Beteges módon viszonyulunk egymáshoz

A piacgazdaság hatására beteges módon viszonyulunk egymáshoz; tárgyakat szeretünk és embereket használunk, pedig fordítva kellene. Kapitalista szakkifejezéseket használunk más emberekre és emberi kapcsolatainkra, és még csak nincs is negatív színezete ezeknek a kifejezéseknek, pedig azok.

Mi sem mutatja jobban kollektív tudatunk patologikus állapotát, hogy az egyik minisztérium már nevében is tárgyként tekint az emberre, és ez senkit sem zavar. Emberi “erőforrásból” egyébként óriási a túltermelés, ezért is ennyire alacsonyak a fizetések (kereslet/kínálat). Szánalmas rabszolgákként tekintünk magunkra, emberi kapcsolatainkban pedig a pénzszerzési lehetőséget látunk, vagy a hatalom eszközét. Miért? Mert el sem tudjuk képzelni, hogy a bankok és profitorientált vállalatok környezet-, és társadalomromboló zsarnokságának megtűrése helyett élhetnénk boldogan is, megélhetési kényszer nélkül.

Aki erre azt feleli, „utópia”, az nem ismeri az ember több millió éves történetét (mert nem az írásos történelemmel kezdődik), és nem ismeri az emberi természetet sem (mert az „önző, racionális, haszonmaximalizáló lény” nem az Ember, hanem a pszichopata jellemrajza). A túlnépesedés, a háború, a túlélésért folyó verseny, és az egészséget megnyomorító munka nem volt mindig az emberi lét része. A természeti népek átlag napi két órát „dolgoztak”, és nem háborúztak egymással, mert nem voltak olyan ostobák, hogy túlszaporodjanak. A mezőgazdaság, és a korlátlan szaporodás ideája csupán 10.000 éve jelent meg, majd amikor elfogytak a belakható területek, megjelent a háború. Nem lett volna szükségszerű, hogy állandósuljon, de a hadvezérek egyre több katonát, a papok egyre több hívőt, majd idővel a tőkések egyre több olcsó munkaerőt akartak. A felvilágosodás óta azonban háttérbe szorult a vallás, a háborúkat már nem a gyalogság dönti el, a gépek pedig termelékenyebbek nálunk. Egyszerűen túl sokan vagyunk, és felélünk mindent. A technológia, és az önpusztító tévhitek felismerése azonban lehetőséget teremt arra, hogy kultúránkat és gazdaságunkat forradalmasítva stabilizáljuk a népességet, és újra megteremtsük a bőséget és a békét – egy jóval magasabb technológiai szinten.

Ami a szellemi tulajdon ideáját illeti, érdemes megjegyezni, hogy szabadalmak csak 1450 óta léteznek. Azelőtt az emberek még tisztában voltak vele, hogy egy kreatív ötlet nem más, mint két másik összekapcsolása. A szabadalom azt mondja, hogy egy találmány egy adott ember fejéből pattant ki. Ez viszont csak akkor lenne igaz, ha a szabadalom tulajdonosa maga találta volna föl a tüzet, a kereket, és minden tudományt, ami ahhoz kellett, hogy gondolatban eljusson a találmányához. Ahogy sir Isaac Newton mondotta:

ha távolabbra láttam másoknál, azt azért tehettem, mert óriások vállán álltam.

De már újra kezdjük felismerni, hogy az ötletek és találmányok sohasem igazán sajátjaink. Többek között ezért is terjednek a nyílt forrású szoftverek, gépek, házak, stb.

Sztella Nóra Kántor