékén építenek, és amelyet először egy ausztrál kreatív ügynökség dolgozott ki.

A Tasmániai Egyetem is részt vesz a projektben, amelyet egy repülőgép fedélzeti adatrögzítője ihletett.

“A Föld Fekete Doboza egy olyan szerkezet és eszköz, mely rögzít minden lépést, amelyet az emberiség tesz a közelgő klímakatasztrófa irányába vagy az ellenében” – jelentette ki Jim Curtis ötletgazda, a Clemenger BBDO kreatív igazgatója.

A projektre azután került sor, hogy novemberben Glasgowban az ENSZ éghajlati tárgyalásai olyan megállapodással értek véget, amely éppenhogy életben tartotta a reményt, hogy a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fokos határértékre korlátozódik.

Rampasek, László A.
Forrás: INDEPENDENT

rampi

Recent Posts

Hogy ízlik az ‘ingyen ebéd’?

„Nincsen ingyen ebéd.” – így szól a közgazdaságtan klasszikus tétele: egy, a jelenben meg nem…

9 perc ago

Szén-dioxid kibocsátás és oxigénkoncentráció

Hogyan hat a jövőbeni felmelegedés és CO2-kibocsátás az oxigénkoncentrációra? Az oxigénszint csökken a fosszilis tüzelőanyagok…

4 nap ago

A ‘fenntartható’ nem fenntartható: az ESG talpraállítása

A “fenntartható” szó exponenciális sebességgel szaporodik, hamarosan már minden mondatban szerepelni fog, akár többször is. Viszont…

1 hét ago

*** Extrém FIGYELMEZTETÉS ***

Vörös riasztás: A bolygó veszélyben ! A jelentésből kiderül, hogy 2023 volt az eddigi legmelegebb…

2 hét ago

Éghajlatváltozás és az egyre nagyobb szerepű karbonsemlegesség

Az éghajlatváltozás a világgazdaság iparosodásának nem szándékolt következménye. Az emberi tevékenység nagy mennyiségű CO2-t és…

3 hét ago

A túlnépesedés még mindig óriási probléma

A túlnépesedés még mindig óriási probléma: interjú Jane O'Sullivannal. Februárban interjút készítettem Chris Bystroff biokémikussal,…

4 hét ago