Categories: Klímavédelem

Majdnem kétszázezer ember és több száz intézmény támogatta “klímavoksával” az államfő Élő Bolygónk kampányát

Majdnem kétszázezer ember és több száz intézmény támogatta “klímavoksával” az Élő Bolygónk klímavédelmi akciót. Az Áder János köztársasági elnök által meghirdetett kampányhoz éjfélig lehetett csatlakozni.

Az elobolygonk.hu oldalon pénteken megjelent összesítés szerint 194 699 ember és több száz intézmény támogatta a kampányt.
Az éghajlatváltozást okozó környezetszennyezés elleni világméretű összefogást Al Gore volt amerikai alelnök kezdeményezte, az Élő Bolygónk aláírásgyűjtő honlap elindításával Magyarország elsőként csatlakozott ehhez a nemzetközi összefogáshoz.
Áder János a honlapon köszönetet mondott az összes támogatásért: “a párizsi klímacsúcson Magyarországot képviselő delegáció vezetőjeként köszönetemet és elismerésemet fejezem ki Magyarország minden polgárának, aki személyesen emelte fel a hangját az Élő Bolygónk klímavédelmi kezdeményezés keretében, vagy akár elektronikus szavazat nélkül, de értő módon és nyílt szívvel áll a globális felmelegedés megfékezését szorgalmazók és elősegítők mellé”.
Az államfő hangsúlyozta: a jövőért felelősséget vállalók közös sikerének tekinti, hogy az egyéni regisztrálók mellett önkormányzatok, civil szervezetek, fesztiválok, vallási közösségek, egyetemek, iskolák, gazdasági és szakmai szövetségek sokasága döntött úgy, hogy a maguk módján és lehetőségei szerint közösségként is erősíteni kívánják a hangjukat felemelők táborát. “Ez a széles körű, az ország minden részét és minden korosztályát átfogó társadalmi támogatás nagyban hozzásegített ahhoz, hogy Párizsban kellő súllyal tudjam tolmácsolni a világ vezetőinek: eljött az idő a cselekvésre és a jövő nemzedékek iránti felelősségvállalásra” – jelentette ki.
Az ENSZ párizsi klímakonferenciáján közben az eredetileg tervezett péntek helyett szombatra halasztották az egyezmény végső szövegének kidolgozását. Péntek reggel az elnökség úgy nyilatkozott, hogy még ezt a napot is a konzultációknak kell szentelni. A szöveget a legfrissebb tervek szerint szombat reggelre készítik el, a plenáris ülés pedig a nap közepén fogadhatja el a dokumentumot.

Forrás: MTI

rampi

Recent Posts

Szén-dioxid kibocsátás és oxigénkoncentráció

Hogyan hat a jövőbeni felmelegedés és CO2-kibocsátás az oxigénkoncentrációra? Az oxigénszint csökken a fosszilis tüzelőanyagok…

4 nap ago

A ‘fenntartható’ nem fenntartható: az ESG talpraállítása

A “fenntartható” szó exponenciális sebességgel szaporodik, hamarosan már minden mondatban szerepelni fog, akár többször is. Viszont…

1 hét ago

*** Extrém FIGYELMEZTETÉS ***

Vörös riasztás: A bolygó veszélyben ! A jelentésből kiderül, hogy 2023 volt az eddigi legmelegebb…

2 hét ago

Éghajlatváltozás és az egyre nagyobb szerepű karbonsemlegesség

Az éghajlatváltozás a világgazdaság iparosodásának nem szándékolt következménye. Az emberi tevékenység nagy mennyiségű CO2-t és…

3 hét ago

A túlnépesedés még mindig óriási probléma

A túlnépesedés még mindig óriási probléma: interjú Jane O'Sullivannal. Februárban interjút készítettem Chris Bystroff biokémikussal,…

4 hét ago

Az éghajlatkutatók egy része sem tudja, hogy mi van?

Tizedik egymást követő havi melegrekord riasztja és zavarba hozza az éghajlatkutatókat. Ha az anomália augusztusig…

4 hét ago