Emberi jogok

Jane Fondát második alkalommal vették őrizetbe

Akárcsak október 11-én, megint őrizetbe vették Jane Fonda színésznőt és aktivistát Washingtonban.

Már második pénteken az amerikai törvényhozásnak otthont adó Capitolium lépcsőjén Washingtonban Jane Fonda amerika színésznő is békésen tiltakozott a klímaválság ellen.

Minden pénteken 11 órakor ott leszünk, ha esik, ha fúj

– mondta Jane Fonda egy héttel korábban az egyik, a Capitoliumhoz közeli parkban nem sokkal őrizetbe vétele előtt. A csoport mintegy 10 percig tüntetett az épületnél, mielőtt elvezették őket.

Ezt a válságot emberek okozták

– jelentette ki a tüntetésen a színésznő.

A bolygó lángokban áll

– kiáltották kórusban tiltakozó társai.

Most pénteken pedig Fonda mellett a rendőrök őrizetbe vették Sam Waterston színészt is, aki Fonda mellett játszik a Grace & Frankie című sorozatban.

 

A 81 éves Fonda egy korábbi nyílt levelében elmondta, hogy Washingtonba költözött azért, hogy közelebb legyen a klímáért folytatott küzdelem epicentrumához. A színésznő azt is kijelentette, hogy januárig minden pénteken ott lesz a Capitol Hillen, és azt fogja követelni, hogy a politikusok foglalkozzanak azzal a vészhelyzettel, amiben a világ van.

Nem engedhetjük meg azt, hogy várunk

– írta Fonda, aki a tüntetésen egy rikító vörös kabátban és fekete sapkában volt.

A rendezvénysorozat a Fire Drill Friday nevet kapta.

Források: MTI | USA Tuday | AFP

rampi

Recent Posts

Szén-dioxid kibocsátás és oxigénkoncentráció

Hogyan hat a jövőbeni felmelegedés és CO2-kibocsátás az oxigénkoncentrációra? Az oxigénszint csökken a fosszilis tüzelőanyagok…

2 nap ago

A ‘fenntartható’ nem fenntartható: az ESG talpraállítása

A “fenntartható” szó exponenciális sebességgel szaporodik, hamarosan már minden mondatban szerepelni fog, akár többször is. Viszont…

1 hét ago

*** Extrém FIGYELMEZTETÉS ***

Vörös riasztás: A bolygó veszélyben ! A jelentésből kiderül, hogy 2023 volt az eddigi legmelegebb…

2 hét ago

Éghajlatváltozás és az egyre nagyobb szerepű karbonsemlegesség

Az éghajlatváltozás a világgazdaság iparosodásának nem szándékolt következménye. Az emberi tevékenység nagy mennyiségű CO2-t és…

2 hét ago

A túlnépesedés még mindig óriási probléma

A túlnépesedés még mindig óriási probléma: interjú Jane O'Sullivannal. Februárban interjút készítettem Chris Bystroff biokémikussal,…

4 hét ago

Az éghajlatkutatók egy része sem tudja, hogy mi van?

Tizedik egymást követő havi melegrekord riasztja és zavarba hozza az éghajlatkutatókat. Ha az anomália augusztusig…

4 hét ago