Éghajlatváltozás és az egyre nagyobb szerepű karbonsemlegesség

Az éghajlatváltozás a világgazdaság iparosodásának nem szándékolt következménye.

Az emberi tevékenység nagy mennyiségű CO₂-t és más üvegházhatású gázokat juttatott a légkörbe, ami globális hőmérséklet emelkedéséhez vezetett, ez mára már vitathatatlan.

A bolygó átlagosan 1,60°C-kal haladta meg az 1850-1900-as iparosodás előtti alapértéket az elmúlt 365 napban.

Ennek a ténynek a tudományos felismerése azonban eddig nem vezetett a kibocsátáscsökkentés iránti elkötelezettséghez a politikában, amely elegendő lenne a további globális felmelegedés megállításához. Ennek eredményeképpen a közgazdászok feladata az éghajlatváltozás gazdasági költségeinek értékelése és az ezek kezelésére irányuló szakpolitikák kidolgozása. Ezek az értékelések alapvető fontosságúak: a világ nem kezdhet bele a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló ambiciózus erőfeszítésekbe, ha nem vagyunk kellően biztosak abban, hogy az intézkedések haszna meghaladja a költségeket.

Az éghajlatváltozás gazdasági hatásának értékelése nehéz feladat. Először is, ott van a természettudomány. A szén-dioxid-kibocsátás okozta globális és helyi hőmérsékleti változásokhoz kapcsoló modellek könnyen hozzáférhetőek, de számos más fizikai hatás, például a tengerszint emelkedése, a szélsőséges időjárási események vagy az éghajlati rendszer nemlinearitásának feltérképezése már sokkal összetettebb. Bár e hatások megértése gyorsan javul, amint azt az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) közelmúltbeli jelentése is mutatja, még mindig nincsenek olyan jó, készen kapható modellek, amelyeket könnyen be tudnának illeszteni a gazdasági elemzésekbe.

Másodszor, az éghajlatváltozás viszonylag lassan fejlődik, inkább évtizedek és évszázadok, mint hónapok és évek alatt bontakozik ki. Míg az antropogén eredetű hőmérséklet-változás már most is hatással van a mai valóságunkra, addig a károsabb hatások közül sok csak a távolabbi jövőben lesz érezhető. A távolabbi jövőbeni melegebb hőmérséklet következményeinek értékeléséhez dinamikus modellekre van szükség, amint azt William Nordhaus úttörő munkája óta felismerték.

Ezek az elhúzódó hatások korlátozzák az összevont tapasztalatokon alapuló tanulmányok hasznosságát, mivel azt feltételezi, hogy a jelenlegi adatok vagy tendenciák folytatódni fognak a jövőben, és ezen alapulva próbálja megjósolni, hogy mi fog történni majd. Ez nem kívánatos, és nem ismeri el az embereknek a változó körülményekre való reagálási, válaszadási és alkalmazkodási képességét. Azok a kritikák – miszerint a gazdaságpolitika eredményeire vonatkozó történelmi adatok nem használhatók fel a jövőbeli politika következményeinek pontos előrejelzésére, mivel az emberek viselkedési reakciói is változnak az idő múlásával – elgondolkodtatóak.

Harmadszor, a CO₂-kibocsátás globális külső hatás, amelynek helyi gazdasági hatása is van. Mivel a CO₂ gyorsan keveredik a légkörben, a bolygó bármely pontjáról származó kibocsátás hőmérséklet változásához vezet az egész világon. Következésképpen az éghajlatváltozás gazdasági hatásának értékelésére tett kísérleteknek globális jellegűnek kell lenniük. Ugyanakkor a világgazdaság különböző részeiből összegyűjtött dinamikus modell nem elegendő, ha figyelmen kívül hagyja a területi sokféleséget. Hogyan vitathatjuk meg a part menti áradások hatását anélkül, hogy felismernénk a Miami és Dallas közötti különbséget, vagy hogy figyelembe vennénk, hogy az emberek a belföldre vagy külföldre költözhetnek a belvíz elől? És hogyan értékelhetjük a globális hőmérséklet 1°C-os emelkedésének költségeit anélkül, hogy felismernénk, hogy ez a legészakibb szélességi körökben több mint 2°C-os emelkedést eredményez, de egyes egyenlítői régiókban csak 0,5°C-os emelkedést? Ami talán még fontosabb, hogyan tudnánk átfogó értékelést végezni, ha figyelmen kívül hagyjuk azt a tényt, hogy a magasabb hőmérsékletnek nagyon eltérő gazdasági hatásai lesznek a világ leghidegebb és legmelegebb területein? Ennek a területi sokféleségnek a felismerése elengedhetetlen nemcsak az éghajlatváltozás összesített hatásának pontos értékeléséhez, hanem az általa esetleg előidézett területi egyenlőtlenségekhez is.

Ahogy a hőmérséklet és a tengerszint változik, az egyének és a cégek reagálni fognak, és az alkalmazkodás fontos része nem helyeken belül, hanem azok között fog megvalósulni. Azt is el kell ismernünk, hogy a világ termelési kapacitásának földrajzi elhelyezkedése nem megváltoztathatatlan. A gazdasági tevékenység koncentrálódásának helye időben jelentősen változik. Kína termelési erőközpontként való felemelkedése csak egy példa ezekre a földrajzi eltolódásokra. Az éghajlat változásával a hőmérséklet emelkedéséből profitáló területek vonzzák a befektetéseket és növekedni fognak.

Az éghajlat változásával egyre nagyobb szerepet kell kapjon a karbonsemlegesség elérése és annak bizonyítása. Hiszen logikusan a változást előidéző ÜHG-k kibocsátásának csökkentése üzleti és gazdasági hajtómotorja a CO₂ kiegyenlítés. Ha egy környezetszennyező vállalat már nem tudja a kibocsátását tovább csökkenteni és az indirekt kapcsolódó kibocsátásait nullázni szeretné, fizet karbonkreditek vásárlásán keresztül egy olyan már megvalósult projektnek ahol éghajlatvédelem valósult meg CO₂ kibocsátás elkerülése vagy légkörből történő megkötése révén. Az ilyen úgynevezett önkéntes karbonfarmok sokaságának megvalósulása nagyon fontos a problémát okozó fosszilis energiahordozók felhasználásainak és elégetéseinek kiszorításában. A karbonkreditek ára pedig meghatározza az éghajlatvédelmi projektek nagyságának és számosságának jövőbeni létrejöttét. Ezért fontos, hogy ezt is egy újfajta gondolkodással ne a “majd a piac eldönti mennyit ad érte” ára legyen, hanem valami nagyon fontos dologhoz kössük, ez pedig az éghajlatváltozás okozta ökológiai és társadalmi károkozás mértéke. Alapvetésnek kell lennie, hogy mindegy melyik és mikor keletkezett karbonkreditről beszélünk, hiszen mindegyik létrehozásához szükséges dokumentációkat független szakértők igazolták, és x tonnaCO₂e-ű karbonkredit az egyik projektből ugyan azt a karbonsemlegesítést jelenti, mintha azt egy másik projektből származó x tonna CO₂e jelenti. Tételezzük fel, hogy valaki olcsó karbonkredittel igazolja, hogy karbonsemleges, annak értéke egyrészt nem fedezi az általa okozott károkozás mértékét, másrészt lealacsonyítja a többi karbonsemlegességet is, akik ellentétben vele azt megfizették. Harmadrészt az általa fizetett csekély összeg nem segíti annyira vagy egyáltalán a fosszilis energiaforrások kiszorítását.

Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséből származó előnyök becslése nagyon fontos tényező lett. Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) 2015-ben frissített jelentést tett közzé, amelyben megbecsülte a szén-dioxid társadalomra gyakorolt teljes költségét. A megállapítása az volt, hogy minden egyes tonna szén-dioxid után, amelyet a légkörbe bocsátunk ki, 42 és 138 dollár közötti összeget áldozunk 2020 – 2025 között a környezetromlás és a negatív társadalmi hatások formájában.

Az ezzel kapcsolatos munka nem állt meg és többéves, megbízható modellezés és elemzés után a Resources for the Future (RFF) és a Berkeley-i Kaliforniai Egyetem (UC Berkeley) kutatói által vezetett, több intézményt tömörítő csapat közzétette a szén-dioxid társadalmi költségének aktualizált becslését, amely új módszereket és kulcsfontosságú tudományos előrelépéseket tükröz. A Nature című folyóiratban 2022. szeptember 1-én közzétett tanulmány szerint minden egyes további tonna szén-dioxid kibocsátása a légkörbe tonnánként 185 dollárba kerül a társadalomnak – az akkori 51 dolláros szövetségi becslésnek 3,6-szorosába.

Ezek a társadalmi költségek, ahogy alakul az – a sok idióta, gondolkozásban akadályozott ember által “klímahisztinek” titulált – éghajlatváltozás, folyamatosan és egyre nagyobb mértékben nőnek. Amiért megírtam ezt a cikket az a következő és elképesztő eredményekre jutó új tanulmány elolvasása idézte elő:

A Nature folyóiratban három nappal ezelőtt közzétett új kutatás szerint (.PDF) 2050-re évi 38 billió dolláros éghajlati károkat fogunk elszenvedni. Ez egy elképesztő számadat. A károk az előrejelzések szerint 6-szor annyit érnek, mint a globális felmelegedés 2 Celsius-fokra való korlátozásának mérséklési költségei. Mivel a 1,5°C-os Párizsi Klímaegyezményben megfogalmazott célt már átléptük! Ugyanis a bolygó átlagosan 1,6°C-kal haladta meg az 1850-1900-as iparosodás előtti alapértéket az elmúlt 365 napban. Biztos vagyok benne, hogy ez világszerte bekerül a hírekbe, és segít megváltoztatni mindent a mai naptól kezdve.

Rampasek László A.