lózung? password? álom?
Történelmi lehetőséget vesztegettünk el, valamint nagyon sok energiát és időt, hogy egy valós és reális fejlődést valósítsunk meg. Ebben a nagyon rövid írásban nem foglalkozom azokkal a tényezőkkel és szereplőkkel, amelyek ezt okozták, csak a fenntartható fejlődés elméleti modelljével.
A fenntartható fejlődés fogalma bonyolult összefüggésrendszerben jelent és jelenik meg az elmélet és a gyakorlat területén egyaránt. A fenntarthatóságot és a fejlődést is sokféleképpen értelmezi a tudományos világ, a politika, valamint a mindennapi döntéshozatalban érdekeltek, és a társadalmak tagjai.
A fenntartható fejlődés fogalma több évtizedes előtörténet után az ENSZ által létrehozott Brundtland Bizottság (1987), majd a „Környezet és Fejlődés Világkonferencia” (Rio de Janeiro, 1992) eredményeképpen vált ismertté: „A fejlődéshez való jogot úgy kell érvényesíteni, hogy a ma élő és a jövő nemzedékek fejlődési és környezeti szükségletei egyaránt kielégítést nyerjenek”(Agenda 21).
Ez a hivatalos meghatározás azonban politikai és diplomáciai alkuk eredményeként jött létre, amely ugyan tartalmaz egy megfogalmazott célt, de azt nem, hogy ezt hogyan lehet megvalósítani, ezért félreérthető és félremagyarázható. Sajnos, ez meg is történt és történik ma is.
Ennek talán legfőbb oka a fejlődés fogalmának a tisztázatlansága, amelyet az Agenda 21 egyértelműen megfogalmaz: „a fejlődés fogalma nem tisztázott,… szükség van holisztikus fejlődéselméletre,…interdiszciplináris kutatóprogramok és különböző típusú demonstrációs modellek felállítására, a módszertan tanulmányozására és az irányelvek megfogalmazására…”
Nos, ez nem történt meg…
A nyugati típusú civilizáció, a modern ipari országok a fejlődés jelenségét alapvetően gazdasági növekedésként értelmezi, amelyet elsősorban a termelés, a jövedelem és a fogyasztás mértékének állandó növekedése, a „többet, nagyobbat, gyorsabbat, újabbat, messzebbre” értékrend jellemez.
A Föld azonban olyan komplex, organikus rendszer, amelyben nem lehetséges végtelen fizikai növekedést megvalósítani. A folyamatos gazdasági növekedés feléli a természeti erőforrásokat, felborítja a létfenntartó ökoszisztémák dinamikus egyensúlyát és ezzel súlyos, szinte katasztrofális válságokat eredményez az emberi társadalmak számára.
1972-ben publikálták a szerzők „A növekedés határai” című számítógépes modellt, amelynek alapvető kérdése az volt, hogy a népesség és a fizikai tőke exponenciális növekedése milyen következményekkel jár (The Limits to Growth, Meadows et al.). Az eredmény: „korlátozva lesz a világrendszer jövőbeli növekedése, és aztán összeomlik egy lehangoló, kimerült létbe”. A növekedés összeomlása elsősorban a nem megújuló erőforrások kimerülése miatt következik be. Ezt követően csökken az ipari- és élelmiszertermelés, de a környezetszennyezés késleltetetten hat, és ezek együttes hatása miatt a Föld népessége hirtelen lecsökken. „A növekedést tovább folytató kísérlet végső fokon szerencsétlen összeomlást eredményez”. A világ tehát fenntarthatatlan. Erre a tudományos megállapításra adott válasz a fenntartható fejlődés elméleti koncepciója (1992), amely azonban nem valósult meg.
A fejlődés és a növekedés fogalmát ugyanis szinonimaként értelmezte mind a politika, mind a gazdaság, valamint a fogyasztói társadalmak tagjai is. A fejlődés és a növekedés kölcsönösen feltételezik egymást, azonban határozott különbség van köztük: a változások mennyiségi és minőségi oldaláról van szó.
A fejlődés alapvetően minőségi változás. A fogalom általános jelentése szerint a fejlődés egy teljesebb, bonyolultabb, összetettebb rendű, magasabb minőségi állapot felé irányuló változás, kibontakozás, kiteljesedés, amely során általában bonyolultabb struktúrájú, változatosabb és differenciáltabb tulajdonságú rendszerek jönnek létre.
Ez az értelmezés érvényes a társadalmi-gazdasági rendszerek változásaira, összeegyeztetve a társadalmak, a gazdaság és a létfenntartó bioszféra fejlődését, együttes evolúcióját. A fenntartható fejlődés elmélete a fejlődés természetének, azaz a természet természetének a feltárása, felismerése, és az emberi rendszerek ehhez kompatibilis módon történő hozzáigazítása, harmonizálása. Az ember alapvetően biológiai lény, az emberiség pedig a bioszféra egy komponense, amelynek fejlődését csak a teljes rendszer együttes fejlődéseként célszerű értelmezni. A létfenntartó ökológiai rendszerek magukba foglalják a gazdasági, társadalmi rendszereket és az azokat alkotó embereket egyaránt, ezért a fenntartható fejlődés elmélete egy összetett organikus rendszer fejlődésének a modellje. Mivel a társadalmi-gazdasági rendszerek a geo-bioszféra alrendszerei, ezért ezek fejlődésére a koevolúció érvényes. A kozmikus evolúciós pályát analóg módon kell felhasználni egy biztonságos fejlődési modell alapjaként. A természet tökéletes, ennél biztosabb alapok nem létezhetnek. A kozmikus és bioszférikus evolúció többmilliárd éves (vagy végtelen) folyamat és olyan hatalmas kozmikus és földi erők irányítják, amelyekkel szemben az emberi társadalom nem képes hosszú távon más modellt működtetni. Egy evolúciós rendszerbe ágyazott nyílt társadalmi és gazdasági alrendszer nem is valósíthat meg hosszútávon a főrendszerrel ellentétes irányú és mintázatú fejlődési pályát. Ezek az összefüggések alapot adnak arra a következtetésre, hogy a legbiztonságosabb stratégia a koevolúció és koegzisztencia, az egymás mellett élés stratégiája. Ez a fenntartható fejlődés lényege. Az Univerzumban és a természetben is a kapcsolat, az együttműködés jelenti a rendszerek létezésének alapját és a kölcsönhatásokon keresztül a fejlődés feltételeit és annak lényegét. Az együttélés, együttműködés alapja a tisztelet és a törvények betartása. Ez jelenti a természethez fűződő kapcsolatunk lényegét.
Az emberiség az Univerzum és a földi élet evolúciójának a része és aktív résztvevője. Ezért fejlődésének kereteit a létfenntartó bioszféra fejlődési iránya és törvényei jelölik ki. A bioszféra alrendszereként az emberiség úgy képes biztonságosan fejlődni, ha a létfenntartó bioszféra fejlődési irányához és annak szerveződési és működési modelljéhez igazodva fejlődik, tehát kompatibilis módon illeszkedik a bioszférához, ezért abban visszafordíthatatlan károkat nem okoz, és képes hosszútávon is biztosítani az indokolt emberi szükségletek erőforrásait.
A fenntartható fejlődés modellje szempontjából alapvető fontosságú az a tény, hogy az organikus komplex rendszerek szükségképpen hierarchikusak, azaz egyszerűbb alrendszerekből állnak, amelyek laza, elsősorban kooperatív kapcsolatban vannak egymással, és az alrendszerek egymásba épülnek, egymásba ágyazottan léteznek.
A természetben, mint létfenntartó rendszerben él a társadalom, és a társadalomba ágyazottan, annak valódi érdekeit és értékeit kellene a gazdaságnak biztosítani, szolgálni, amely tehát további alrendszer helyzetbe kerülne. Azonban az ipari forradalom óta a gazdaság alárendelt helyzetbe kényszerítette a társadalmakat és a természetet is, a piac viszonyai meghatározóak, a piac árazza be a természeti erőforrásokat és az abból előállított fogyasztási termékeket, de az emberi egészséget és kultúrát, stb,.. Ezért is okoz súlyos válságot napjainkban az energia- és nyersanyaghiány. Ráadásul a modern gazdaság által alkalmazott jelenlegi technológiák pedig nem illeszkednek a természethez, azzal szinte ellentétes módon működnek, ezért új modellre van szükség, ez pedig a Kék gazdaság (Günter Pauli, 2010). A jelenlegi struktúra nem alkalmas a fenntartható fejlődés megvalósítására, rendszerszintű változásokra van szükség.
A fenntartható fejlődés megvalósításának további feltétele a társadalmak olyan szabályozó és ellenőrző tevékenysége, amelynek célja a bolygó természeti erőforrásai és az emberi rendszerek igényei közötti dinamikus egyensúly, tartós harmónia biztosítása.
„Felejtsük el, nincs fenntartható fejlődés” jelentette ki Dr. Gerencsér András. – Egyetértek, ami az elmúlt évtizedekben történt, az pont az ellentéte a fenntartható fejlődésnek, ugyanis a fenntarthatatlan növekedést akartuk fenntartani, és ennek súlyos következménye a jelenlegi globális környezeti-társadalmi-gazdasági krízis.
Azonban mégse felejtsük el, mert a fenntarthatatlanságnak csak egyetlen alternatívája van: a fenntartható fejlődés. Az összeomlás után szükség lesz erre.
Hajnal Klára
A szerző a PTE TTK Földrajzi Intézet Társadalomföldrajzi
és Urbanisztikai Tanszék volt adjunktusa
Forrás:
Hajnal Klára: A fenntartható fejlődés elméleti kérdései és alkalmazása a településfejlesztésben. PhD disszertáció, PTE. 2006 (www.hajnalklara.com)
https://24.hu/tudomany/2022/07/19/gelencser-andras-globalis-krizis-vita-civilizacios-osszeomlas/
Günter Pauli: Kék gazdaság, 2010, PTE KTK, Pécs https://digitalia.lib.pte.hu/hu/pub/gunter-pauli-a-kek-gazdasag-pte-ktk-pecs-2010-5454
Hogyan hat a jövőbeni felmelegedés és CO2-kibocsátás az oxigénkoncentrációra? Az oxigénszint csökken a fosszilis tüzelőanyagok…
A “fenntartható” szó exponenciális sebességgel szaporodik, hamarosan már minden mondatban szerepelni fog, akár többször is. Viszont…
Vörös riasztás: A bolygó veszélyben ! A jelentésből kiderül, hogy 2023 volt az eddigi legmelegebb…
Az éghajlatváltozás a világgazdaság iparosodásának nem szándékolt következménye. Az emberi tevékenység nagy mennyiségű CO2-t és…
A túlnépesedés még mindig óriási probléma: interjú Jane O'Sullivannal. Februárban interjút készítettem Chris Bystroff biokémikussal,…
Tizedik egymást követő havi melegrekord riasztja és zavarba hozza az éghajlatkutatókat. Ha az anomália augusztusig…
