A profit a munkaadóhoz kerül

A profit a munkaadóhoz kerül, az átlag munkavállaló pedig épp hogy megél minimálbéren (ami sok országban alacsonyabb, mint a létminimum).

A gazdagok elszigetelik magukat a hulladéktól és a szennyezéstől, a szegények viszont nem tudják ezt megtenni, mert túl költséges volna számukra. A bányászat, a fosszilis energiahordozók felhasználása, és a talajpusztulást okozó hagyományos mezőgazdaság mind fogyasztják a természeti tőkét, aminek a pénzben kifejezett értéke a vállalati és banki részvényesekhez kerül.

Az emberek 4/5-e csak veszít a kamaton, mert még ha van is némi megtakarítása, ami után kap egy kevés kamatot, sokkal több közvetett kamatkiadása van, ami bele van építve a termékek áraiba (vállalati hitelek) és az adóba (államhitel).[1] A termelővállalatok igyekeznek ráterhelni a kamatköltségeiket a vevőikre, vagy arra törekednek, hogy önfinanszírozóvá váljanak. Sőt, ha tehetik, inkább a pénzpiacokon próbálnak pénzt keresni, mert az sokkal könnyebb. A GM pl. már a 90-es évek óta már több profitot csinál pénzügyi műveletekből (pl. kamat, spekuláció), mint a termelésből.[2] A spekuláció indokolatlanul felhajtja az árakat, mert olyanok is megjelennek a keresleti oldalon, akiknek igazából nincs is szükségük az adott termékre (ezért olyan magasak az ingatlanárak), a kamat visszafizetéséhez pedig újabb és újabb erőforrásokat kell bevonni a gazdaságba, és részben ez okozza a növekedéskényszert (a másik tényező a népességnövekedés).

[1] http://kovasz.uni-corvinus.hu/kov13/kennedy.html
[2] Canadian Centre for Policy Alternatives Monitor, October 1995, p. 5.

Sztella Nóra Kántor