A jelenlegi terméshozamok tarthatatlanok

Global Footprint Network: A terméshozamok fenntartása hosszútávon aligha lehetséges.

A Global Footprint Network atyja, Mathis Wackernagel legújabb könyvében rámutat, hogy a szervezet az egységes statisztikai adatok hiánya miatt az emberi ökolábnyomot jellemzően alá-, a biokapacitást pedig túlbecsüli. A jelenlegi módszertan alapján nem tudják figyelembe venni a talajpusztulást és a rétegvizek fogyását, illetve a biokapacitásba beleszámítják a fosszilis üzemanyagok és az agrokemikáliák termésátlagot növelő hatását.

A biokapacitás elméletben a természet hosszútávú regeneratív képességét volna hivatott mutatni, ám a rétegvizek nem megújuló ásványkincsnek számítanak, a fosszilis energia nem megújuló energiaforrás, az agrokemikáliákat pedig még csak nem is a természet adta, hanem gyárakban termelik (jórészt fosszilis energiahordozókból).

Más szóval, a természet hosszútávú megújulóképessége, vagyis a valódi eltartóképesség még annál is alacsonyabb, mint az ökolábnyom-számítás mutatja. A hivatalos számok szerint a Föld kb. 4,5 milliárd embert tudna hosszútávon eltartani a jelenlegi egy főre jutó ökolábnyom mellett (ami alacsonyabb, mint a magyar egy főre jutó ökolábnyom), ám a fenti beismerés fényében valójában jóval kevesebbet. Magyarán nemhogy 9-10 milliárd embert nem fogunk tudni hosszútávon etetni, de még ennyit sem.

A talajok ugyanis világszerte pusztulnak, a rétegvizek néhány évtizeden belül elfogynak (van, ahol hamarabb), és nem vehetjük adottnak a modern, műtrágyákra és növényvédő szerekre támaszkodó gépesített intenzív mezőgazdaságot sem. Arról nem is beszélve, hogy az egyre súlyosbodó klímaválság egyre szélsőségesebb időjárást eredményez, ami tovább rontja a termésátlagokat. Mindez azt jelenti, hogy egyre kisebb területen fogunk tudni termelni, egyre kevesebb lehetőségünk lesz öntözni, méghozzá egyre kedvezőtlenebb időjárási viszonyok mellett, mindeközben pedig újra megnő a mezőgazdaság emberi munka iránti igénye.

Lehet persze hiú ábrándokat szövögetni a megújuló energiára alapozott talajkímélő, vízzel takarékosan bánó ökológiai mezőgazdaságra… Ám a valóság az, hogy tárolókapacitásokkal együtt a megújuló energia által biztosított nettó energia szintje jóval alacsonyabb a jelenlegi világátlagnál, vagyis kevesebb energia jutna élelmiszer termelésre, és minden másra. Sőt, a számítások alapján annál a kritikus szintnél is alacsonyabb, ami ahhoz kellene, hogy egyáltalán fennmaradhasson a jelenlegi globalizált civilizáció, a működéséhez szükséges infrastruktúrájával és intézményrendszerével. Amikor pedig nő az éhezés, az emberek prioritása nem az, hogy takarékoskodjanak az öntözővízzel és megóvják a talajt, hanem az, hogy minél többet kisajtoljanak belőle, mert még az is kevés, amit ad.

A Húsvét-sziget népessége is stabilan nőtt, és az ottani civilizáció csúcspontján a becslések szerint nagyjából huszonötezren éltek. Ám mint minden „elvevő” civilizáció a történelem folyamán, idővel felélték a kulcsfontosságú természeti erőforrásokat, amire gazdaságuk épült (beleértve a mezőgazdaságot). Egy elvevő civilizációból ugyanis hiányoznak a negatív visszacsatolások; a természeti erőforrásokat végtelennek és kimeríthetetlennek tekinti, ezért önnön népességét és gazdaságát folyamatosan növelni kívánja. A növekedést pedig egészen az összeomlás pillanatáig annak bizonyítékának tekintik, hogy korlát nélkül növekedhetünk. Olyan ez, mint amikor egy fiú ahelyett, hogy öröksége hozamaiból gazdálkodna, tisztességgel eltartván kis családját, nagy lábon él, sok utódot nemz, és közben magát az örökséget is költik. Látszólag minden rendben, ám amikor elfogy, mindenki nyomorba süllyed, vagy éhen hal.

Kántor Sztella Nóra