Civilizáció

A népességnövekedés másfélszer jobban befolyásolta teljes karbonkibocsátás növekedését

A világnépesség 1960 óta nagyjából 2,4-szeresére nőtt,[1] míg a globális egy főre jutó karbonlábnyom kb. 1,6-szorosára.[2] A kettő együttes hatása révén az emberiség teljes karbonkibocsátása ez-idő alatt 3,84-szeresére nőtt.[3]

A népességnövekedés másfélszer jobban befolyásolta teljes karbonkibocsátás növekedését, mint az egy főre jutó karbonlábnyom-növekedés. Úgy is lehet fogalmazni, hogy a teljes karbonkibocsátáshoz a népességnövekedés 60%-ban járult hozzá, míg az egy főre jutó karbonlábnyom növekedése csak 40%-ban.

Néhány kivételtől eltekintve a fejlett országok túlnyomó többségének (fejenkénti) karbonlábnyoma nagyjából a 80-as évek óta stagnál vagy csökken.[4] Így a globális karbonlábnyom növekedését évtizedek óta a fejlődő országok „felzárkózása” adja (pl. Kína, India, Indonézia, Brazília, Pakisztán, Banglades, Etiópia, Egyiptom, Vietnam, Törökország, Irán, Thaiföld),[5] ami várhatóan a közeljövőben is folytatódni fog. Úgy tűnik, ilyen szempontból igen találó a „fejlett” jelző, mivel egy tipikus fejlett országnak már nem nő az egy főre jutó karbonlábnyoma (illetve ökolábnyoma). A „fejlődő” pedig effektíve azt jelenti, hogy egyre intenzívebben szennyez, és ha ehhez még népességnövekedés is társul, akkor halmozottan súlyosbodik a helyzet.

Forrás: TZM

[1] https://data.worldbank.org/indicator/SP.POP.TOTL…
[2] https://data.worldbank.org/indicator/EN.ATM.CO2E.PC…
[3] https://data.worldbank.org/indicator/EN.ATM.CO2E.KT…
[4] https://data.worldbank.org/indicator/EN.ATM.CO2E.PC…
[5] https://data.worldbank.org/indicator/EN.ATM.CO2E.PC…

rampi

Recent Posts

Szén-dioxid kibocsátás és oxigénkoncentráció

Hogyan hat a jövőbeni felmelegedés és CO2-kibocsátás az oxigénkoncentrációra? Az oxigénszint csökken a fosszilis tüzelőanyagok…

16 óra ago

A ‘fenntartható’ nem fenntartható: az ESG talpraállítása

A “fenntartható” szó exponenciális sebességgel szaporodik, hamarosan már minden mondatban szerepelni fog, akár többször is. Viszont…

6 nap ago

*** Extrém FIGYELMEZTETÉS ***

Vörös riasztás: A bolygó veszélyben ! A jelentésből kiderül, hogy 2023 volt az eddigi legmelegebb…

2 hét ago

Éghajlatváltozás és az egyre nagyobb szerepű karbonsemlegesség

Az éghajlatváltozás a világgazdaság iparosodásának nem szándékolt következménye. Az emberi tevékenység nagy mennyiségű CO2-t és…

2 hét ago

A túlnépesedés még mindig óriási probléma

A túlnépesedés még mindig óriási probléma: interjú Jane O'Sullivannal. Februárban interjút készítettem Chris Bystroff biokémikussal,…

4 hét ago

Az éghajlatkutatók egy része sem tudja, hogy mi van?

Tizedik egymást követő havi melegrekord riasztja és zavarba hozza az éghajlatkutatókat. Ha az anomália augusztusig…

4 hét ago