Ha nem a klímakatasztrófa miatt omlik össze a globális civilizáció, akkor azért, mert beleesünk az „energiaszakadékba”.
Ez azt jelenti, hogy az energiatermelés hatékonysága annyira lecsökken, hogy az összes többlet-energiát elpazarolja az infrastruktúra, majd miután a civilizáció felélte tartalékait, összeomlik. De ez igazából nem tragédia, mert ha nem omlana össze hamarosan, akkor kiirtanánk a legtöbb élőlényt, beleértve magunkat is.
Az energia a kulcs
Dr. Sydney Smith matematikus adjunktus a Hampden-Sydney Egyetemen, és arról beszél, hogy az ökológiai feltételek mellett a civilizációk fennmaradása attól is függ, hogy milyen hatékonyan képesek energiához jutni. Előadását azzal kezdi, hogy a mai békeidőben a változatos világvége-jóslatok miatt sokan már csak legyintenek a civilizációs összeomlásról szóló figyelmeztetésekre, ám ez a hozzáállás figyelmen kívül hagyja, hogy eddig az összes civilizáció összeomlott, és a mostanira is ugyanazok az alapvető szabályok érvényesek.
Dr. Smith rámutat, hogy minden élőlény, és minden civilizáció fennmaradásának sarokköve az energiaáramlás. Ha egy élőlény több energiát költ a táplálékszerzésre, mint amennyit a táplálékából szerezhet, akkor éhezni kezd, és idővel elpusztul. Egy civilizáció esetén is hasonló a helyzet, bár az élelmezésen kívül más dolgokra is használunk energiát. Egy civilizáció tehát „pazarlóbb”, mint egy élőlény, ennek megfelelően jóval hatékonyabb módon kell energiát termelnie ahhoz, hogy fennmaradjon és fejlődjön. A becslések alapján ahhoz, hogy a modern, globalizálódott civilizáció működjön, leglább 5-8-szor több energiát kell kinyernie ahhoz képest, amennyit az energianyerésre fordít.
Energetikai szempontból az alapvető probléma az, hogy globális civilizáció infrastruktúrája az elmúlt néhány száz évben a rendkívül hatékony (ám egyre romló minőségű) fosszilis tüzelőanyagokra épült, az alternatívák viszont nem elég hatékonyak ahhoz, hogy működtessék az infrastruktúrát. Mert bár a megújulók a termelés helyén elég hatékonyak, ha már el is kell tárolni, akkor annyi energia elvész a tárolókapacitások kiépítése, karbantartása és pótlása miatt, hogy alig marad valami. Az atomenergia egyfajta joker-kártya, mert bár a reaktordizájntól függően elég hatékony és biztonságos tud lenni, a laikus, jellemzően érzelmek vezérelte lakosság részéről általában nagy a félelem vele kapcsolatban.
Meg lehet előzni az összeomlást?
Dr. Smith szerint jellemzően három lehetőséget szoktak javasolni arra, hogy elkerüljük az összeomlást, de hozzáteszi, hogy a gyakorlatban egyik sem jelent igazi megoldást.
Az első lehetőség, hogy felgyorsítjuk az energiatermelés ütemét, hogy összességében ugyanannyi energiához jussunk, mint korábban. Ám ez nem segít az arány romlásán, így csak sietteti az összeomlást, a fosszilis tüzelőanyagok esetén pedig súlyosbítja a klímaváltozást. A második, hogy növeljük az energiatermelés-, és fogyasztás hatékonyságát, ám a tapasztalatok alapján ez az összfogyasztás növekedéséhez vezet, legalábbis a fejlődő gazdaságokban (Jevons-paradoxon). Más szóval, az energiahatékonyság növelése a fejlett országok esetén talán elodázná az összeomlást, a fejlődő országok esetén viszont csak sietteti. Márpedig a világ országainak túlnyomó többsége nem számít fejlett gazdaságnak… A harmadik pedig, hogy tudatosan csökkentjük a civilizáció komplexitását, vagyis szándékosan megfordítjuk a globalizációt, az urbanizációt, leépítjük a külkereskedelmi kapcsolatokat, nem repülünk, nem autózunk, egyre inkább hazait, sőt, helyit vásárolunk, és persze a társadalom egyre nagyobb hányada tér vissza a mezőgazdálkodáshoz, méghozzá állati erővel megművelt ökológiai gazdálkodáshoz! Ám ez nem túl reális társadalmi szinten. |
Az előadó kitér arra is, hogy a fejlett országok reálgazdasága, vagyis az igazi energia-, és anyagáramlás már a hetvenes-kilencvenes évek óta csökken, Kína és India reálgazdasága pedig épp az elmúlt években érte el a csúcsát. A szakpolitikusok ilyenkor egyre kétségbeesettebben igyekeznek feltornázni a GDP-t a pénzügyi szektor bővítése révén (financializáció), ám ez egyre nagyobb lufikhoz és válságokhoz vezet, miközben mindenki eladósodik a bankok felé. És lévén az egész egy szemfényvesztés, idővel kifogynak a trükkökből, és az átmenetinek tekintett válságról kiderül, hogy az az új valóság.
Dr. Smith a hanyatló gazdaságok financializációját egy Jenga-torony építéséhez hasonlítja, ahol egyre magasabbra nő a torony, ugyanakkor egyre instabilabbá válik. Abban biztosak lehetünk, hogy egyszer összeomlik, csak nem tudhatjuk, pontosan mikor és hogyan. Az adjunktus szerény becslése szerint kb. 5-10 évünk lehet az összeomlásig (vagy talán az utolsó világválságig, amiből már nem lábal ki a globális civilizáció, hanem inkább darabjaira hullik).
Az összeomlás nem is olyan rossz dolog?
Rámutat, hogy bármilyen rossz is az, hogy elveszítjük a globális civilizáció jelentette kényelmet és biztonságot, fontos megértenünk, hogy az összeomlásnál van rosszabb. Például az, hogy még vagy húsz évig működik, ami után igazi apokalipszis jönne, mert már az ökológiai alapja is eltűnne bármiféle új civilizációnak.
Ezért mondja Dr. Smith, hogy aki mindezt tudja, az összeomlás esetén inkább egyfajta megkönnyebbülést érezne (feltéve, hogy elég hamar bekövetkezik ahhoz, hogy maradjon elég természeti erőforrás és faj, hogy a természet regenerálódhasson). Az új, szükségszerűen egyszerűbb civilizáció építőinek pedig sok bátorságot, kitartást és szerencsét kíván.
Az elmúlt évezredek során rendkívül sokat fejlődött a morális filozófia (pragmatizmus, emberi jogok, stb.). Ám eredményeit jellemzően az energiatöbblet alacsony szintje miatt nem lehetett gyakorlatba ültetni (pl. rabszolgaság eltörlése), de olykor csupán az elavult, merev intézmények akadályozták (pl. a büntetésen alapuló igazságszolgáltatás). Az biztos, hogy az összeomlás után a legtöbb intézmény eltűnik, így nem fogják akadályozni az életminőség javítását. Reménykedjünk, hogy az energiatöbblet is elég nagy lesz az új civilizációkban ahhoz, hogy kellő mértékben érvényesülhessenek az emberi jogok. |
Kántor Sztella Nóra
A teljes előadás: